Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 9 (185. szám) - Az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
4116 európai parlamenti képviselői kitüntetést kapták meg, ezzel is elismerve azt, hogy a magyar képviselők a munkájukat tisztességgel, becsülettel, és azt lehet mondani, hogy a nehéz körülmények között is helytállással végzik. Maximálisan támogatjuk az ötpárti egyeztetés alapján a parlament elé került törvényt, bízva abban, hogy ez a harmonizáció az európai uniós törvénykezésnek maximálisan megfelel, és ahogyan a célja is megfo galmazza, valóban ne a nemzeti költségvetés terheit próbálja növelni, hanem az Európai Parlament által biztosított uniós források költségvetési kiadásait. Köszönöm a figyelmüket. Ezzel az európai ügyek bizottsága és a Fidesz, KDNP is maximálisan támogatja ezen törvény megalkotását. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, kíváne még valaki hozzászólni. (Nincs jelzés.) Senki sem jelentkezett. Megkérdezem, hogy az időközben megérkezett Herényi Károly az előterjesztők nevébe n kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem kíván. Az összevont általános és részletes vitát lezárom. Az elfogadott Házszabálytól való eltérésnek megfelelően a benyújtott módosító javaslatokról - már amennyiben lesznek - történő határozathozata lra és a zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor. Az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról szóló törvény javaslat általános vitája ELNÖK (dr. Áder János) : Soron következik az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról szóló törvényjavaslat általános vitáj a. A törvényjavaslatot T/6750. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/6750/12. számokon kapták kézhez. Most az előterjesztői expozé következik. Ha jól látom, ezúttal is Avarkeszi Dezső államtitkár urat érte az a kitüntető figyelem és megtiszteltetés, hogy az expozéval kapcsolatos gondolatait megossza velünk. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban megtiszteltetésnek érzem. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtá rsaim! (Iratai közt lapoz.) ELNÖK (dr. Áder János) : Nem akartam zavarba hozni az államtitkár urat, nem volt ilyen szándékom. (Derültség.) DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Előresiettem a kö vetkező napirendhez. Tisztelt Országgyűlés! A kormány által benyújtott törvényjavaslat szabályozási tárgyköre a kölcsönös elismerés elve, a közösségi jog egyik fontos alapelve. Ez az elv az áruk szabad mozgását hivatott elősegíteni azokon a területeken, am elyeket a közösségi jogalkotó még nem szabályozott harmonizált előírásokkal.