Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 8 (184. szám) - Kékkői Zoltán József és dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “A kormány mindent megtesz a nagybirtokért” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
3979 90 millió euró többletforráshoz jutnak, ezen belül pedig Magyarország éves szinten 13 millió euróhoz. Mellesleg kiderült, hogy az SPStörvénnyel kapcsolatos, többször megfogalmazott aggályaink megalapozottak voltak. Az ugyanis a köztársasági elnök úr álláspontja szerint is alkotmányellenes, mint tudjuk, véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak. Szerinte a törvényben a bázisidőszak meghatározása ellentétes a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság elvével. A törvény ug yanis úgy változtatja meg a támogatásban való részvétel feltételeit, hogy az érintettek korábbi döntéseiknél nem számolhattak az azokból adódó következményekkel. Úgy tűnik tehát, hogy az SPS 2009. évi bevezetése értelmetlen, a bevezetését lehetővé tevő tör vény pedig minden bizonnyal alkotmányellenes. Kérdezem ezért az államtitkár urat: miért kizárólag a nagybirtokok érdekeit tartja szem előtt, államtitkár úr, az SPS kierőszakolt, minél előbbi bevezetésével? Mivel kívánná pótolni az évi 13 millió euró elvesz ett támogatást? Végül: megérie alkotmányossági szempontból kifogásolható javaslatokkal bombázni a parlamentet, csak azért, hogy a klientúra a termőföldet minél olcsóbban megszerezhesse? Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (Harrach P éter) : Államtitkár úré a szó. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ne előlegezzük meg az alkotmánybírósági döntést az SPSügyben! Mindenesetre nagyon meg lepődnénk, ha egy európai uniós jogrendben alkalmazott szabályt alkotmányellenesnek találnának Magyarországon, de nálunk ugye, bármi előfordulhat. A 13 millió eurónak, amit kapunk, semmi köze ahhoz, hogy SPSünk lesze vagy sem. (Dr. Magda Sándor: Így van. ) Ezt rosszul tudja, képviselő úr, tehát független a kettő egymástól. Azt gondolom, a mostani kormányzat alapvetően termelőpárti, és nem nagyüzem- meg kisüzem- és egyéb párti, és azon el kellene gondolkodni, képviselő úr, hogy mennyire szolgálja az az ágaz at érdekeit, ha mi mondjuk, annak a nagyjából 2 millió földtulajdonosnak akarunk alárendelni mindent, aki igazából nem kötődik semmilyen módon az ágazathoz, és nagyjából az ágazat éves nyereségének megfelelő bérleti díjat kap adómentesen. Ugyanis önök ezek ben a beadványokban meg ezekben a véleményekben alapvetően őket védik. Az a baj ezzel, képviselő úr, hogy értsék a képviselőtársak, ez pontosan ugyanaz, amit akarnak, hogy ha van egy fodrászüzlet, amit bérelnek, és mondjuk, a fodrász európai uniós támogatá st vesz igénybe, mondjuk, vesz négy fodrászszéket, a tulajdonos meg bejelentkezik utána, hogy abból kettő az övé. Hát ez nem így van, képviselő úr! Itt a föld önmagában egy termelési eszköz, és az Európai Unió a földhasználót támogatja - függetlenül attól , az eszköz használóját. Ez ugyanígy igaz a fodrászüzletben levő pályázatra is, hogy mindegy, kitől bérli, onnantól kezdve, ha mondjuk, például az a bérlet lejár, semmi köze nem lesz a bolttulajdonosnak - ami lehet, hogy előtte nem is fodrászüzlet volt - a fodrászszékhez; hogy pontosan értsék, hogy miről is van szó, amikor arról beszélnek, hogy a tulajdonost kell preferálni, és nem a termelőt. Tehát azt gondolom, ezekkel a kérdésekkel várjuk meg az Alkotmánybíróság döntését. Mi úgy ítéljük meg, hogy a magy ar mezőgazdaságnak egyértelműen előnyösebb, hogyha SPSrendszerben vagyunk, de ezt a vitában elég részletesen kifejtettük. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Viszontválaszra TuriKovács Bélá nak adom meg a szót. DR. TURIKOVÁCS BÉLA (Fidesz) :