Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 8 (184. szám) - Gyula Ferencné és Godó Lajos (MSZP) - az önkormányzati miniszterhez - “Illeszkedik-e az önkormányzati reformhoz az, ha a kistelepülések társult képviselő-testületet alakítanak?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - GYULA FERENCNÉ (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter:
3972 formája, ezt úgy hívják, hogy társult képviselőtestület. Ez esetben lehetőség van ennek a bármikori létreh ozására, illetve a társult képviselőtestület önállóan dönthet a közös ügyekben, és az önkormányzat költségvetése részben és egészében egyesíthető, a hivatali feladatokat a társult képviselőtestület hivatala látja, láthatja el. Tisztelt Képviselő Úr! A Ko rmányÖnkormányzatok Egyeztető Fóruma a napokban tárgyalta az önkormányzatokat érintő törvények módosítására vonatkozó korszerűsítési elképzeléseinket, ennek több eleme is új lehetőséget rejt magában, ami remélhetőleg megoldja azokat a gondokat, amelyeket ön felvetett. Az egyszerűsítésen folyamatosan dolgozunk, például a felvetett probléma megoldását jelentő körjegyzőségeket érintő változásokon, ennek legfontosabb és legjelentősebb, lényeges eleme, hogy nem csak a határos települések alakíthatnának egy kedv ező parlamenti döntést követően körjegyzőséget, illetve az ahhoz történő csatlakozás év közben is megtörténhet, vagyis ilyenformán sem időhöz, sem térhez nem lenne kötve az ilyen formátumú körjegyzőségek kialakítása és létrejötte. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) (14.20) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, hogy viszontválaszra igényt tartanake a képviselők. (Jelzésre:) Gyula Ferencné, ha jól látom. Öné a szó. GYULA FERENCNÉ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtá rsaim! Az a tény, hogy megosztottuk a kérdés feltevését, illetve a viszontválasz adását, azt bizonyítja, hogy nem egy lokális problémáról van szó; egy olyan gondról, amely a halmozottan hátrányos helyzet mellett az önkormányzatiság valódiságát is hátráltat ja. Nem csoda, hogy több hónapja keressük azt a törvényileg biztosított utat, amely lehetőséget teremt arra, hogy a kistérségen belül szabadon, saját elképzeléseik szerint, önmaguk céljait priorizálva élhessék meg a felvállalt feladatok megoldását. Tisztel t Miniszter Úr! Az az út, amit ön felvállalt, miszerint társult képviselőtestület létrehozása is lehetséges, tulajdonképpen gyógyírt kínál erre a problémára, a valódi önállóságot, a legjobb érdekkérvényesítést, a gyorsabb megoldásokat és az igazi partners éget. Köszönjük a 26 kistelepülésem nevében, képviselőtársam nevében is ezt a választ. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Bízunk abban, hogy a tavasz folyamán megszavazhatjuk itt hivatalosan a parlamentben is. Köszönöm szépen. (Ta ps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. A miniszter út kíván élni a viszontválasz lehetőségével? (Jelzésre:) Miniszter úr! DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes kistelepüléseken elő állhat olyan helyzet, hogy vagy a lakosságszám, vagy más ok miatt nem képesek a helyi kormányzás jogát hatékonyan gyakorolni. Erre megoldást jelenthet az az új jogintézmény, amit úgy hívnánk, hogy csatlakozó község. Ebben a formában a települések nevüket, jelképeiket megtarthatnák, helyi népszavazás alapján kezdeményezhetik más önkormányzathoz történő csatlakozásukat. Ilyenformán létrejöhetne a csatlakozó község intézménye. A kidolgozott javaslat hamarosan szintén a tisztelt Ház elé fog kerülni, bízom benne , hogy képviselőtársaim ezt támogatni fogják. Hiszem, hogy ezen célok megvalósítása valamennyiünknek közös érdeke, és a különböző, pártállástól független képviselőknek, különösen akik önkormányzatoknál tevékenykednek, egyaránt fontos lehet az, hogy a kiste lepülések ilyenformán megtalálják a megoldásokat egy egészségesebb működéshez és fejlődéshez egyaránt.