Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 8 (184. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SZILVÁSY GYÖRGY tárca nélküli miniszter:
3941 segítségével a kutatók, a szakemberek megismerkedhess enek azzal, amit a múlt, a múlt tartalma jelent, és nem utolsósorban az érintettek maradéktalanul legyenek tisztában azzal, hogy mi az, amit a diktatúra velük szemben elkövetett. Ne feledjük el, tisztelt képviselőtársaim, ahogy nálunk, embereknél, a társad alomban is úgy van, hogy akkor tudunk épek és egészségesek lenni, ha rendben van az önismeretünk, ha tisztában vagyunk a saját múltunkkal. A saját múltunkkal való tisztában levéshez hozzátartozik: őszintén nézzünk szembe azzal, hogy hogyan működött a Kádárrendszer. Hogyan működött a Kádárrendszer titkosszolgálata, mi az, amit ebből még nem ismerhettünk meg? E téren már voltak előrelépéseink, hiszen a Szabad Demokraták Szövetsége megalakulásától kezdődően, 1990 óta küzd azért, hogy az iratok a lehető legsz élesebb körben nyilvánosak és megismerhetők legyenek. Annak idején Hack Péter és Demszky Gábor tett javaslatot erre, de sorolhatnám tovább azoknak a képviselőtársainknak a nevét, akik a kilencvenes, majd a kétezres években is folyamatosan napirenden tartot ták ezt a kérdést azért, hogy a nyilvánosság és az érintettek - természetesen az ésszerűség határait betartva - minél jobban megismerhessék a rájuk vonatkozó iratokat. Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenlévők közül is nyilván sokan tudják, hogy körülbelü l egy évvel ezelőtt felállt egy olyan bizottság - amelyet a vezetőjéről Kenedibizottságnak neveztek el , és ez a bizottság elkészített egy jelentést. Ebben a jelentésben nagyon fontos megállapítások vannak. A jelentésből többe k között kiderül, hogy a történelmi közelmúltunk mélyebb megismerését és az információs kárpótlást még ma is akadályozzák a visszatartott és indokolatlanul, megalapozatlanul titkosított iratok és dokumentumok. (12.20) A jelentés arra kell hogy kényszerítse n minket, demokratákat, akik itt ülünk a parlamentben, hogy cselekedjünk. A jelentés szembesít minket azzal, hogy tennivaló van még ma is Magyarországon e téren. Ezért mi a Szabad Demokraták Szövetsége nevében országgyűlési határozati javaslatot kívánunk e lőterjeszteni a parlament számára Magyar Bálint és Gulyás József képviselőtársaimmal együtt. Ennek a határozati javaslatnak a tartalma tulajdonképpen három fő elemből áll. Először is szeretnénk kezdeményezni azt, hogy minden, 1990 előtt keletkezett közokir at kerüljön közlevéltárba, a pártállam időszakában közfeladatot ellátó személyek tevékenységével együtt legyen megismerhető. Másfelől kezdeményezzük, hogy a kormány biztosítsa az iratokat őrző intézmények számára az iratok internet segítségével történő meg ismerhetőségét. Harmadrészt kezdeményezzük, hogy a kormány intézkedjen az egykori állambiztonsági szervek dokumentumait tartalmazó mágnesszalagok adatainak archiválásáról, valamint a civil kontroll melletti feldolgozásáról. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt k érem a parlamenti pártoktól, a patkó különböző oldalain helyet foglaló parlamenti pártoktól, hogy javaslatunkat, amelyet szerdán kívánunk beterjeszteni, támogassák. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépe n, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormány részéről megadom a szót Szilvásy György miniszter úrnak. Miniszter úr! DR. SZILVÁSY GYÖRGY tárca nélküli miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Ezt a bizottságot, amire Fodor Gábor képviselő úr utalt, a kormány hozta létre. A kormány maga is dolgozik az ország nemzetbiztonsági és államszervezési érdekeit figyelembe vevő információs kárpótlás teljessé tétele érdekében. Ezért bízom abban, hogy az SZDSZ által beadott országg yűlési határozattervezet jelentősen járulhat hozzá annak a törvénytervezetnek a koncepciójához, amelyet a kormány