Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 2 (183. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újramegnyitott részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
3808 Engedjék meg, hogy egy kicsit visszatérjek a fogyatékosszervezetek támogatására. Kedves Képviselőtársaim! Ezeket a kis kiegészítéseket, amelyek önmagukban nem nagy összege k, csak maguknak ezeknek a szervezeteknek jelent sokat, ezeket a pénzeket három helyről kellett összeszedegetni, összecsipegetni, azért, hogy megpróbáljuk kiegészíteni ezeket a támogatásokat. Winkfein képviselőtársam hosszasan ecsetelte önöknek a fogyatéko sok, szenvedélybetegek nappali ellátására vonatkozó normatívával kapcsolatos elképzeléseinket. Én nagyon remélem, hogy ehhez a támogatást a kormánytól is, önöktől is meg fogjuk kapni. Van még két dolog, amit szeretnék kiemelni, ez a többcélú kistérségi tár sulások kérdése. Azok a többcélú kistérségi társulások, amelyek természetesen különösen a szociális ügyben, a családsegítésben, a házi segítségnyújtásban kapnak egy kicsivel többet a központi költségvetéstől, hiszen nagyon nehéz körülmények között hihetetl enül nagy feladatot látnak el. Bizony, ennek az előttünk fekvő költségvetésnek a sokadik módosítása azt mondta ki, hogy ezt a bizonyos kistérségi normatívát, ezt a pluszpénzt már nem fogják adni ezeknek az egyesületeknek, civil szervezeteknek, amelyek ezek et a feladatokat ellátják. Szeretném önöknek elmondani, kedves képviselőtársak, hogy hosszas egyeztetés után úgy tűnik, úgy látszik, és kérem mindannyiuk támogatását, hogy ezeknek a civil szervezeteknek megmarad ez a kis kiegészítő normatíva, különösen azé rt, hogy ha már az idén úgy terveztek, és beruházásokat végeztek, nehogy bedőljenek az ellátásaik, hiszen hihetetlenül nagy szükségünk van a szociális szférában a civilekre, úgyhogy ezt mindenképpen jó hírnek tartom. Ennek van pénzvonzata, nem is kevés. Me gkaptuk a segítséget, hogy hol legyen ennek a támogatásnak az úgynevezett másik lába. Még egy módosításra hadd hívjam fel a figyelmüket, kedves képviselő hölgyek és urak. A házi segítségnyújtásról és étkeztetésről van szó. Nagyon jól tudjuk, a törvényeinkn ek kiváló végrehajtási rendeletei vannak, amelyekben pontosan megszabjuk, mi a kívánalom, hogy hány ellátottra hány szakember jusson, a rászorulókat kik, hogyan, hány fővel lássák el, és természetesen a normatívák is ehhez vannak alakítva. Igen ám, de vann ak bizonyos területek, különösen vidéken, kistelepüléseken, ahol a legjobb szándék mellett sem képesek az előírt létszámmal dolgozni, étkeztetni, házi segítségnyújtást végezni, mert jóval több rászorulót kell ellátni, mint amennyit előírnak a jogszabályok, a végrehajtási rendeletek, hogy hány főnek kell ott dolgozni. Hadd nyissak most egy zárójelet: bizony alighanem fel kellene adnunk már azt az elképzelést, hogy van egy vegytiszta jogszabály, amire azt mondjuk, így kell, mert ez az ideális, és nem passzítj uk össze azzal, hogy mi van és mire vagyunk képesek. Azt gondolom, erről is hosszasan kell majd beszélgetnünk, hogy hogyan lehet a lehetőségeket és a kívánságokat összepasszítani, és akkor nem lesz arra szükség, hogy szülessen egy olyan módosító indítvány, ami viszont legalább kimondja, hogy ha eddig csak annyi normatívát tudtak igényelni, annyi főre, amennyit az előírások megengedtek, hogy ennyi ellátó mellett ennyi normatívát lehet leigényelni, akkor jelentem önöknek, van itt egy olyan módosító indítvány, amelyik a kormány támogatását élvezi, és azt mondja, hogy az e fölötti létszámra is, tehát az előírt létszámon fölöttire is meg lehet igényelni a normatívát, hogy egyetlenegy ember kezét se engedjük el azokon a területeken, ahol erre a legjobban rászoruln ak. Kedves Képviselőtársaim! Nagyon sok módosítóról már beszéltek, és nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni, de azt hiszem, és remélem, hogy mindazokat az ésszerű módosító javaslatokat, amelyeket elbír ez a költségvetés, önök támogatni fogják tudni mind a két oldalon. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő asszony. Bocsásson meg nekem, képviselő asszony: volt egy fél mondata, amit érdemes tisztázni. Tehát az elfogadott napirendünk szerint a kapc solódó módosító javaslatok benyújtásának határideje 12 órakor lejárt. Bizottsági indítvány benyújtására van még lehetőség. (Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi: Elnök úr, megszoktam már a bizottságit. Köszönöm az információt.) Köszönöm.