Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 2 (183. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újramegnyitott részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
3805 ifjúsági, szociális és családügyi bizottságban. Ott képviselőtársaim tá mogatták a célt. Azért van szükség újabb módosító javaslat benyújtására, mert - mint ahogy említettem - a céllal ugyan mindenki egyetért, de abban van még vita, hogy az erre szánt pluszforrást honnan vegyük el. Arra szeretném kérni a kormányt és képviselőt ársaimat, hogy találjuk meg ennek a forrását, és akkor remélhetőleg mindenki fogja ezt a módosító javaslatot támogatni. Maga az ügy mindenki számára fontos, a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum Kht. támogatására 2009ben az idei forrás 77,6 százaléka kerü lt jóváhagyásra. Ekkora nagyságrendű elvonás a működést is veszélyeztetheti, gondot okozhat a megfelelő létszám foglalkoztatása, csökkenhet az ellátás minősége, ugyanakkor a támogatásból fedezett költségek - energia, élelmiszer s a többi - elég jelentős ár emelkedése prognosztizálható. Ennek megfelelően a hasznosítás alapvető célját, a gyermek- és ifjúsági üdültetés, az oktatási, közművelődési, sport, továbbá rekreációs feladatok ellátását veszélyeztetheti a forráshiány. Ezért kérjük képviselőtársainkat, ho gy ezt a javaslatot is támogassák. Az utolsó terület, amivel foglalkozni szeretnék, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalanok nappali intézményi ellátásával kapcsolatos normatíva. Magát az ügyet értjük, és nagyon fontosnak tartjuk, hog y valamilyen újragondolása legyen ennek a speciális területnek. Ez a módosító javaslat a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményeinek működőképességét biztosítaná. Ha ezen a területen a normatíva elszámolását és kifizetését újragondolnánk, az nagyon sokat tudna segíteni az ebben az ellátásban részesülőknek. A módosítással a szakmai tevékenység és a finanszírozási szabályok összehangolása is megtörténne, hiszen - mint képviselőtársaim is tudják - a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellá tása során nem az a cél, hogy az ellátott mindennap napközbeni ellátásban részesüljön, mivel önálló életvitelét, munkarehabilitációját ez nem segíti. Erre a szakmai speciális csoportra - mind a pszichiátriai, mind a szenvedélybetegek csoportjára - javasolj uk a normatíva átgondolását, és arra kérjük a tisztelt képviselő hölgyeket és urakat, hogy ezt a szakmai módosító javaslatot támogassák. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Béki Gabriella kért szót két p ercben. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a szociális tárca kapcsán szeretnék megint csak néhány civil szervezetet szóba hozni, hangsúlyozva az ő támogatásuk fontosságát. A négy nagy fogyaté kosszervezetről van szó, valamint az ötödikről, amelynek a támogatása csak a közelmúltban került be nevesítve a költségvetésbe. A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékossággal Él ők és Segítőik Országos Szövetségének, valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége támogatásáról van szó. E négy nagy szervezet esetében a támogatási összeg már jó ideje 190 és 120 millió forint közötti nagyságrendet tesz ki. Azt gond oljuk többen, akik a területtel, illetve ezeknek a szervezeteknek a munkájával foglalkozunk, indokolt lenne, ha ez a támogatási összeg legalább az idei szinten meg tudna maradni. Az ötödik szervezet az Autisták és Autisztikusok Országos Szövetsége csak néh ány éve kapcsolódott a fogyatékossággal élőket segítő civil szervezetekhez nevesítve a költségvetésben. Az ő támogatási összegük a jövő évre mindössze 27 millió forintra van tervezve, és ez csökkenést jelent az idei támogatáshoz képest, amikor 30 millió vo lt. Nagyon csekély összegekről van szó, de tudniuk kell képviselőtársaimnak, hogy ezeknek a szervezeteknek a munkája szempontjából óriási a jelentősége annak, hogy megkapjáke ezeket a pénzeket vagy sem. Végül szólnék a Nagycsaládosok Országos Egyesületéne k a támogatása érdekében is, hiszen ők is kitűnő munkát végeznek. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) (13.00)