Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 1 (182. szám) - Az ülésnap bezárása - ELNÖK (Lezsák Sándor):
3734 János. Bűnei ezerszer nagyobbak, mint minden elődjének: nemzetirtás, hazaárulás, gyávaság. A halottak nevében a magyar és orosz nép halottai nevében egyaránt vádoljuk és vonjuk felelősségre őt és gazdáit.” - írta. Mint annyian, ő sem akart belenyugodni, hogy a megszerzett szabadságot és kialakuló demokratikus közösségeinket elveszítsük. Az utóvédharcok egyik vezetője lett. A kórházak tele voltak sebesült felke lőkkel, akik hasonlóan gondolkodtak. Ő a Péterfy Utcai Kórházban tevékenykedett, ott tartóztatták le. A népbírósági tárgyalásokon nem védte magát, csak társait. Arra törekedett, hogy minél valóságosabb legyen csodálatos forradalmunk képe. A fogságban megír ta saját kezű vallomásait, amelyet Eörsi László látott el kommentárokkal, jegyzetekkel, és éppen ma este mutatták be. A hírhedett Tutsektanács ítélte őket is, Szirmai Ottóval együtt halálra '58. április 17én. Én május 22én kerültem vele egy zárkába a Ki sfogházba, amikor minket is elítélt ugyanaz a tanács. Sokat segített a szükségszerűség belátásában és lelki békém kialakulásában. Hadd olvassak fel pár sort búcsúleveléből, amely afféle szellemi végrendelete; Eörsi Istvánnak címezte és juttatta el illegáli san Márianosztrára: “Pistám, még élek. Bár az átlényegülés negyedik hónapjával együtt járó szellemi restség már feszélyez. Kénytelenkelletlen túl sokat kell foglalkozni magammal, és ez undorító a gyakorlati ember számára. Szeretnék tenni, használni, és ez nagyon hiányzik. Mit üzenek? Lehetne semmit sem üzenni, és ez volna a legjobb. De még gyarló vagyok, túlságosan köt a szeretet a világhoz és hozzád is erősen, Pistám. Üzenet. Úgy várják ma ezeket az utolsó üzeneteket, mint régen a halált jelentő kötéldara bkát a hóhértól. Azt szeretnék, ha nyilatkoznánk a világnak, pedig még csak az bánt, ha bántani lehet még minket valamivel, hogy esetleg mártírt vagy hőst kreál belőlünk a hálás utókor, önmaga kínzására. Ha lesz ilyen, tiltakozz! Mi nem akarjuk ezt, ne tur káljanak önmaguk szennyesében, múltjukban, akik netalán mi leszünk. Nagy rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke, amelyből lettünk, amellyel együtt voltunk, és amellyel együtt térünk meg. De ez is ostobaság, mint minden rágódás a múlton. Feledjetek el! Feledjetek el minket, ez hasznos. A megemlékezés köti a cselekvő kart, vagy ostoba, szertelen tettekre is sarkallja. Ti éljetek, nevessetek teli szájjal, mert mi is így akartunk élni! Ne hagyjátok, hogy úrrá legyen rajtatok az emlékezés! Minden nap ho sszú a halálig, és minden nap rövid, amíg élünk. Nagyon nehéz, de nem változtam, és így elviselhető. Emberebb lettem, talán annyira, hogy már elmehetek. Ha fáj, azért fáj, mert fájdalmat okozok azoknak, akik szerettek.” Elment büszkén, feltartott fejjel, e gyenesen, 30 évesen, pontosan 50 évvel ezelőtt. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Megkérdezem, a kormány részéről kíváne valaki válaszolni az elhangzottakra. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Megköszö nöm munkájukat. Holnap reggel 8 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését. Az ülésnap bezárása ELNÖK (Lezsák Sándor) : Nyugodalmas jó éjszakát kívánok. Az ülésnapot bezárom. (Az ülésnap 0 óra 19 perckor ért véget.)
