Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. december 1 (182. szám) - Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár:
3711 Rendkívül fontosnak tartom, hogy a rendszerben lévő és bekerülő emberek foglalkoztatása szervezett keretek között történjen, ezért kiemelt jelentőséget tulajdonítok a közfoglalkoztatási tervnek. Támog atom tehát azokat a kezdeményezéseket, amelyek a közfoglalkoztatási terv megalapozott előkészítését szolgálják. A vita során és a bizottsági munkában is sok szó esett a közfoglalkozási terv elkészítése kapcsán a munkaügyi szervezet és az önkormányzatok köz ötti együttműködésről. A tervezés és a megvalósítás során a partnerek eddigi tudásuk, tapasztalatuk átadásával, információk, elemzések célirányos felhasználásával és folyamatos konzultáció fenntartásával segíthetik a tervek megfelelő kidolgozását, megvalós ítását és szükség szerinti módosítását. Az önkormányzatok önmagukban vagy kistérségi szinten képesek arra, hogy áttekintsék feladataikat, megtervezzék a közfoglalkoztatásban megoldható munkákat, megkeressék, kiválasszák a feladat ellátására alkalmas embere ket. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat törvényjavaslatban nevesített feladatok ellátására való alkalmassága is felmerült a felszólalásokban. A munkaügyi központok és az önkormányzatok között rendszeres az együttműködés a közhasznú foglalkoztatás támogatá sa kapcsán. Az új feladatok megfelelő ellátásának biztosítására vonatkozó elvárás bekerült a munkaügyi központok vezetőinek 2009. évi teljesítménykövetelményei közé, nagyon örültek neki. Nem tudom elfogadásra javasolni az olyan indítványokat, amelyek a mun kaerőpiaci szerveket kizárják az előkészítés folyamatából. Ez a program ugyanis csak akkor lehet sikeres, ha az önkormányzatok és a foglalkoztatási hivatalok közös erővel, együttműködve látják el a feladatot. Ehhez a tárca minden szakmai segítséget meg fo g adni. Mint már a vita kezdetekor említettük, folyik a próbatervezés, a továbbiakban pedig módszertani útmutatásokkal és továbbképzési lehetőségekkel kívánjuk elősegíteni a törvény végrehajtását. A segélyben részesülők közül az alacsony iskolai végzettség gel rendelkező fiatalok első lépésként meg kell hogy szerezzék az alapfokú végzettséget vagy a szakképzéshez szükséges alapkompetenciákat, ami bármilyen piaci szakmai ismeret elsajátításához nélkülözhetetlen. A munkaerőpiaci képzésben való részvétel alany i jogon tervezett támogatása azon át- és továbbképzések esetében, amelyek során a munkáltató garanciát vállal arra, hogy az adott álláskeresővel a képzés befejezését követően munkaviszonyt létesít, támogatást kapott. A regionális képzési és fejlesztési biz ottságok tevékenysége mellett, amely meghatározza a térségben a munkaerőpiaci hiányszakmákat, fontos válasz lehet ez a javaslat arra a többek által hangoztatott felvetésre, hogy a képzések hatékonysága javuljon, a piaci igényekre adjon kielégítő választ. A támogatott képzés időszakára a képzésben részt vevő álláskereső részére adható keresetpótló juttatás szabályozott feltételek szerinti differenciálására tett javaslat jól illeszkedik ahhoz az elvhez, hogy a támogatás jobban közelítsen az érintett személy igényeihez, átgondolt és megalapozott legyen a támogató és támogatott részéről is. (22.30) A keresetpótló juttatás akkor kerül folyósításra, ha a képzésben részt vevő nem jogosult ellátásra, vagy annak időtartama lejárt. A támogatott képzések körébe a beta nító képzést mint általánosan támogatható elemet nem tartjuk indokoltnak beilleszteni. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak jelenleg is lehetősége van a programok keretében adott munkahelyre, adott feladat ellátására történő felkészülés, gyakorlat megsze rzésének támogatására. A képzések között a gépjárművezetés munkafeladatként történő ellátásához szükséges ismeretek megszerzését a tervezet támogatja. A vita során a módosító javaslatokban megerősítést nyert annak a javaslatnak a fontossága, hogy meg kell teremteni az összhangot a foglalkoztatási és szociális törvény adatnyilvántartásra vonatkozó szabályai között. Remélhető, hogy ez a módosításokkal együtt sikerülni fog. Paizs képviselő úrra szeretnék itt többek között utalni. Az önkormányzati feladatellátá st, a munkaügyi szervezettel történő együttműködés segítését, az érintett személyek eljárással kapcsolatos terheit is könnyíti a közös foglalkoztatási és szociális adatbázis kialakítása; gőzerővel folyik ez a munka.