Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 25 (181. szám) - Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - RÓZSA ENDRE (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz):
3546 letenni, hát meg kell nézni azt a szakapparátot vagy azt a csapatot, aki ezt elém rakta, hogy vajon fehér asztal mögül, vagy milyen módon sikerült, mert nagyon sok baj va n. Rettenetesen sok kiskapu van, többet nyit ki, mint amennyit bezár a rendszer. Felülről nyitott - mondta az előbb a képviselőtársam. Képviselőtársam, lesz egy olyan módosító indítvány, hogy nem 30 nap, hanem 180 nap. Hat hónap folyamatos foglalkoztatás. Tessék mondani, meglesz a feltétel? Meglesz a finanszírozás? Az önök olvasatában jelenleg 66 ezer embernek 6 órás munkaidőben tudnak 8 hónapos foglalkoztatást adni egész évben. Tessenek javítani, ha nem így van. Meglesz a 130 ezer emberre vagy a 103 ezer e mberre a teljes összeg 9 hónapig vagy 180 napig? Ha igen, akkor hajrá, önkormányzatok, mindenkinek munkát lehet majd adni, finanszírozva lesz, sőt még olyan módosító is lesz, ahol az eszközöket, tárgyi feltételeket is meg lehet teremteni. Tessenek ezeket t ámogatni, tisztelt képviselőtársaim, kormányoldali képviselőtársaim, és ha ez így lesz, akkor nagy valószínűséggel - igaz, lehet, hogy rá sem lehet majd ismerni az eredeti törvényre, de a célját tekintve sokkal hatékonyabb lesz, mint ami most előttünk van, mert ez nem alkalmas arra, hogy a problémát kezelje. Szeretném, ha cáfolnának ezekben a számadatokban, mert ezt az önök adataiból vettem, hogy 19 ezer embert eleve úgy számoltak, hogy nem fogja vállalni, 20 ezer meg elhelyezkedik (Az elnök a csengő megkoc ogtatásával jelzi az idő leteltét.) a munkaerőpiacon. Tessenek akkor mondani, hogy hogyan is néz ki ez a felülről nyitott rendszer?! Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Rózsa Endre következik. RÓZSA ENDRE (MSZP) : Tisztelt Eln ök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! A képviselőtársaink közül többen felvetették azt, hogy amennyiben a 35 éven aluli személy elvégzi a nyolc általánost, akkor mi lesz. Picit talán jogosnak tűnik a felvetés, ugyanakkor biztos vagyok abban, hog y akár a képviselő úr, a polgármester úr úgy gondolja, hogy nem szabad azokat az embereket úgymond képzetlenül hagyni, akik 35 éves korukig nem voltak képesek a nyolc általános iskolát elvégezni, igenis, ösztönözni kell azt a 78 ezer embert, akik valami m iatt nem tudták elvégezni a nyolc általános iskolát. Ugyanakkor szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra is, hogy nemcsak az a lényeg, hogy tanuljon, hanem amennyiben ebbe a tanulási folyamatba belekezd, akkor tbjuttatásra jogosult le sz, a tanulmányi idő a nyugdíjjogosultságnál beszámít, ugyanakkor egy esélyt is ad arra, hogy ezáltal kikerüljön azok köréből, akik álláskeresők. Ugyanakkor a segélyezettek köréből való kikerülés lehetőséget ad arra, hogy a munkaerőpiaci helyzetet javítsu k, és a képzettségi szintet növeljük. Ugyanakkor ne feledkezzünk el arról sem, hogy azok a személyek, akik nem tudták elvégezni az általános iskolát, milyen körülmények között tanulhatnak. Mindenképpen fontosnak tartanám felhívni a figyelmet arra, hogy ha kellő számú olyan tanulásra vágyó személy van egyegy településen, akkor célszerű a lakóhelyen ezeket a képzéseket megoldani. Ez mindenképpen a pedagógusokra, az oktatásra is visszahathat. Azok esetében, akik valamilyen szakképző intézmény irányába mozduln ának, ott igenis a regionális képzőközpontokat figyelembe kell venni. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (Harrach Péter) : Farkas Flórián következik. FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Rózsa Endre képviselőtársam előző és mostani hozzászólására is reagálnom kell, ugyanis méltatta az új tulajdonosi programot. Tisztelt Képviselőtársam! Az új tulajdonosi program a szegény embereket és ezen belül is a cigányokat elkerülte. Ugye nem