Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 25 (181. szám) - A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
3492 egyszerűség, könnyebbség kedvéért egyben hívja fel hiánypótlásra az ügyfelet. Ha viszont az ügyfél ezt követően nem rója le az illetéket, a díjat, a hatóság megszünteti az eljár ást, és a szakhatóságokat meg sem keresi. A törvényjavaslat végre a szakhatóságok hallgatását illetően is lehetővé tette, hogy az - mármint a hallgatás - beleegyezésnek minősüljön a közérdek védelme érdekében, ugyanolyan feltételekkel, mint a hatósági dönt ésnél, jogszabály teheti lehetővé, ha a kérelem jog megszerzésére irányul, és az ügyben nincs ellenérdekű ügyfél. Az már rajtunk, az Országgyűlésben ülő döntéshozókon is múlik, hogy ha valóban helye van, minél több jogszabály rendelkezzen megengedően a hat óság ilyetén mulasztása esetén. Az öt munkanapos általános belső eljárási határidő bevezetése világossá tette, hogy az eljárás megindulását követően öt munkanapon belül intézkedni kell a szakhatóságok megkeresése iránt, ezáltal párhuzamosan folyhatnak az e gyes szakhatósági eljárások és az érdemi ügyintézés, nem egymást követően indulnak meg, és húzzák így el azt az időpontot, amikor végre kiderül az ügyfél számára, hogy megkaptae az engedélyt, vagy sem. Az eljárások párhuzamos lefolytatása leginkább pedig majd az egyablakos ügyintézés létrejöttétől várható. A környezetvédelem horizontális jellegére tekintettel kifejezetten a környezetvédelmi igazgatásban jelentkezett olyan igény, hogy az összefüggő ügyeket egy hatóságnál meg lehessen indítani, az egyes épít ésügyi, közlekedésügyi, környezetvédelmi hatóságok pedig összefüggő ügyeiket egymás eljárásáról tudva, arra tekintettel folytassák. A törvényjavaslat végre ennek is megteremti az alapját. Bízom benne, hogy önök is egyetértenek azzal: a törvényjavaslat rend elkezései valóban előremutatóak, hiszen követik az európai tendenciákat, egyaránt tekintettel vannak a civil szféra érdekeire és az állam hatékony működésére vonatkozó követelményre. Emiatt kérem képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal támogassák ennek a ja vaslatnak az elfogadását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra jelentkezett a Fidesz képviselőcsoportjából Kovács Zoltán képviselő úr. Öné a szó, paranc soljon! DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A munkanap és a naptári nap vonatkozásában itt Hankó Faragó Miklós államtitkár úr is említett már néhány gondolatot. Én szeretném elmondani, hogy én pont fordítva gondolom. Tehát nem a munkanap lenne a főszabály, hanem a naptári nap. És abban az esetben, ha hosszú ünnep van, mondjuk háromnapos, vagy a munkanapok átrendezésével ugyanilyen hosszú intervallum kiesik a közigazgatási eljárási határidőből, e zt kivételként kellene működtetni, és maradhatna ugyanez a rendszer, ami eddig is volt, nyilvánvalóan egyetértve azzal, hogy ’57ben szombaton is dolgoztak, meg azt követően is. És ezekből a határidőkből lehet csak azt követően csökkenteni, ha a teljes tec hnikai feltételrendszer kiépítésre kerül mindenhol az országban. (18.20) Ami pedig Hankó Faragó Miklós képviselőtársunk felszólalását illeti, hogy mennyire általánosított, vagy sem, álljon itt az, amit ő mondott: “Ma Magyarország versenyképességének legnag yobb akadálya a bürokratikus eljárási rendek; a hivatalok packáznak, szórakoznak az ügyfelekkel, gyakran ellenségnek tekintik őket. Minden létező nyugati befektető, legyen az egyéni vállalkozó egy apró kis tevékenységgel, vagy egy mamutcég, azt fogalmazza meg, hogy elképesztő arroganciát tanúsítanak a hivatalok az állampolgárokkal, vállalkozókkal, nagy ügyfelekkel egyaránt. És nagyon bonyolult, szövevényes, nagyon lassú a magyarországi ügyintézés.” Én erre mondtam, hogy ez nem általános, többségükben jól te ljesítenek, de nyilván vannak ilyen módon “ügyintézők”,