Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 24 (180. szám) - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP):
3353 Ezzel együtt is én szeretnék néhány dolgot kronológiában elmondani. Az egyik: a szenátus állandó meghívottjaként én eb ben az évben végig, nem tudom, hányszor foglalkoztam ezzel a témával, valamennyi kari dékánnal volt alkalmam az elmúlt hónapokban beszélni. Valóban, az az útkeresés zajlott le ezen a főiskolán, amiről itt már többen szóltak. Ennek a végeredménye az a szená tusi döntés, amiről itt beszéltünk, én most nem akarom idézni ennek a pontos dátumát, mikor történt. Velem sokkal többször egyeztettek, mint amilyen számok itt elhangzottak. Szeretném elmondani azt is, hogy ennek a főiskolának a genezise komolyan kötődik D omokos és Babák képviselő urakhoz, és én nagyon megértem azt, hogy ők úgy tekintik, mint saját gyermeküket, 2000ben ugyanis ennek az intézménynek a létrehozásában ők oroszlánrészt vállaltak; most fáj a szívük, és nyilván mindenfajta garanciákat keres a me gye vezetése és a települések vezetése is ennek a dolognak a kapcsán. De azért szeretném elmondani, az agrárkarunk, a mezőgazdasági vízügyi kar világéletében mindig a Debreceni Agrártudományi Egyetemhez tartozott, egészen odáig, míg 2000ben létre nem jött a Tessedik Sámuel Főiskola. Önálló volt a pedagógiai főiskolai kar, korábban Szarvasi Óvónőképző Intézet, és Békéscsabán meg Gyulán nem is volt ilyen típusú felsőoktatási képzés. Tehát 2000ben óriási dolog volt a megye számára az, hogy létrejött ez a Tes sedik Sámuel Főiskola. (Babák Mihály közbeszól.) Érthető ezért tehát, hogy a megye vezetői, a települések vezetői nagyon körültekintően akarnak eljárni ebben az ügyben. Ugyanakkor sajnos azt kell mondjam, az is igaz - közhelyszámba megy egyébként, erről na gyon reálisan szólt Babák képviselő úr, de tarthatatlan ebben a kis országban, és lehet minden harmadik szavunkba, mert ügyesen fogalmazunk, beletekerni a kormányt mint felelősét mindennek , hogy 72 felsőoktatási intézmény ebben az országban, akármilyen k ormány lenne, nem tudja ezt a vertikumot ilyen csökkenő gyereklétszám mellett eltartani. Világos, hogy valamiféle mozgások vannak, részben a csökkenő hallgatói létszám, részben más okok miatt nyilván ez a tendencia régről folytatódik, és nyilván ennek az i rányai láthatók. A szenátus valóban jogszabályi alapon, önállóan döntött, és erre a következtetésre jutott. (0.50) Más irányú útkeresése is volt annak a főiskolának. Ahogy beszélgettem a karok vezető ivel, a legnagyobb gondjuk az volt, és azt gondolom, szarvasiként ezt nyugodtan elmondhatom, hogy nekünk a legfontosabb a szarvasi campus két kara. A státusát szeretnénk megtartani ennek az intézménynek, azt, hogy továbbra is, ahogy évtizedekig folyt a kép zés, legyen felsőoktatási képzés. Azt gondolom, világosan benne van a törvénytervezetben, hogy egyetemi oktatói központ formációban kívánná működtetni az egyetem, ez számomra kellő garancia, amennyiben elfogadásra kerül. Azt is szeretném elmondani, hogy fá jdalmasak ezek a számok, de tízegynéhány első helyen megjelölt pályázó volt ebben az évben például a pedagógiai főiskolai karra. Sajnos, az oktatott szakmák vagy karok vonzása, a fiatalok tekintetében a perspektívája a képzett szakainak nem olyan, ami ebb en a versenyben állta volna a helyét. Azzal együtt is egyetértek, hogy bizony a legutóbbi felsőoktatási törvény módosítása a nagy egyetemek irányába vitte el a hallgatókat. Ez ténykérdés. Mi általában szenvedői voltunk ezeknek a folyamatoknak, tudom, némi korrekciója történt is ennek a jogszabálynak egyébként. Ezzel együtt is sajnos ragozhatjuk ezt az ügyet így is, úgy is. Azt kell mondjam, eldöntöttnek látszanak a folyamatok. De hogy ebben, kedves képviselőtársaim, kemény politika is van, azt azért szeretn ém elmondani. A kezemben van a mi újságunk, a Szarvas és Vidéke legutóbbi száma, ahol egy egész oldalon keresztül mennek ám a nagy csaták. Itt a fideszes képviselőtársaink világosan, közös nyilatkozatban, “Védjük meg a főiskolát!” címmel tették közzé írásu kat, “Nem értünk egyet a kormány döntésével, a Tessedik Főiskola megszüntetésével” alcímmel. Hát szóval, egyelőre még a parlament előtt van ez a dolog. Holnap az oktatási bizottságban módosító indítványt fogunk tárgyalni, amit éppen önök nyújtottak be. Leh et ezt mondani és prejudikálni, de ettől még nem a Magyar Köztársaság kormánya vagy az Oktatási és