Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 24 (180. szám) - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3348 Több Békés megyei képviselővel két alkalommal vettem részt a Tessedik Főiskola ilyen típusú ügyeiről való beszélgetésen, több órán keresztül vitatkoztunk. Szeretném a Parlament falait megkímélni az akkori vitától. A Tessedik Főiskola tö bbször szervezett ezzel kapcsolatban tájékoztatót. Egyszer a főiskola épületében, ahol több képviselőtársammal jelen voltunk, és ugyanezt a vitát lefolytattuk, ahol gyakorlatilag azzal szembesültünk, hogy nemcsak a főiskola rektora, Puskás János által elmo ndottak alapján, ami gyakorlatilag - azt gondolom - minden olyan dologra választ adott, ami felmerült, hanem azzal is, hogy a szenátus a gazdasági tanács javaslata alapján hozta meg a döntést, és a hallgatói önkormányzat is teljes mértékben, száz százalékb an melléállt. A rektor úr előadásából, aki akarta, meghallhatta, hogy például az innováció, amely itt is felmerült nagyon fontos tényként, bizony többször futott zsákutcába, mert akár az aradi, akár azt hiszem, angol vagy német egyetem kereste a kapcsolato t a Tessedik Főiskolával, és ezek azért futottak zsákutcába, mert kiderült, hogy nincs egyetemi ága a főiskolai karnak. Tehát azt gondolom, ez az integráció teljes mértékben alátámasztja azoknak az érvelését, akik abban gondolkodnak, hogy ebben az ügyben e lőremenekülnek. Nekem elküldte a rektor úr - és szerintem másoknak is - ezt a több mint 250 oldalas anyagot, én csak egy adatot szeretnék ebből előhozni. 2006ban a Tessedik Főiskolára 1660 hallgatót vettek fel, 2007ben ez a szám 1011. Tehát nagyon draszt ikusan lecsökkent a főiskolára jelentkezett hallgatók száma, és ebben már benne van a pótfelvételi is, nemcsak a rendes felvételi. Tehát egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik úgy érveltek ebben a dologban, hogy a Tessedik Főiskola mindenkori vezet ése, nemcsak a mostani, abba az irányba ment, és abba az irányba menekült, hogy megőrizze a felsőfokú képzést Békés megyében. Azt gondolom, mindannyiunknak inkább az a feladata, és az kell hogy legyen, hogy helyben ezt a főiskolát - most már remélem én is, hogy január 1jétől egyetem - a lehető legjobb helyzetbe hozzuk, és a lehető legnagyobb reklámot teremtsük meg számukra, hogy igenis, azok a gyerekek, akik ma még a középiskola falai között ülnek és tanulnak, ők a lehető legnagyobb számban válasszák ezt a főiskolát. Mert teljesen igaza van Szabó Zoltán képviselőtársamnak, hogy gyakorlatilag a főiskola és majd az egyetem oktatási színvonala fogja azt eldönteni, hogy egyáltalán milyen mértékben tud ez a főiskolai oktatás megmaradni. Azt kell mondanom, hogy m indazok az emberek, akikre Domokos László, mint az akadémiai kutatók előzetes tanulmányaira hivatkozik - azt gondolom, mindketten ismerjük dr. Simon Imrét, aki az előző időszakban az Akadémián dolgozott; ő is mint a főiskola egyik olyan oktatója, aki már n yugdíjas, tehát igazából nem életvitelszerűen szükséges számára, hogy főiskolai oktatóként dolgozzon , ők is teljes mértékben kiálltak az integráció mellett, mert világosan látják, hogy ez egy olyan előremenekülés, amely szükséges ahhoz, hogy meg tudjuk ő rizni a felsőfokú oktatást Békés megyében. (0.30) Tehát én csak azt szeretném mondani, hogy mindazok az érvek, amelyek itt ma elhangzottak, egyrészt Szabó Zoltán képviselő úr és Velkey Gábor hozzászólásában is, elmondható, hogy egy ilyen megállapodásnak, h a a főiskolák és az egyetemek akarják, akkor teljes mértékben megvan a lehetősége, de nem lehet gátja annak, hogy ez az integráció létrejöjjön. Azt kell mondanom, hogy a Békés megyei szocialista képviselők legalább olyan felelősséggel gondolkodnak Békés me gyéért, mint önök ott a túloldalon, képviselőtársaim, és mi kiállunk a főiskola integrációja mellett, és azt gondoljuk, a jövő el fogja dönteni, melyikünknek lesz igaza ebben a kérdésben. Tehát arra kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák az integrációt az elkövetkezendő időszakban. Köszönöm szépen. (Dr. Szabó Zoltán és Velkey Gábor tapsol.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most kétperces hozzászólás következik. Megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, Fidesz.