Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 22 (157. szám) - Új bizottsági tag megválasztása - Az e-befogadásról, a Magyarországon kialakult informatikai szakadék csökkentése érdekében szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
293 Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatokat két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Az első vitaszakaszban a határidőmódosítás okat kezdeményező indítványok vitája következik az ajánlás 1., 2. és 4., valamint a 2. ajánlás 1., 2. és 3. pontjai szerint. A második szakaszban pedig az ajánlás 3. pontjában szereplő bizottsági feladat módosítását kezdeményező indítvány megvitatására ker ül sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Most megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 1., 2. és 4. pontjai, valamint a 2. ajánlás 1., 2. és 3 . pontjaira. Megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, MDF. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy héttel ezelőtt, amikor a tisztelt Ház falai között az éjszaka folyamán vitatkoz tunk a benyújtott országgyűlési határozati javaslatról, akkor a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként azt a javaslatot tettem, amihez csatlakozott a Magyar Szocialista Párt, a FideszMagyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője is , hogy a mai napon erről a törvényjavaslatról ne tartsunk részletes vitát, hanem mindegyik frakció megfogadja azt, hogy a részletes vitában nem szól hozzá, az elmúlt napokban próbáljuk meg az 5332. és az 5333. számú országgyűlési határozati javaslatot - am elyen több hónapja dolgozunk - olyan állapotba hozni, hogy az minden frakció részére elfogadható legyen. Ha megnézem a most benyújtott módosító javaslatokat, azt tudom mondani az MDF képviselőcsoportja nevében, hogy jelen pillanatban akár az 1., 2., 3. vag y a 4. számú módosító javaslat is elfogadható számukra, de csak úgy, ha ezeket a módosító javaslatokat módosítjuk. Nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert pontosan nem tudom, hogy hogyan történt meg ennek a javaslatnak a vitája során a szakaszolá s, mert még nagy volt a Házban a háttérzaj, amikor elkezdtük az ülést. Két szakaszra tett a levezető elnök javaslatot. Próbáltam volna, hogy egy szakaszban tárgyaljuk, ezért elnézést kérek az elnök úrtól, hogy mind a két szakaszról kicsit összefolyva beszé lek. Mindenesetre előterjesztőként és az MDF országgyűlési képviselőcsoportja nevében is azt tudom kérni a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjától, hogy gondolják át, hogy milyen formában kívánják mind a két javaslatot a végső formában elfogadni. Tud om azt, hogy az MSZPn belül vannak olyan képviselők, például Göndör István képviselő úr, akik jelentős változtatásokat szeretnének elfogadtatni. Mindenesetre azt gondolom és azt kérem, hogy az elkövetkező napokban az összes benyújtott módosító javaslatról folytassuk le az ötpárti háttéregyeztetéseket annak érdekében, hogy ez a bizottság minél hamarabb el tudjon kezdeni dolgozni, és annak érdekében, hogy az országgyűlési határozati javaslatban ne nevettessük ki magunkat, hiszen vannak olyan időpontváltozta tások, amelyekkel egyetértek, vannak olyan időpontváltoztatások, amelyekkel előterjesztőként nem tudok egyetérteni. Ismerve a Házszabályt, ha az előterjesztők közül egyvalaki azt fogja mondani, mondjuk, hogy a jövő hét során nem tudja támogatni azt, hogy a Ház elé kerüljön a szavazás, hiszen nekünk, előterjesztőknek egységes javaslattal kell majd élni, hogy melyek azok a javaslatok, amelyeket támogatni tudunk… - úgy emlékszem, hogy mind az 5332., mind az 5333. esetében Baja Ferenc államtitkár úr is a kormá ny részéről azokat a kompromisszumos javaslatokat támogatta és fogadta el, amelyek az ülés vitájában felmerültek. Ha viszont a mostani módosító javaslatokat megnézem, sok esetben talán még nem tartunk itt, hogy ez így mindenki számára elfogadható legyen. A zt kérem valamennyiünktől, hogy az információs társadalom… - és örülök, hogy az SZDSZ képviselője is részt vesz a mostani vitában, hiszen Kovács Kálmán volt az, aki januárban az ötpárti megállapodást aláírta az SZDSZ nevében, amivel az egész folyamat el tu dott indulni a netpolgártársadalom, az információs társadalom érdekében. Tehát összefoglalva a hozzászólásomat, azt kérem valamennyiünktől, hogy üljünk le, tartsunk egy ötpárti egyeztetést, amelyen részt vesz a