Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 18 (178. szám) - Dr. Bosa Nenadić, a szerb Alkotmánybíróság elnökének és kíséretének köszöntése - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - HALMAI GÁBORNÉ (MSZP):
2914 Tisztelt Országgyűlés! A kétperces hozzászólások végére értünk. Halmai Gáborné képviselő asszonynak adom meg a szót, az MSZPfrakcióból. HALMAI GÁBORNÉ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt előttem szóló Képviselőtársam! Magam is dolgoztam kistérségi társulás elnökeként is, és vidékről is látom a problémákat. Ezért azt gondolom, egy picivel érdemes visszább mennünk. Itt többször elhangzott a teremben az, hogy hogyan, milyen nagy szervezeteket , rendszereket alakítottak régen, akár a tszszervezésnél, és ezek milyen rosszak voltak. Én csak húsz évvel ezelőttig szeretnék visszamenni, hiszen ez is elhangzott már itt a teremben, hogy a mostani nagy rendszereket gyakorlatilag a rendszerváltás után k özösen alakították ki azok, akik egy másfajta megoldási módot szerettek volna, akkor azt hitték, hogy jobbat. Ezekben a megoldási rendszerekben azok a nagy rendszerek, az önkormányzati rendszerek, az oktatás, az egészségügy, a szociális rendszerek gyakorla tilag kialakultak, és azóta ezek a rendszerek mozgatják, irányítják azt, hogy évről évre hogyan alakul a költségvetés. Mindig nagy viták voltak akkor - ma különösen ezt ki is emelik a közgazdászok , hogy ma már nem lehet szerkezetváltások nélkül, a rendsz erek újragondolása nélkül tovább működni. Mondják ezt persze most kiemelten egy válság időszakában, hiszen most az van, és nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt a világon. De azt gondolom, rettenetesen fontos, hogy egy picit mi is ebbe belegondoljunk. Sz eretnék néhány számot felidézni. Mindig kérdés az, hogy melyik rendszerre költünk sokat és melyikre keveset. Nézzük meg a tényeket! 2008as adatok a KSHtól, tehát olyan adatok, amelyeket - azt gondolom - nem érdemes vitatni: ma Magyarországon a jóléti kia dások az összes kiadás 60,6 százalékát adják, a gazdaság, a közlekedés, az agrárium, a környezetvédelem 14,1 százalékát adja, az állami működés 13 százalékot, a kamat- és államadósság 8 százalék, a tartalék és az EUbefizetések 4,1 százalékát. De ezen belü l is nézzük még közelebbről! Az a bizonyos 60,6 százalék, ami az úgynevezett jóléti kiadásokhoz tartozik, számokban: magára a nyugdíjra 2679 milliárd forintot költ az állam, kultúrára, sportra 361 milliárdot, oktatásra 1498 milliárdot, szociális kiadásokra 1390et, egészségügyiekre 1214 milliárdot, lakástelepülésügyre 547 milliárdot, és családi pótlékra 531 milliárdot. Ma azt mondjuk a válság idején, hogy az lenne a legfontosabb, hogy a gazdaság élénkítése megtörténjen, hogy tartsunk meg munkahelyeket, hog y teremtsünk olyan konstrukciókat, amelyek további munkahelyeket teremtenek. Nos, ha ebben a fényben nézzük, akkor a gazdaság, közlekedés, agrárium, környezetvédelem összességére jutó 14,1 százalék valóban rettenetesen kevés. De folyamatosan azon vitatkozu nk, hogy hol lehet még megtakarítani, melyik rendszeren. Minden olyan korábbi javaslat - akár a kistérségi társulások esetében, akár az egészségügyben, akár a szociális rendszerek változtatásában - igényelt volna egy újbóli együttműködést, úgy, mint 1989b en. Kialakítottunk egy rendszert - közösen , és ezt a rendszert megváltoztatni csak közösen lehet. Ehhez kétharmad kell, ezt mindenki tudja itt a teremben, és ezen kívül is. Ez nem jött létre, egy pillanatig sem szeretném vitatni, hogy kinek a hibájából, vagy hogy ki hányszor tett kezdeményezést, hiszen kezdeményezések születtek mindkét oldalon, megegyezés nem született. Emiatt ma azt mondom, hogy ezek a rendszerek nagyon jelentősen meghatározzák azt a mozgásteret, ahol a nagy rendszerek változása nélkül t ovább lehet menni. Ezt csak azért mondtam el, mert azt is gondolom, hogy akik itt ma a teremben szóltak az ügyben, hogy az egészségügybe több forrás kellene, hogy a kistérségi hálózatok fenntartására, működtetésére több forrás kellene, hogy az oktatási ren dszerbe még ennél is több kellene, vagy: ne bántsuk a nyugdíjasokat, mert oda is még több kellene - és ez jogos és igaz. Csakhogy nem lehet ebből - és emellett - a gazdaságélénkítés folyamatát is segíteni.
