Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 18 (178. szám) - Dr. Bosa Nenadić, a szerb Alkotmánybíróság elnökének és kíséretének köszöntése - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
2902 mindenféle megoldás szempontjából jó lenne ennek megvalósítása. De ugyanilyen fontos lenne, azt mondta államtitkár úr, hogy a fővédvonalak már rendben vannak, a gátak megerősítésre kerülnek. Jelentem, nem így van. A csongrádi Öregszőlők útjánál kiderült, hogy fővédvonallá kell alakítani, mert ha ezt nem tesszük, ott fog betörni és a város mögé kerülni a víz, és a térséget elönti az árvíz. Ennek a kérelme folyamatos, évek óta, a 2002es árvíz óta aktuális, ebben nem nagyon tüsté nkedtek semmit. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ékes József, a Fidesz képviselője, két percben. Parancsoljon! ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr, a szót. Sajnálom, hogy Baráth Etelének el kellett men nie, és elnézést kérek Tukacs István képviselőtársamtól, hogy a nevét rosszul mondtam. Visszatérve arra a vitára, hogy a válság ebben a pillanatban érezhetően a hazai kis- és középvállalkozásokat, a hazai munkaerőt sújtja teljes egészében, az önkormányzato kat, az önkormányzatok árbevételeit, szabadon felhasználható összegeit, és majd jövőre ez sokkal jobban be fog gyűrűzni; nem véletlen, hogy a múlt heti vitában Tukacs István képviselőtársammal kerültünk szóváltásba. Én akkor is kihangsúlyoztam, amit ma az európai uniós tagországok is megtesznek, a hazai termék- és piacvédelmet. A gazdasági csúcson kihangsúlyozásra került az építőipar, az agrárágazat kérdése, mellette a környezetvédelmi beruházások kérdése. Itt térnék ki arra, amit államtitkár úr is mondott, hogy meg kellene vizsgálni pontosan, és előrehozni azokat a környezetvédelmi beruházásokat, amelyekben Magyarországnak kötelezettségei vannak, mondjuk, 20102020ra az Európai Unió irányába. Az alternatív energia kérdé se: nem megrekedni kell 330 megawattnál, hanem kinyitni a piacot, és lehetőséget adni, hogy hihetetlen mértékű beruházás tudjon megindulni az alternatíva területén. Hiszen az energiahordozók többsége fogyóban van. Hiú ábránd azt elképzelni, hogy most csökk en az olaj és a gáz ára, és az majd jövőre is ugyanebben az állapotban fog maradni. Ahogy a készletek fogynak, úgy fognak nőni az energiaárak, és válik fontossá az energiahordozók kérdése is. (12.40) Tehát erre kellene hihetetlen keményen koncentrálni, és azokat a lépéseket egymás mellé rakni, hogy most, jelenleg hol szorít a cipő, milyen lehetőségei vannak egyáltalán az országnak, és abban a forrásokat, az uniós forrásokat is úgy fordítani, hogy az hatékony felhasználással valóban a jövő célkitűzéseit is m aximálisan ki tudja elégíteni. Ha most helyben taposunk, és csak tűzoltást végzünk, azzal az égadta világon nem fogunk elérni semmit. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Matolcsy György is kihangsúlyozta a gazdasági csú cson: a munkaadói terhek csökkentését kell, a hazai piac, hazai vállalkozások esélylehetőségét kell megteremteni (Az elnök ismét csenget.), a körbetartozásokat kell tulajdonképpen megoldani, a jelenlegi hitelezési rendszert kell átalakítani a hazai kis- és középvállalkozások és az egyének számára is (Az elnök ismét csenget.), és mellette a környezetvédelmi beruházások területén kell sokkal hatékonyabban lépni… ELNÖK (Mandur László) : Képviselő úr! ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : …hisz a jövő zálogát tudjuk tulajdonkép pen ezzel megteremteni. Ezekre kellene sokkal hangsúlyosabban koncentrálni. ELNÖK (Mandur László) : Képviselő úr, majdnem három perc lett belőle. (Pettkó András: Jól beszélt! - Kovács Tibor: Jó hosszan! - Derültség.) Ezt így nem lehet eldönteni, csak az idő korláttal, mert akkor én kezdem eldönteni, és abból botrány lesz előbbutóbb.