Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 22 (157. szám) - Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről szóló beszámoló; az egy magyar vezetésű afganisztáni tartom... - ELNÖK (Mandur László): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP):
282 kontingenst, amire korábban nem volt példa. Éppen ezért olyan új tevékenységek létrehozására is szükség mutatkozik , ami éppen a civilkatonai együttműködést célozza, az úgynevezett PSYOPS, amely a pszichológiai, ha úgy tetszik, hadviselés, ha úgy tetszik, együttműködés színtere (Zaj. - Az elnök csenget.) , a másik pedig a CIMIC, amely szintén hasonlóképpen a civilek és a katonák közti együttműködésnek olyan szofisztikált rendszere, amivel éppen leginkább a mi saját megtámadtatásunkat, a saját erőink védelmét tudjuk hatékonyabbá tenni. Ezek teszik szükségessé ezt a módosítást, valamint azoknak az új technikai eszközöknek a működtetése, ami szintén a magyar katonák, az ott lévő magyar katonák biztonságának a növelését szolgálja. Éppen ezért a bizottság egyetértett abban, hogy ezeket a célokat támogassuk, és javasoljuk az Országgyűlésnek, hogy az erről szóló beszámolót foga dja el. Köszönöm a szíves figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy Csampa Zsolt képviselő úr visszalépett, mondván azt, hogy Nyitray képviselő ú r mindent elmondott, ami a bizottságban elhangzott. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalások következnek, a Házszabály rendelkezésének megfelelően 1515 perces időkeretben. Felszólalásra jelentkezett Simicskó István, a KDNP képviselője . Öné a szó, képviselő úr. Parancsoljon! DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP) : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Mindannyian egyetértünk abban, hogy nagyon fontos, hogy a Magyar Köztársaság vállaljon nemzetközi szerepet, vállaljo n a Balkánon és vállaljon Afganisztánban és mindenhol, ahol ezt a szövetségesi kötelezettségeink megkívánják. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon komoly feladatot végzünk el, hiszen egy tartományújjáépítési csoportot visz Magyarország. Ez egy újszerű feladat, amely, azt hiszem, jelentős erőket leköt magyar részről. Azonban a felszólalását hallgatva számomra az első kérdés rögtön az volt, tisztelt miniszter úr, hogy ez most egy beszámoló az eddig ott végzett tevékenységről, vagy egy újabb felhatalmazás a létszá m bővítésére. Azt hiszem, vagyunk így néhányan, hiszen az a gyakorlat, amely most már kezd meghonosodni ebben az Országgyűlésben, nemcsak a beszámolóról, az ott végzett tevékenységről tájékoztatja a kormány az Országgyűlést, hanem egyben egy szavazással eg y újabb felhatalmazást, egy létszámbővítő felhatalmazást is megtesz. Nyilván mindannyian szívesen támogatjuk azt, ha ez egy fontos és ésszerű vállalás. Az a kérdés, hogy Magyarországnak mindenképpen arra kelle törekedni, hogy minél nagyobb mértékben küldj ön katonákat külföldre, még ha az nemzetközi kötelezettség teljesítése is. Azért mondom ezt, tisztelt képviselőtársaim, mert Magyarország nagyon kevés dologban első a NATOtagországok között. Abban első, hogy a Magyar Honvédség létszámához képest, a hadser eg létszámához képest a legtöbb katonája van jelenleg is külföldön. Ez egy nagyon fontos érték, nem győzöm hangsúlyozni, a NATOszövetségeseink megbecsülését is élvezzük ebből adódóan. Az a kérdés, hogy elsőbbek akarunke lenni az elsőbbeknél vagy az elsőb bnél. Tehát a 8500 fős szárazföldi csapatainkhoz képest ezer fő állandó jelleggel külföldön állomásozik. Ez egy nagyonnagyon komoly felajánlás, erre szeretném felhívni a figyelmet, és minden létszámnövelés nyilván költségvetési vonzattal is jár, és nagyon fontos lenne, hogy azokat a képességeket itthon kifejlesszük, amelyek a Magyar Honvédség költségvetésében jelenleg sincsenek meg, tehát növelni szükséges a honvédelmi költségvetést, különben nem fogjuk tudni ellátni az alapvető feladatainkat. Amit pedig a z afganisztáni szerepvállalással (Zaj. - Az elnök csenget.) kapcsolatosan szeretnék még röviden a tisztelt Háznak tájékoztatásképpen elmondani és a miniszter úr figyelmét is felhívni, hiszen tudom, hogy a miniszter úr a szó szoros értelemben megtestesíti a civil kontrollt a Honvédelmi Minisztérium élén (Derültség a Fidesz soraiból.) , mégpedig nem olyan régen hallhattuk