Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 11 (176. szám) - Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - GULYÁS DÉNES (Fidesz):
2665 Azt szeretném kérni, hogy ezután legalább indítsuk újra ezt a törvényt, ne rontsuk el azt a kétéves munkát, ami eddig közös volt ebben. Nagyon sok szervezet azt mo ndja, hogy ez így nem jó, látjuk, hogy finanszírozási oldalról már régen nem arról van szó, amit a kormány ígért, régen nincs plusz négymilliárd forintos támogatás. Ha figyeljük azt, hogy az előző években a költségvetésben a kőszínházak működési támogatása egy fillérrel sem emelkedett, azaz reálértéken közel kétmilliárd forinttal csökkent, az idei költségvetésben is 700 millió forintos csökkenés szerepel a működtetési támogatásnál, és ennek ellentételezéseként csak egy 1,7 milliárdos művészeti támogatás sze repel a költségvetésben, az az egymilliárd forint hiányzik. Nem plusztámogatást kapnak a színházak, a modellszámításokat is megkaptuk nagy nehezen, hosszú kérésünk után, csak önök titkosították, ezért nem mondhattam el múlt héten sem, meg most sem, hogy so k színházat hogyan érint hátrányosan ez az új törvény. Azt gondolom, ha új törvény van és új finanszírozási rend, az legyen előnyös mindenkinek, próbáljunk egy olyan törvényt hozni, ez közös dolgunk lenne. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Schiffer J ános következik. DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP) : Köszönöm szépen. Szeretném Fedor Vilmost kiegészíteni, nemcsak novemberben, hanem már április 3án, kedden 10 órakor ugyancsak itt a Delegációs teremben tartottunk egy összejövetelt, ahol a képviselők vitatkozhat tak az ugyancsak írásban is kiadott koncepcióról és a szóbeli kiegészítés alapján a törvényről, amire Halász képviselő úr is hivatkozott, hogy mi mindent mondott el. Hozzászólása egyik legfontosabb része az alkotmánybírósági eljárás kezdeményezése volt, am ikor a művészet szabadságáról szólt, és azt mondta, ez a legfontosabb kérdés a törvény elkészítésének kapcsán. Azóta az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy evvel a kérdéssel ebben a formában nem akar foglalkozni, tehát azt gondolom, a vita, a megalapozás ab ból az anyagból indulhatott ki, amelyik rendelkezésünkre állt. Nyilvánvaló, ha az Alkotmánybíróság valamilyen más álláspontra jut, más döntést hoz, akkor lehet, hogy módosított volna akár a foglalkoztatás vagy a művészeti élet szabadságának kérdésével kapc solatban, de nem hozott, épp azért szerintem, mert a művészeti élet szabadsága az, amely esetében a törvényben a legkevesebb korlátot, előírást kell hagyni, hanem hagyni kell a művészi élet szabadságát a szabadság természetes értelmében. Köszönöm. ELNÖK (H arrach Péter) : Gulyás Dénes következik. GULYÁS DÉNES (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy megpróbáljak szakmai érveket felhozni - hiszen végül is egy szakmát próbál ez a törvény majd szabályozni - ennek a törvé nynek a hiányosságaira. A zárórendelkezések, értelmező rendelkezések, például a 16os pont, “hangverseny: zeneművek személyes előadóművészi teljesítménnyel, jellemzően fizető közönség jelenlétében történő nyilvános bemutatása”. Ha azt a szót használom péld ául, hogy “bemutató”, akkor egy olyan darabról beszélünk, amit még eddig nem játszottak. Ez egy apró kis pont, a szakmaiságra rávilágít. Egyébként “előadását” használnék helyette. “Játszóhely: színházi előadás nyilvános bemutatására technikailag alkalmas, a vonatkozó jogszabály feltételeinek megfelelő épület.” Kérem szépen, akkor az én otthonomnak a nappalija, beteszek egy kopfot, és azt mondom, hogy ez egy színház, avantgárd színház, nincs benne se süllyedő, se semmi, akkor igényelhetek támogatást. Nem?