Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 11 (176. szám) - A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója:
2641 Azt gondolom, hogy abban a helyzetben, abban a nemzetközi környezetben, amelyben ma Magyarország van, abban a gazdaságiköltségvetési helyzetben, amibe Magyarország került ebben az időszakban , egész egyszerűen felelőtlenség nem meghallani ezeket a szavakat. Valóban beérjüke annyival, beérie a kormány és a parlamentben valamilyen módon összeálló többség azzal, hogy az államigazgatás átszervezése, a közfeladatok felülvizsgálata helyett pusztán a pénzügyi egyensúly gyors helyreállítására törekszik, és nem tekint előre? Tisztelt Ház! Itt a világválság a nyakunkon, megállítani nem lehet a határoknál. (9.50) Nem az adófizetők, hanem az állam zsírjának leszívására van szükség. A kormány kötelessége, hogy ezt a helyzetet megértse, és haladéktalanul kezdjen hozzá az állami feladatok átrendezéséhez. A kövér, terpeszkedő, lassú, szuszogó államok sosem voltak képesek a túlélésre, és ma sem azok. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP pad soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, frakcióvezetőhelyettes úr. Megkérdezem, a kormány nevében ki kíván felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosít ásáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/6574. so rszámon, a bizottsági ajánlást pedig T/6574/1. sorszámon megkapták és a honlapon megismerhetik. Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának, húszperces időkeretben. Öné a szó, min iszter úr. DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az utóbbi időben gyakran szerepel az Országgyűlés napirendjén pénzügyi tárgyú törvények módosítása. A mai ülés napirendjén sz ereplő javaslat benyújtásának elsődleges célja a pénzügyi szektorbeli részesedésszerzések és részesedésnövelések prudenciális eljárási szabályainak és az értékelés kritériumainak összehangolásáról szóló 2007/44/EK irányelv átültetése. Az irányelv célja, ho gy az Európai Unió egészében harmonizált eljárási szabályok és értékelési kritériumok alapján lehessen a hitelintézetben, biztosítóban, viszontbiztosítóban, befektetési vállalkozásban minősített befolyást szerezni és a minősített befolyás mértékét növelni. A javaslat a minősített befolyás megszerzésének engedélyezésében részt vevő hatóságok és egyéb felek számára is egyértelmű szabályokat állapít meg. A javaslatban található módosítások jelentős része technikai jellegű, a minősített befolyás terminológia át vezetése miatt szükséges. A törvényjavaslatban ezenkívül sor került a jogalkalmazást segítő pontosításokra, így a Ptk.ra vonatkozó azon merev hivatkozások megszüntetésére, amelyek esetében nincs szükség a Ptk. konkrét paragrafusainak megjelölésére. A Közp onti Elszámolóház és Értéktár, a központi szerződő fél Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által történő engedélyezésével összefüggésben megtörtént a Magyar Nemzeti Bank szerepének felülvizsgálata is. A jövőben az eljárás során az MNB mint szakhatóság működik közre, és alkalmaznia kell a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény előírásait.