Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 10 (175. szám) - Az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
2572 Tisztelt Orsz ággyűlés! Számos egyéb változtatást is javasolunk a fehérítés érdekében. Így többek között emelni kívánjuk néhány bírság tételét, szigorítani az ellenőrzéseket és kiterjeszteni a felelősségi szabályokat is. Két területen terjesztjük ki az adójogi szankciók at az adójogi jogviszonyban nem érintett személyekre is. Az egyik a nyugtaadási kötelezettség. Nemcsak az a személy vonható felelősségre, aki elmulasztotta a nyugtát kiállítani, hanem közvetlen vezetője is. Ugyanakkor biztosítjuk azt is, hogy az érintett, ha másként vélekedik, bizonyíthassa igazát. A másik terület a legális foglalkoztatás szélesítése. Bírságolhatóvá válik a vállalatoknál az is, akinek munkaköri kötelessége a bejelentési kötelezettség teljesítése, és annak közvetlen vezetője is. Az igazolatl an eredetű áru forgalmazása esetén a bírság az áru értékének 40 százaléka, ennek alsó határa 10 ezer forint lesz. Abban a körben, ahol a vevőnek számlatartási kötelezettsége van az áru, illetve az igénybe vett szolgáltatás miatt, de mégsem rendelkezik szám lával, az áru, a szolgáltatás értékének 20 százaléka kiszabható mulasztási bírságként a jövőben. Szigorodnak az adóbírságszabályok. Ha az adóhiány bevétel eltitkolásával, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze, az adóbírság kiszabható maximális mértéke az adóhiány 75 százalékára emelkedik. Az APEH a feketegazdaság elleni harcban él az adószám felfüggesztésének lehetőségével. Ez a jogköre az elmúlt időszakban bővült, most tovább szélesítjük az APEHnak e lehetősé gét. A javaslat szerint az APEH felfüggesztheti az adószámot, ha az adózó hosszabb időn keresztül - egy esztendő során - nem tesz eleget bevallási és befizetési kötelezettségeinek. Ugyancsak az adószám felfüggesztéséhez folyamodhat az APEH a számla, nyugt aadási kötelezettség többszöri elmulasztásakor az üzletlezárás vagy tevékenységfelfüggesztés időtartamára. Akkor is felfüggesztheti a vállalkozás adószámát a hivatal, ha nem történt meg a beszámoló benyújtása. Lerövidül az adószámtörlési eljárás ideje, ho gy megakadályozható legyen a vagyon kimentése. Annak érdekében, hogy a legnehezebben felderíthető szerteágazó esetek, visszaélések felderítésére is lehetőség nyíljon, a központosított ellenőrzés határideje 120 napról 150 napra emelkedik a jövőben. Jövedéki biztosítékként már nemcsak a belföldi, hanem a tagállami hitelintézetek bankgaranciája is elfogadható lesz. Ez a változás elsősorban jogharmonizációs célú, a vállalkozásokat segítő tétel. Tisztelt Országgyűlés! A kormány intézkedéseivel olyan gazdasági kö rnyezet kialakítására törekszik, amely elősegíti a tisztességes piaci magatartást, és igazságosabb közteherviselést is eredményez. Ennek érdekében a jelenlegi formájában meg kívánjuk szüntetni a cégautóadót. Ezt ugyanis jelenleg meglehetősen kevesen fizeti k, annak ellenére, hogy becsléseink szerint a nem magántulajdonban lévő személygépjárművek magáncélú használata jelentős. Az adófizetői kör szélesítése és az igazságosabb közteherviselés érdekében azt javasoljuk, hogy a jelenlegi cégautóadót vagyoni típusú adó váltsa fel, amely az érintettek számára kisebb teherviselést jelent, ugyanakkor reményeink szerint ezt többen meg fogják fizetni. Az adót a nem magánszemély személygépkocsija, valamint annak a magánszemélynek a személygépkocsija után kell fizetni, ame ly után a használó költséget számol el. Nem tartozik azonban az adó tárgyi hatálya alá a magánszemély személygépkocsija, ha arra az szjatörvény szerinti hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódóan kiküldetési rendelvény alapján, átalányban számolnak el költsé get, illetve amelyre a munkáltató által a munkavállalója részére saját gépkocsival történő munkába járás címén számolnak el költséget. Kérem az Országgyűlést, hogy az általam röviden ismertetett adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslato t a vita után elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és az ott megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 55 perces időkeretben.