Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 10 (175. szám) - Pettkó András (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Hitelkamatplafon Magyarországon?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
2538 minden szempontból egy 5 milliárd forintos beruházá snál, hogy egy ilyen vizsgálat kezdődjön a kormányzat részéről. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én nagyon örülök az ön felszólításának, de a vizsgálat már folyik. Tényleg meg kell állapítani, hogy mi okozta ezt a csúszást, mármint a technikai kivitelezésben és nem a határidőben. A határidőben előtte voltak egyeztetések, és a 2009. márciusi, az előbb említett pontos időpont, májusi időpont közös megegyezéssel volt, mi kölcsönösen, a kormányzat és a kivitelezővel való megállapodásból. A völgyhíd építése következtében semmilyen kötelez ettsége nincs a megrendelőnek, a magyar államnak, a NIF Zrt.nek, hiszen minden a kivitelező költsége, a tervezés, a kivitelezés. A kivitelezésből következett esetleges károk elhárítása is az ő feladata, és azt gondolom, a sérült szerkezet megjavításától, az elejétől a végéig. És hogy megelőzzem az ön következő kérdését, azt is elmondom, hogy összesen ebben a nagyságrendű munkában 265 millió forint pótmunkát engedélyezett a mérnök, és jelenleg nincs is más ilyen típusú eljárás folyamatban, tehát azt gondolo m, hogy 2009. május 31e után, amennyiben nem adja át a kivitelező határidőre, onnantól kezdve neki kell vállalni, a kötbér és minden következmény a kivitelezőé. Én örülök, ha ezt figyeli a képviselő úr, és jelzi, ha véletlenül másképp lenne. Köszönöm szép en. (Taps az MSZP soraiban.) Pettkó András (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Hitelkamatplafon Magyarországon?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Pettkó András, az MDF képviselője , kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: “Hitelkamatplafon Magyarországon?” címmel. A pénzügyminiszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt Keller László államtitkár urat jelölte ki a válaszadásra. (Pettkó András: Igen.) A képviselő úr jelz i, hogy elfogadja a válaszadó személyét. Pettkó András képviselő urat illeti a szó. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A gazdasági válság hatásainak tompítására a kormány példás gyor sasággal intézkedett a devizahitelesek érdekében. De a konkrét lépések miatt nem biztos, hogy imába foglalja a kormányfő nevét az, akinek jó néhány évvel meghosszabbodik a hitelének a futamideje, és ezzel arányban nő a visszafizetendő hitel összege is. A k ormány ezzel az intézkedéssel a mentőövet inkább a bankoknak dobta, mint a devizahitellel rendelkezőknek. Akinek tehát az elkövetkezőkben halasztható a hitelfelvétel, kivár, akinek viszont sürgősen pénzhez kell jutnia, még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerü l. A hazai pénzintézetek eddig sem osztották nyakló nélkül a hiteleket. Körültekintő és hosszadalmas vizsgálódás során válogatták ki a hitelképes ügyfeleket, akiknek megfelelő garanciákkal is rendelkezni kellett arra az esetre, ha fizetésképtelenné válna. Jelen helyzetben akár természetesnek is tartható, hogy ügyfélbarátnak eddig is csupán a reklámokban nevezett pénzintézetek továbbszigorítják hitelfolyósítási feltételeiket. Akinek viszont pénzre van szüksége, és azt nem kap a banktól, kénytelen lesz más mó don szerezni. A