Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 7 (174. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
2447 ellenzék akarja megvezetni az országot. Ezekbe a megnyugtató szavakba beletartoznak az elfogadott megalapozó törvények is, azok, amelyek jogszabályi lehetőséget teremtettek a rossz költségvetésnek. És még most sem hajlandóak önkritikát gyakorolni. Most is meg fogják szavazni a törvényt, és úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Pedig, tisztelt képviselőtársaim, jól látjuk, hogy ez a költségvetés csak a rombolást és az egyre növekvő válságot fogja tovább növelni. Azt gondolom, lassan be kellene látni, hogy nem értenek a kormányzáshoz. Mindenki Európában pénzt próbál belepumpálni a gazdaságba, a nagy ellátórendszerekbe, mi csak kivenni akarunk innen. Sőt, eddig is innen vettünk ki. Mi lett az eredmén ye? Most az államcsőd szélére kerültünk, és még itt sem volt őszinte a miniszterelnök. Nem állt ki és nem mondta az embereknek, hogy nagy a baj, de valahogy majd megoldjuk. Tíz nap leforgása alatt a válság a Magyarországot különösen sújtó tényének tagadásá val oda jutott el, hogy már túl is vagyunk ezen. Ez lenne a kiszámítható politika, ami rendbe tenné az országot? Ilyen előzményekkel beterjesztett költségvetés fogja visszahozni a bizalmat? Ahelyett, hogy kiszámítható lépésekkel haladnánk a megoldások felé ? Az önök kormánya abban töri a fejét, hogy miként lehetne megfizettetni az emberekkel az elhibázott és elvesztegetett utóbbi hat évet. Nyilván hobbiból teszik, de ezen a szinten ennyi és ilyen tévedés már megbocsáthatatlan. Nem szükséges a családi pótlék vagy a szociális rendszer, vagy az egészségügyi rendszer felborogatásával olyan reformokat csinálni, amelyeket nem fogad el a társadalom. Persze, tudom, sokaknak önök közül is még ma sem teljesen világos, hogy már lejárt az a bizonyos idő, amikor társadalm i felhatalmazás nélkül lehet véghez vinni dolgokat. Ma már nem lehet az embereket megkerülni, önök mégis ezt teszik. Most fűnyíróelven elvesznek mindenkitől, majd újabb és újabb áldozatokat követelnek. Kormányozni kellene, tisztelt képviselőtársaim, olyan törvényeket hozni, amelyek beindítják a gazdaságot, olyanokat, amelyek nem szűkítik a társadalmi különbségeket, ami lehetővé teszi az önkormányzatoknak a fejlődést. Ezzel szemben most olyan költségvetést kívánnak megalapozni az előttünk lévő törvényben, am ely nem ezt teszi. Így azt gondolom, nincs semmi értelme arról vitatkozni, hogy ebben a törvényben a közigazgatási szervek ügyintézési határidőtúllépése miatt felmerülő költséget az állam nem fizeti meg. Nem számít, hogy olyan többletfeladatokat adnak eze knek a hivataloknak, amit szinte lehetetlen elvégezni. Nem számít, hogy az itt dolgozóktól elveszik a 13. havi fizetést. Az sem számít, hogy ezek a büntetések milyen hatással lesznek a hivatalok keretére. A lényeg: a kormány ezért sem vállalja a felelősség et. Pedig megint csak oda tértünk vissza, hogy a hibás törvények okozzák a fennakadásokat ezekben a hivatalokban. Nem tartom helyes lépésnek, hogy az itt becsületesen dolgozó közalkalmazottakat szembe akarják állítani a társadalommal. Azt sem tartom helyes nek, hogy adott esetben önkormányzati cégek mindenféle adatait végigküldözgetik az egész államapparátuson. (11.30) Ezek mellett eltörpül annak a jelentősége, hogy milyen más határidőket tesznek kényelmessé, és mint mondtam, ezek részletszabályok. Van egy m ondás, amely így szól: ami nem megy, azt ne erőltessük. Kérem kedves szocialista képviselőtársaimat, hogy ne erőltessék tovább. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kétperces felszólalások következnek. Keller László áll amtitkár úré a szó. KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ötödik napja hallgatom a Fidesz padsoraiból azokat az előre megírt szövegpaneleket, amelyeket, úgy látszik, minden fi deszes képviselőnek el kell mondania.