Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 7 (174. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
2442 kettő egymással sincs különösebb viszonyban, tehát az ám legyenek még nagyobbak az államháztartá s kiadásait csökkentő reformok; a három cél azonban végképp nincs. Szabó képviselőtársam Ékes képviselő úrral folytatott egy élénk vitát a belső keresletélénkítés kérdéséről, hogy milyen veszélyeket rejteget. (Ékes József: Termékpiacvédelemről.) Elmondom, aztán kimegyünk és megbeszéljük, képviselő úr, ha nem akar a vitában részt venni egy gombnyomás útján. (Ékes József: Ne forgassa ki a szavaimat, arra kérem.) Ugyanakkor az adócsökkentés és a stabilitás kérdése, tehát ne csökkentsünk kiadásokat, ez a stabi litás, adjunk meg mindenkinek mindent, garantáljuk a biztonságát, mondják önök, másrészt csökkentsünk adókat, több ok miatt nem áll meg a lábán. Úgy gondolom, ezt a kritikát minimálisan meg kell fogalmazni itt a parlamentben. Két párt szintén azt üzente ne künk, hogy még. Az egyik a Magyar Demokrata Fórum volt, a másik a Szabad Demokraták Szövetsége. A Szabad Demokraták Szövetsége kérlelhetetlenül üzeni ezt, a Magyar Demokrata Fórum megfontoltabban. Úgy érzem, hogy a kérlelhetetlenségnek van oka a Szabad Dem okraták részéről. A mi szempontunkból viszont ennek a kérlelhetetlenségnek vannak nagyon józanul figyelembe vehető korlátai. Egyik oldalról persze nem tudom megkerülni azt az eszmefuttatást, amelyet Kóka frakcióvezető úr kifejtett. Sajnálom egyébként, hogy nincs itt, mert nem nagyon szeretem azt a helyzetet, amikor úgy kell reagálni egy hozzászólásra, hogy aki elmondta, az nincs jelen a parlament ülésén. Szóval, Kóka frakcióvezető úr azt mondta, hogy a szabadpiac és általában a kapitalista működési szisztém a, köszöni szépen, jól van, rendben van, nincs ezzel a világon semmi baj, ne temessünk még el semmit, ne is gondolkodjunk a világban azon, hogy ez változik. Hozzáfűzte még, ami nem mellékes a mondandója szempontjából, hogy általában piacgazdaság és demokrá cia kéz a kézben járnak, egyik feltételezi a másikat. Azt kell mondanom, hogy bizony azt a tényt, amely szerint a szabad verseny legnagyobb dicsőségére az Amerikai Egyesült Államok különféle befektetési intézményei olyanná tudtak fújni egy lufit, egy pénzü gyi lufit, amelynek fertőző hatásai nemcsak az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi piacait és reálgazdaságát rengették meg, hanem most már Európát is és a világ nagyon sok pénzügyi piacát, ez bizony nem szolgál a szabadpiac legnagyobb dicsőségére; hozzátesz em egyébként, a demokratikus berendezkedés legnagyobb dicsőségére sem. Bár, tegyük azt is hozzá, lehet demokratikus a politikai berendezkedés, a piacgazdaságban és általában a tőke térfelén nem szokott demokratikus berendezkedés uralkodni. Nos, azt gondolo m tehát, hogy minimum nem állja meg a helyét az a felfogás, amely szerint az állam ne törődjön semmivel, ne legyen reakciója a következő időszakban sem semmire, minden úgy van jól, ahogy van, majd a piac korrigálja magát, válság jön, válság megy, ez a tőké s rendszerek normális működése - ez a vélekedés szerintem hamis, ezt bizonyítja az említett Amerikai Egyesült Államok viselkedése ebben a helyzetben, amikor közpénzből dob 700 milliárd dolláros mentőcsomagot a pénzvilágnak. Kicsit ki akartam még térni a de mokrácia ügyére, nem megkerülve a reformok kérlelhetetlen megvalósítására tett javaslatokat sem. Ha valamiben kell és szükséges egységet teremtenünk, az nemcsak a költségvetés és általában a hosszú távú reformok ügye; az bizony a demokratikus berendezkedés ügye. És ne tekintsék ezt a témától való elkalandozásnak. Megköszönöm, ha elnök úr is méltányolja ezt. Azt gondolom, hogy a parlament pártjai nagy valószínűséggel meg fognak oszlani egy demokratikus berendezkedést kívánó és kevésbé berendezkedést favorizá ló választóvonal mentén, és nem mellékes, hogy kik hová kerülnek ebben. Ezért tehát több, jelenleg ellenzéki párttal vagy új ellenzéki párttal ebben több közösséget érzek, mint a költségvetés és a reformok ügyében, egyébként nagyobb tétet is érzek ebben. V isszatérve az alapmondandómra: az elhangzott javaslatok sok esetben példálóznak a Szlovákiaszindrómával. Sok ország tartozhat ebbe bele, sok nem. Sokan mondják, hogy lámlám, meg kellett volna tennünk azt, amit ők megtettek, és akkor jobb helyzetből várha ttuk volna a válságot. Ha rápillantunk Szlovákia és még néhány eurórégiós ország adataira, növekedési adataira és inflációs adataira, nem látunk valami kedvező képet, valljuk be őszintén. Ugyanakkor azt a
