Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 5 (172. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - BÍRÓ ILDIKÓ (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
2257 törvény alapján. Erre azért van szükség, mert akkor lehet megtudni, mennyi 1 százalékos felajánlás érkezik be. Öt évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy a végső cél a kétszer 1 százalék elérése. Államtitkár Úr! Önök törvénytelenül az elmúlt két évben közel 3 milliárd forintot vettek el a nemzeti civil alapprogramtól, igaza van Bíró Ildikó fideszes képviselőtársamnak. Persze, az önökhöz elment civil eg yesületek és alapítványok képviselői örülnek annak, hogy több mint 1 milliárd forinttal nő az idei évhez képest a jövő évi támogatás összege; persze, csak törvényesen, ahogy Bíró Ildikó képviselőtársam is mondta, 9,2 milliárd forint járna nekik. Ki az a bo lond, aki nem örül annak, ha növekedés van, és azt mondja, ó, tisztelt kormány, ne adjátok ide ezt a több támogatási összeget. Még egy dolgot szeretnék mondani, ami régi vesszőparipám. Azt gondolom, a civil egyesületek és alapítványok köré ben az informatikai civil egyesületeket is szükséges volna támogatni, ezért ennek érdekében be fogok adni egy módosítási javaslatot, hiszen a 2002., 2003., 2004. évi költségvetésben az IHM fejezetében erre 100 millió forint volt, ma már sajnos nincs. Köszö nöm a figyelmüket. (Karsai Péter és Bíró Ildikó tapsol.) ELNÖK (Harrach Péter) : Bíró Ildikó is szót kért két percre. BÍRÓ ILDIKÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az volt a problémája, hogy kritikával illettem a kormányt, de az ellenzéknek az a dolga, hogy kritikával illesse a kormányt, azonkívül ráadásul jogos a kritikám, ne haragudjon meg érte, mert hiszen 2009ben a civilek nem fogják megkapni azt az összeget, ami a törvényben foglalva van, csak 2010re reménykedhetnek benne. Az 500 civil szervezet nyilván örül, hogy egyáltalán megkérdezik a véleményüket, örülnek annak, hogy most azért valami növekedés látható lesz, de annak bizonyára nem örülnek, hogy nem a törvény szerinti növekedés szerint fogják megkapni a támogatásokat. Ez zel együtt azt gondolom, ez az 500 civil szervezet inkább beletörődött, mint egyetértett a kormány költségvetési javaslataival. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Tukacs István felszólalása következik. (18.30) TUKACS ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, el nök úr. Tisztelt türelmes Képviselőtársaim! A mai vita végéhez közeledvén engedjék meg, hogy három dologról beszéljek: részben kifejtsem azokat a vélekedéseket, illetve világossá tegyem azoknak a vélekedéseknek a hátterét, amelyek azt mondják, hogy egy soh a nem látott, bonyolult helyzetben zajlik a költségvetés vitája; kitérjek arra, hogy melyek a reagálásai a benyújtott tervezetnek és a módosító indítványoknak erre a különleges helyzetre; kritikával illessem azokat, akik ettől eltérő koncepciót fogalmaztak meg, és ezt a kritikámat igyekszem majd lehetőség szerint mindegyik politikai párt vagy tábor felé megfogalmazni; végül szeretnék egy kicsit beszélni arról, hogy melyek a 2009es év kilátásai a költségvetés és a gazdaság szempontjából. Tisztelt Képviselőt ársaim! Nem haszontalan szemügyre venni, hogy valójában mi is ez a válság, ami szükségessé tette, hogy a költségvetés benyújtott változataihoz képest is módosító indítványokat és más célokat fogalmazzunk meg, mint amelyeket megtettünk talán egy hónappal ez előtt. Azt mindannyian látjuk, hogy kialakult egy hitelfedezetválság, amelynek a központja az Amerikai Egyesült Államok volt. Ettől el kell válasszuk azt a finanszírozási válságot, amely hazánkat és a magyar államháztartást fenyegette. Végül meg kell emlí teni azt a spekulációs válságot, amelynek eredményeit részben a forint elleni támadásokban, részben pedig a tőzsde hektikus mozgásán keresztül követtük. És sajnos mindezekből következően is, nemcsak hazánkban, hanem Európában és a világban is kialakul egy reálgazdasági válság. Magyarul, az előbbi okok függvényében és