Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 5 (172. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
2199 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tizenöt éve vagyok országgyűlési képviselő - elég furcsa költségvetési vita ez. Furcsa, hiszen a legkevesebb szó a jövő évi költségvetésről és annak számairól esik, sokkal ink ább a helyzetről, amiben vagyunk, és ennek előzményeiről. Ez természetesen tökéletesen érthető, hiszen furcsa a helyzet is, amiben vagyunk. Végigsöpört a világon egy pénzügyi válság, ez nem hagyott érintetlenül bennünket sem, és ennek a válságnak a reálgaz daságbeli következményei még kevésbé fognak bennünket érintetlenül hagyni. Egész egyszerűen - ezt tegnap már egy félmondatban elmondtam - arról van szó, hogy az amerikai bankok a felelőtlen hitelezési gyakorlatuk következtében komoly költséget okoztak az E gyesült Államoknak, és az Egyesült Államoknak megvan a maga gazdasági ereje ahhoz, hogy az őt terhelő költség nagy részét a világ többi részével fizettesse meg. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ne beszéljünk Amerikáról!) Ezt fizeti a világ, és ebben a vá lságban fizetünk mi is. Ennek a pénzügyi válságnak természetesen a következménye az, hogy a bankok közötti bizalom megszűnik, következménye az, hogy elapadnak a hitelforrások, ha elapadnak a hitelforrások, akkor a reálgazdaság két oldalról is harapófogóba kerül: egyrészt nincs hitel a termelés folytatásához, másrészt nincs hitel a vásárlók számára, vagy csak nagyon rossz feltételekkel van hitel a vásárlók számára, akik ezt megvásárolnák. Autót, házat, lakást, nagy értékű műszaki cikket az ember rendszerint hitelre vásárol, és ezeknek az ágazatoknak a termelése jól látható módon apad el. Ez történt és történik ezekben a pillanatokban. Maga a benyújtott költségvetés természetesen igazodik ehhez a helyzethez. Az első, akkor még a válság igazi természetét és mél ységét előre nem látható módon tervezett költségvetést a kormány visszavonta, és egy új költségvetést terjesztett be. Önök most azt kifogásolják, hogy a közben jelentősen megváltozott helyzethez ezt a kormány úgy látta jónak igazítani - most itt hivatkozom arra, amit önök is tudnak, és mi is tudunk, csak a televízió nézői nem tudják , hogy ez minden évben előfordul, ha nem is ilyen mértékben, és olyankor az éppen illetékes kormány éppen illetékes Pénzügyminisztériuma ahhoz folyamodik, hogy megbeszéli a köl tségvetési bizottságban a saját többségével, hogy milyen módosító indítványokat nyújtsanak be, annak érdekében, hogy a költségvetés adott esetben a közben megváltozott helyzethez hozzá tudjon igazodni. Ez minden évben, minden költségvetésnél megtörtént, ti sztelt képviselőtársaim. Most, először megtörtént az is, hogy a kormány egy tájékoztató füzetben a képviselőket tájékoztatta arról, mi az, aminek a benyújtására meg fogja kérni a költségvetési bizottságot. Ezt önök mérhetetlen felháborodással nyugtázták, l elkük rajta. Két dolgot lehet csinálni: lehet a benyújtott költségvetésről beszélni, de akkor ne tessenek csökkenésről, ne tessenek megvonásról, ne tessenek normatívacsökkentésről beszélni, mert abban nem az van, és akkor nem veszik tudomásul azt, hogy a k ormány erről ilyen módon tájékoztatta önöket; vagy beszéljenek megvonásról, csökkenésről, és így továbbról, csak akkor ismerjék el azt, hogy önök is tudják, a benyújtott füzet és a benyújtott költségvetés együttes hatása milyen költségvetést eredményez, ha azt a jelen állapotában, jelen pillanatban fogadnók el. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, a tisztelt fideszes, KDNPs képviselők nagy részének fő törekvése az, hogy lehetőség szerint ne legyen költségvetés. Nem az, hogy ők ne szavazzák meg - ez az ell enzéktől természetes magatartás , lehetőség szerint ne legyen költségvetés, a kormány vonja vissza ezt is, nyújtson be új költségvetési tervezetet. A házszabályi rendelkezések okán nyilvánvaló, hogy akkor már decemberig nem lehetne elfogadni ezt a költség vetést. Nem baj, a cél az, hogy egy: lehetőség szerint a kormány presztízse csökkenjen; kettő: lehetőség szerint a gazdaságnak még egy mélyütést lehessen bevinni, hiszen ha egy országnak nincs elfogadott költségvetése, az bizony a nemzetközi pénzpiacon és a nemzetközi gazdaságban igen komoly hátrányt okoz a szóban forgó országnak. Tisztelt Ház! Sokan sok mindennek minősítették ezt a benyújtott költségvetést. Azt gondolom, ez a védekezés, az önvédelem költségvetése. Megvéd a költségvetés, vagy legalábbis min dent megtesz annak érdekében, hogy megvédjen sok mindent, és a megvédésnek bizony megvan a maga ára. Védi