Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. SÁNDOR KLÁRA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2126 oktat. Két állása van, két közalkalmazotti állásuk van. Ők egyetemen is oktatnak, néha több egyetemen is oktatnak. Amikor e gyetemi ruha van rajta, talár van rajta, akkor nem bízunk meg bennük, amikor meg akadémiai talár van rajtuk, akkor megbízunk bennük. Én ezt nem értem. Azt pedig, hogy az MTAnak nincsenek oktatási feladatai, egy ilyen hajánál fogva iderángatott érvnek tart om, hiszen az oktatási feladatokat semmilyen mértékben nem befolyásolja az, hogy az öthalmi laktanyát tudjae hasznosítani a Szegedi Egyetem vagy nem tudja hasznosítani, se oktatási célokra, se más célokra nem tudja hasznosítani. Itt hadd ejtsek néhány szó t azokról a már előzetes rémhírkeltésekről vagy félelemkeltésekről, vagy a félelem felébresztéséről, ami az emberekben félelmet kelt, azokról a nyilatkozatokról, hogy majd elherdálják meg eladják a vagyont. (21.00) Tényleg, majd amikor a szenátusokkal besz élgetnek azok a képviselőtársaink, akik akár itt, akár a médiában ilyeneket mondanak, akkor majd a szenátusoknak is mondják el, hogy kedves professzor urak és hölgyek - az a néhány, aki van , nem bízunk meg önökben, mert azt gondoljuk, hogy eladják az áll ami vagyont, azt gondoljuk, hogy privatizálják az egyetemeket, annak ellenére, hogy a mi törvénymódosító javaslatunk nem teszi a privatizációt lehetővé. Úgy gondolom, hogy az a logikai gondolatmenet vagy az a logikai sor, amit Hoffmann Rózsa képviselő assz ony levezetett, őt magát sem nagyon győzhette meg, mert azt figyeltem, hogy míg a beszéde nagy részét különösebb háttérsegítség nélkül mondta el, a logikai sort bizony föl kellett olvasnia. Én, ha meg vagyok valamiről győződve, akkor az el tudom fejből mon dani, hiszen az logikus, azért tudom fejből elmondani, mert logikus. Ha nekem fel kell olvasnom egy logikai sort, akkor mindig arra gondolok, hogy itt valami hibádzik, mert valami miatt nem értem azt a szöveget, amit mondok, és azt gondolom, hogy azért, me rt az olyan mérhetetlenül nyakatekert, hogy másképpen nehéz lett volna megjegyezni. Ami a tandíjat illeti, a tandíj olyan szitokszó lett a magyar politikai életben, hogy ha ennyit mondunk, hogy “tandíj”, az olyan, mintha farkast kiáltanánk, mindenki eszeve szetten tiltakozik az ellen, amire egyszer a tandíjbélyeget rásütötték, akár van ennek bármilyen racionális háttere, akár nincs. Tehát ezzel tulajdonképpen foglalkozni sem érdemes, annyira nincs köze a törvényjavaslatunkhoz. A garanciákról csak annyit szer etnék mondani - mert erről nagyon szó esett itt ma , hogy mi úgy ítéltük meg, hogy ezek a garanciák elégségesek, de természetesen, ahogy az előterjesztő képviselőtársam is mondta, nyitottak vagyunk azokra a módosításokra, amelyeket még szeretnének a képvi selőtársaink beépíteni ahhoz, hogy ők is biztosak legyenek ezekben a garanciákban. Abban az esetben persze, ha ezek a garanciák nem a jelenlegi állapot rejtett megtartását és egy újfajta bénultság előidézését szolgálják, hanem azt, hogy a törvény működésbe léphessen, de ténylegesen működésbe léphessen, és nem a jelenlegi állapotot konzerválja rejtetten ez a garanciasor. De többször mondtuk, hogy nyitottak vagyunk ezeknek a garanciáknak a további beépítésére. Nagyon sokan beszéltek a javaslat akkreditációs r észéről. Itt a bolognai folyamatot csak egy mondatban szeretném érinteni, nem nagyon akartam volna, de ha a képviselő asszony felhozta ezt, akkor kénytelen vagyok egy mondatban reagálni. 2006 őszén, a német kormány meghívására egy olyan úton vehettem részt Németországban, ahol nagyon sok felsőoktatásban dolgozó emberrel - nemcsak berliniekkel, hanem más német egyetemek tudósaival, vezetőivel - is találkozhattunk, és ahol csodaként emlegették a magyar példát. Azt kell mondanom, hogy hihetetlenül irigyek volt ak, amikor mi ott elmeséltük, hogy Magyarországon már hol tartunk, és mit vezettünk be. 2006ban csodaként emlegették, és azt mondták, hogy bárcsak ők is itt tartanának. Mert ők a fokozatos bevezetés mellett döntöttek, és hihetetlen káosz alakult ki a néme t egyetemeken, mert van ilyen képzés meg olyan képzés, meg vegyes rendszer, ráadásul tartományi szinten teljesen különböznek, és ők maguk sem tudják már követni, hogy hol tartanak. Azt mondták, hogy bárcsak ők is egy ilyen huszárvágással oldották volna meg a feladatot, sokkal előrébb lennének, mint ahol egyébként most
