Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 22 (157. szám) - Páva Zoltán (MSZP) - az önkormányzati miniszterhez - “Hogyan tovább Peking után?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter:
212 A vívás szolgáltatta a magyar csapat negatív szenzációját, az olimpia legnagyobb csalódását okozták. Egyedül MinczaNébald Ildikó dicsérhető egyén iben szerzett bronzérméért, nem volt még példa arra az olimpiák történetében, hogy magyar kardozó ne kerüljön be a nyolcas döntőbe. Emeljük ki viszont azokat, akikre büszkék vagyunk. Az úszók teljesítették az előzetes várakozásokat; Cseh László teljesítmén ye kiemelkedő, de a legtöbb úszónkról is elmondható, hogy nemcsak hozta, amit tud, de megjavította egyéni csúcsát. Négy Európa, hét országos és kilenc egyéni csúcs született. A kajakkenu augusztus 2223án megrendezésre került 12 fináléjából 11ben volt magyar hajó. Az ebben az olimpiai ciklusban mutatott eredményei alapján a sportágtól reméltük is, hogy bearanyozzák a küldöttség pekingi szereplését. A jól felkészült csapat szállította az aranyérmeket és további érmes helyezéseket is. Vízilabdában a férfi ak világra szóló sikerrel harmadszor is olimpiai bajnokok lettek, ezzel immáron másodszor védték meg a bajnoki címüket. Ez óriási szenzáció, ez a sportágban még egyetlen nemzetnek sem sikerült. A pekingi magyar csapat 170 sportolója 23 sportágban állt rajt hoz, 10 sportágban voltunk képesek döntőbe kerülni és az első nyolc helyezés valamelyikét megszerezni. A csapat eredményessége összességében elmaradt a fokozott társadalmi és sportszakmai várakozásoktól, érmek és helyezések számának tekintetében egyaránt. Kitűzött célunk, hogy a nemzetek rangsorában a tizenötödik hely környékén végezzünk, nem sikerült, végül a huszonegyedik helyen végeztünk; 3 arany, 5 ezüst- és 3 bronzérem jutott. Ez még változhat, ha a fehérorosz atlétákról és a lengyel kajakosokról bebi zonyosodik, hogy valóban doppingoltak. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztában vagyok azzal, hogy az olimpiai szereplésünk komolyabb, mélyebb és részletesebb elemzést igényel, amire egy interpelláció keretében nincs módunk. A miniszter úr hogyan értékeli a peking i eredményeinket? Milyen feladatai vannak a sportkormányzatnak, hogy a 2012es londoni olimpián eredményesebben tudjunk szerepelni? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A ké pviselő úr interpellációjára Gyenesei István miniszter úr válaszol. Öné a szó, miniszter úr. DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter : Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Olimpiai teljesítményünkről akkor sem szabad elhamarkodott véle ményt mondani, ha amúgy valamennyiünket sürget az idő. Kétségtelen, hogy felfokozott várakozás miatt sokak számára a pekingi üzenet az volt, hogy valami nincs rendben a sport háza táján. Tisztelt Képviselő Úr! Gondolom, egyetért azzal, hogy az értékelés so rán mindenkinek elsősorban a maga háza táján kell söpörnie. Én sem szeretnék abba a hibába esni, hogy mondjuk, a Magyar Olimpiai Bizottság munkáját minősítem. Helyettük ugyanis senki nem értékelheti a magyar csapat szereplését, ezt október 18án a testület meg is fogja tenni. A gyakran emlegetett pénzhiányra hivatkozni s az államra mutogatni azonban alaptalan vádaskodás. A valóság, hogy soha még olimpiai felkészülésre akkora állami támogatás nem állt rendelkezésre, mint éppen most. 2008ban ez az összeg öss zesen 3 milliárd forint volt; 2004ben, Athén évében az olimpiai felkészülésre nominálértéken csak 1,9 milliárd forint állt rendelkezésre, a növekedés Athénhez képest még reálértéken is 30 százalékos volt. Csak példaként említem, hogy az ön által is említe tten meglepően szerényen vitézkedő vívószövetség az első félévben 278 millió forint támogatásban részesült, ami több mint duplája az Athén előtti támogatásnak.