Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP):
2096 pénzügyi egyensúly helyreállításáva l foglalkozik. Megkapta Magyarország a készenléti hitelkeretet az IMFtől, és innét kezdve az IMF diktál. Mert hallottuk az egyik képviselőjétől, ők vissza akarják kapni a pénzüket. Hogy közben nem 3 millió ember fog létminimum alatt élni, hanem a fél Magy arország, és hogy nem 500 ezer gyerek fog éhezni, hanem 1 millió, ez őket aztán igazán nem zavarja. A nagy baj az, ha a magyar kormányt sem zavarja. Ilyen bevezető után engedtessék meg, hogy a 2009. évi átdolgozott költségvetés szociális fejezetével kapcso latos, bizakodásra okot nem adó tényeket felsoroljam. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezeti kezelésű kiadási előirányzata 52 millió forinttal kevesebb az előző évi előirányzathoz képest. Ez különösen elszomorító annak ismeretében, hogy az első és visszavont költségvetési előirányzat összege 12,5 milliárd forinttal magasabb volt, mint az előző évi előirányzat. A támogatási előirányzat a most benyújtott javaslat szerint több mint 20 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző évi előirányzat. Jelentős , nominálisan 22,6 százalékos csökkenést terveznek a lakossági energiaköltségekhez való hozzájárulásra. Érthetetlen, hogy miért nincs az átdolgozott törvényjavaslatban az energetikai vállalkozások 8 százalékos különadója, az úgynevezett Robin Hoodadó. Ebb ől 30 milliárd forint bevétele lett volna az államnak, ami fedezte volna az emberek emelt összegű távfűtéstámogatását. Mi a magyarázata a Robin Hoodadótól való visszakozásnak? Csak nem az, hogy fontosabb a milliárdosok profitja, mint a magyar emberek nyo mora? Hol itt az igazságosságra törekvés? Még csírájában sem látható. Ez a kereszténydemokraták számára elfogadhatatlan. A szociális célú humánszolgáltatások normatívája 12 százalékkal csökken az előző évhez képest. Felmerül a kérdés, az erre rászorultak m ilyen minőségű segítségre számíthatnak, amikor már tavaly is feszes volt a gazdálkodásuk. A mozgáskorlátozottak gépkocsiszerzési és átalakítási támogatása 195 millió forinttal kevesebb, mint a 2008. évi előirányzat. Tényleg meg kell szorongatni a mozgásko rlátozottakat? A családtámogatásokkal kapcsolatban leszögezhetjük, hogy a családi pótlék elértéktelenedik, ugyanis annak összege - csak szeptembertől - 1,1 százalékkal magasabb, mint az előző évi előirányzat. Összességében 60 milliárd forinttal kevesebbet irányoz elő családtámogatásokra a tervezet, mint a szeptemberi első és visszavont javaslat. Bezzeg a terhességmegszakításra a súlyos népességfogyás ellenére van pénz, nem is kevés, 1,6 milliárd forintot irányoznak elő, ami az előző évi előirányzathoz képes t infláció feletti, 6,7 százalékos többletforrást eredményez. Nullszaldósra hozza ki a kormány a Nyugdíjbiztosítási Alapot. A nyugdíjkorrekció januári elmaradása 970 ezer embert érint, és a csak szeptemberben aktualizált nyugdíjkorrekció miatt tőlük 14,6 milliárd forintot, átlagosan fejenként 15 ezer forintot vesznek el. Azt látjuk, hogy a számok mögött szegény, kiszolgáltatott embert nem lát a kormány. Egy ilyen kegyetlen, emberellenes, antiszociális és igazságtalan költségvetési törvényjavaslatot a keres zténydemokraták sem most, sem a jövőben nem támogatnak. Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót TataiTóth András képviselő úrnak. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő asszonynak nagyon röviden azt szeretném mondani, hogy ha délután itt lett volna, világosan elhangzott a vitában, elmondtam a hozzászólásomban, hogy önök miért felelősek. Önöknek nem kell a kormányzati döntésekért felelősséget vállalniuk, csak a saját döntéseikért, de azokért igen. A másik megjegyzésem: ha jobban megnézte volna a költségvetést és a tervezett intézkedéseket, akkor rájött volna, hogy a legszegényebbeket támogatja ez a javaslat, és a jobb módúaktól vesz el forrást, tehát szociális an érzékeny a kényszerintézkedés. Nem lehet egyik oldalról szidni a kormányt, hogy rossz költségvetési politikát folytat, mert hogy sok a kiadás. Ma önök nem tettek mást, mint hogy minden hozzászólásban többet követeltek az egészségügynek, az oktatásnak, a szociális