Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter:
2049 szakmai diskurzus folyjék, engedjék meg, hogy ne egyszerűen az általam veze tett minisztérium, hanem az oktatás és kultúra ügyének költségvetésben megjelenő tételeiről és folyamatairól beszéljek. Elöljáróban szeretném elmondani, ami nyilván az önök előtt levő költségvetésből kiderül: az Oktatási és Kulturális Minisztérium költségv etése 416 milliárd 500 millió forint. Ez a tavalyi évhez képest kétirányú folyamatnak az eredménye. Egyrészt értelemszerűen - amint önök által is ismert - a 13. havi közalkalmazotti bér kiemelése a tavalyi bázisösszeget csökkenti, más tekintetben alapvető program, az “Új tudás - műveltség mindenkinek” program igen jelentős tételekkel ugyanakkor emeli. Egyik oldalról tehát csökkenés figyelhető meg a 13. havi bér kiemelése révén, másik oldalról - és én ezt a vitában legalább ugyanilyen fontosnak, sőt a kormán y egészének elkötelezettségét jól mutatónak látom - egy emelkedés, amely már nemegyszer itt a parlamentben is fölmerült, vitákban, beszélgetésekben, interpellációkban sokat emlegetettük: az ország egészét és elsősorban az oktatásügyben dolgozóknak a munkáj át, teljesítményét és körülményeit javító “Új tudás” programról van szó. A 13. havi bér kérdéséről világosan és egyértelműen el kell mondanom, hogy ez döntő többségében az oktatás, ezen belül a közoktatás tekintetében az Önkormányzati Minisztérium költségv etésében található, ahogy az előbb említettem például a felsőoktatás, más tekintetben a kultúra esetében nem, illetve kisebbrészt, a közoktatás tekintetében nagyobbrészt. Ez azt jelenti, hogy az Önkormányzati Minisztérium költségvetésében található közokta tási normatív hozzájárulásokról érdemes elmondani, hogy a 13. havi bér és járulékainak megfelelő összegű, összesen 39,4 milliárd forintos csökkenés áll ott be, amely se nem több, se nem kevesebb, mint a 13. havi bér és a járulékok. Ugyanakkor az előbb emlí tett “Új tudás - műveltség mindenkinek” program minden egyes pillére a meghirdetésnek megfelelően szerepel a 2009es költségvetésben. Így sokat beszélgetett a Magyar Országgyűlés is a korai fejlesztés szükségéről, és tulajdonképpen pártállástól függetlenül ellenzéki és kormánypárti képviselők egyaránt helyesnek látták, hogy a magyar oktatás ügyében, a közoktatás ügyében a legkisebb gyermekkortól kezdődően egységgel és egységesen tekintjük a fejlesztést. Ezért szeretném önöknek elmondani, hogy az Egészségügy i Minisztérium, illetve az Önkormányzati Minisztérium fejezetében összesen plusz 350 millió forint szerepel 2009ben, ami a következő évtől száz fő létszámnövekedést jelent, illetve fog jelenteni a védőnői hálózat fejlesztésében. Hasonlóképpen a korai fejl esztés tekintetében, változatlanul a meghirdetésnek és a kidolgozásnak megfelelően a bölcsődei és óvodai hálózat fejlesztésére - ez az Önkormányzati Minisztérium költségvetésében található - 368 millió forint óvodai és 136 millió forint bölcsődei többletno rmatíva szerepel. Az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál pályázat formájában, az Önkormányzati Minisztérium költségvetésében pedig pluszforrásként óvodáztatási támogatást léptetünk életbe. Az e célra fordítandó előirányzat 760 millió forint. Ismételten szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ezek az összegek és mindazok a keretek, amelyeket az “Új tudás” programban említek, a tavalyi bázishoz képest emelkedést mutatnak. Az “Új tudás” programnak kiemelt pillére a pedagóguspálya presztízsének emelése, pedagó guskollégáink jobb megbecsülése. (14.40) E tekintetben szükséges elmondanom, hogy az “Új tudás” programban meghirdetett, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket oktató, nevelő pedagógusok többletteljesítményét, munkáját az “Új tudás” program keretében 3,7 milliárd forint pluszbeépítéssel támogatjuk. Ez egyébként - a vita megkönnyítése érdekében mondom - az Önkormányzati Minisztérium, illetve az Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezeteiben található meg. Hasonlóképpen úgy gondolom, lényeges és a leg különbözőbb pártállástól függetlenül elismerendő az a törekvés, amely az osztályfőnöki munkát a korábbiaknál jobban kívánja megbecsülni. Magyarországon 65 ezer osztályfőnök dolgozik. Az osztályfőnökök az osztályfőnöki pótlékot, a kiegészítő illetményt az “ Új tudás - műveltség mindenkinek” program keretében 2009től,