Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
2032 hogy a közszférában dolgozók létbiztonsága a legstabilabb. Éppen hogy a közszféra az, amelyiknél úgy gondolom, teljesen megalapozatlan a képviselő asszony aggályoskodása .” Vajon igazat mondotte akkor a pénzügyminiszter? Úgy tűnik, hogy a válasza nem fedte a teljes valóságot, hiszen egy hét múlva bejelentésre került, hogy mégsem lesz 13. havi fizetés, mégsem kapják meg a közszférában dolgozók törvényben biztosított juttat ásukat. (13.20) Arról nem szól ez a költségvetés, hogy mi fog történni, hogyha mondjuk bíróságokhoz fordulnak a munkavállalók, hiszen a törvények módosításáról ez idáig nem tudunk. És akkor nézzük meg, hogy a költségvetési törvényjavaslatban vajon hogyan k észül fel a tárca arra, hogy a nehéz helyzetbe jutott, kiszolgáltatott munkavállalók, akik olyan helyzetbe kerültek, hogy megszűnt az a munkahely, ahol eddig dolgoztak, azért, mert felszámolás alá került például, az ő bérüket hogyan kívánják majd biztosíta ni, hiszen a jogos járandóság megilleti a munkavállalót. Ha megnézzük az erre biztosított fedezetet, akkor nagy meglepetéssel láthatja bárki, hogy ez az összeg a tavalyihoz képest kevesebb. És erre az nem válasz, hogy ez az összeg felülről nyitott. Kérem, azoknak a munkavállalóknak, akiknek megszűnik a munkahelye, akiknek nem lesz hónapokig vagy esetleg évekig újra munkájuk, és kénytelenek lesznek munkanélküli segélyből, rendszeres szociális segélyből vagy közmunkából megélni, azoknak a számára, azoknak a r észére ezt biztosítani kell. Ez a költségvetési törvényjavaslat erre sem alkalmas, mint ahogy nem alkalmas arra sem, hogy megoldja a munkahelyek teremtését, megőrzését, a foglalkoztatottság növelését, illetve a munkanélküliség csökkentését. Köszönöm a figy elmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Felszólalásra következik Gúr Nándor, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen a sz ót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Bernáth Ildikó szavait folytatva én azzal kezdeném a mondataimat, hogy Magyarország minden nehézségek ellenére is szép és élhető ország; szép és élhető ország, amelyben tenni akaró emberek sokasága jelenik me g, és hitem szerint mindenki felelősségteljesen próbál a kialakult, aktuális helyzethez illesztetten megtenni mindent, amit meg kell tenni egy ilyen helyzet megoldása érdekében. Nemzetközi pénzügyi válság az, ami forog és forgott az elmúlt hetekben körülöt tünk, és minket is megérintett. A nemzetközi pénzügyi válság tekintetében nyilván új helyzet teremtődött. Ennek az új helyzetnek a figyelembevétele mellett kényszerek születtek, olyan helyzetek, korlátok építődtek, amelyek különféle kockázatokat is szültek . Ennek a jegyében születik a 2009es költségvetés is. Hozzá szeretném tenni, hogy mindezen születések közepette azért néhány gondolat erejéig ki kell térnem az előbbiekben elmondott statisztikai számadatokra. Ma Magyarországon akkor, amikor munkanélkülisé gről, foglalkoztatásról, inaktivitásról beszélünk, a tényszerűség medrében haladva azt kell hogy mondjam, hogy igen, több a regisztrált munkanélküliek száma, mint mondjuk, hat évvel ezelőtt volt, több, mert befogadóbb rendszert működtetünk, mert a szolidar itás működik ebben az országban, nem a kirekesztés irányába megy, hanem a tekintetben, hogy hogyan tud, ha minimálisat is, de ellátottságot biztosítani az emberek számára. A másik oldalról nézve 2002 és 2008 között nem volt olyan esztendő, amelyben a fogla lkoztatottak száma ne lett volna több, bármelyik esztendőben, a legrosszabb foglalkoztatási adatokkal bíró esztendőben is, mint amilyen az azt megelőző négy évben, '98 és 2002 között volt. Tehát jobbak voltak a foglalkoztatási számok az elmúlt hat esztendő ben, mint az azt megelőző négy esztendőben, és közben mintegy 200 ezer fővel az inaktívak száma is csökkent, ami azt jelenti, hogy közülük nyilván nagyon sokan a munkaerőpiacon és sokan a munkaügyi ellátórendszerekben találták