Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. november 4 (171. szám) - A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetési javaslatáról általános vitájának folytatása - PETTKÓ ANDRÁS jegyző: - ELNÖK (Harrach Péter): - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1979 Hogy mi olyan költségvetésről beszélünk, amit az élet már harmadjára írt át, nem pél dátlan Európában. Sajnos, ugyanígy húzta át éppen tegnap vastag piros ceruzával az Európai Bizottság a korábbi európai tervszámokat is. Én persze tudom, amit ők nem tudnak, mármint hogy Gyurcsány a hibás. Én tudom, mert nekem sokszor elmondták, és lassan k épes voltam megjegyezni. Szegény Almunia, európai biztos, mindezt nem tudja, ezért ő nem ehhez a magyarázathoz folyamodott, amikor tegnap bejelentette: a gazdasági látóhatár jelentős mértékben elsötétült, ahogy az Európai Uniót utolérte az ősz folyamán elm élyülő pénzügyi válság, és ennek megvan a következménye mind az üzleti, mind a fogyasztói bizalomra nézve. “Az eurózóna technikailag recesszióba süllyedt” - mondta ő. Még egyszer mondom: nem tudja, ki a hibás, neki lesz a nehezebb kiküszöbölni a hiba valód i forrását. Jócskán át is írták az európai számokat, de nem csak az európaiakat. Az Egyesült Államokban 2 százalékos GDPcsökkenést jeleznek. (8.50) Az OECDtagországok számára a korábbi 2 százalékos növekedés helyett most 0,5 százalékos csökkenést becsüln ek. Szintén tegnapi híre az Európai Bizottságnak, hogy Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Portugália, Dánia, Svédország a korábban jósolt növekedés helyett stagnálni fog, NagyBritannia, a balti államok és Írország pedig negatívra vált. A ne mzeti jövedelem ott tehát nem nő, hanem csökken. Spanyolországban máris 12 százalékra nőtt a munkanélküliség, pedig szerintem ott ki sem tudják mondani azt a szót, hogy Balatonőszöd, akárhogy igyekeznek. Szemben velünk, az Unió egészében nőnek a hiányok. A lmunia biztos úr azt is bejelentette, hogy Franciaországban az idei hiány eléri a 3 százalékot, jövőre pedig a 3,5 százalékot, a franciák - fogalmaz ő - nem juthatnának be az euróövezetbe, ha most kellene jelentkezniük. Sehol sem könnyű. Sehol sem jószántu kból írták át a számokat. Ez tehát hasonló a magyar parlamenthez. De szemben velünk, az Unióban azt is tudják, méghozzá általában a pártok összefogásából következőleg tudják, hogy lépni kell. Ott nem várnak a csodákra. Mindenütt speciális terveket alkottak , mindenütt a védelem költségvetését alkották meg, ahogy mi is ezt tesszük, és ott tudják, hogy a védelemhez együttműködés kell. Kell védelem az általános veszély ellen, a világgazdaság mindenkit fenyegető kockázatai ellen, és kell külön védelem az adott o rszág legsebezhetőbb pontjai számára. Amerikában a legsebezhetőbb pont a bankrendszer, NagyBritanniában is. Európában, tőlünk északra is például a gépjárműgyártásra szakosodott ipar a gyenge pont. Nem akarom tagadni, hogy a mi speciális magyar sebezhetősé günk ennél mélyebb és összetettebb, és ebben - igen - van politikai felelősség, amit nekünk, a kormányoldalnak és nyilván másoknak is, akik részesek benne, vállalnunk kell. A mi immunrendszerünket, a magyar gazdaság immunrendszerét több minden, de a vállal ati és a lakossági adósságszerkezeten túl az állami oldalon főleg két korábbi betegség gyengítette meg. A bevételeket mindig meghaladó kiadások - amelyek mindig túl optimista gazdasági feltételezésen alapultak - az egyik ilyen betegség. A Fideszkormány id ején az optimista feltételezés az volt, hogy majd a belső fogyasztás önmagában a hajánál fogva felhúzza a hazai gazdasági növekedést. Ez volt a Münchausen báróféle modell a mi időnkben - és ez a kormányzati idő volt hosszabb , ezért a dolgok ebben a rész ében a mi felelősségünk a nagyobb. Abban bíztunk, hogy majd felvirágzik a német gazdaság, és ez nagyobb gazdasági növekedést indít be itthon is. Erre vártunk, ez volt a “Godotra várva” modell. Így maradt ránk ma, mai magyar parlamentre csupa jóhiszeműségb ől és reményből szőve, de jó néhány teher: például a 20012002 között odaítélt kedvezményes lakáshitelek mai 200 milliárdos öröklött terhe vagy a mégoly méltányos és szép tervet jelentő 13. havi nyugdíj éves 210 milliárdos tétele. Jó helyre menteke ezek a kiadások? Hát persze, hogy jó helyre, többségükben jó helyre. Nemes társadalmi célokat követtek, és nagyon sok társadalmi hasznot is hoztak. A méltányosság alapján mindez járt, csak a bevételek szerint ennyi nem jutott; vagy ha jutott, akkor hát részben a kelleténél kevesebb ember által fizetett, kelleténél nagyobb adóból, részben pedig hitelből.
