Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 28 (169. szám) - A Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KORMOS DÉNES (MSZP):
1756 amikor ezt az előterjesztést tárgyaljuk. Ma attól hangos a híradás, hogy egy pénzügyigazdasági válságot Magyarország, a térség és a világ hogy tud átvészelni. Majd ha átvészeli - mint ahogy azt a gazdasági szakembere k is mondják , következik az újraépítkezés időszaka, s talán következik a korábbinál egy sokkal keményebb, feltételrendszereiben sokkal határozottabb versenyhelyzet, újrapozicionálják az országok saját versenypozíciójukat. (16.20) Ezen versenypozíciók elé rése szempontjából majdnem minden szakmai szervezet, amikor azt elemzi, hogy egy ország versenyképessége miben érhető tetten, nyilván különböző gazdasági szabályozók és egyebek mellett kiemelkedően hangsúlyossá teszi az emberi erőforrásokat, az emberi erőf orrások minőségét, és amit talán most egy kicsit zárójelesen vagy lekicsinyelve mondtunk ebben a vitában, a tudás, képességigényes ágazatokban betölthető szerepét egy országnak és pozícióját. Tisztelt Képviselőtársaim! Az innovációs hajlandóság európai fe lmérésének tekintetében, ahol a skálán a legmagasabbnak az egyet tekintjük, az európai átlag 0,45, a magyarországi 0,26. Amikor arról beszélünk, hogy az ezer lakosra jutó kutatók száma az Európai Unióban 67, akkor nálunk 4,1. Amikor megnézzük, hogy egyébk ént büszkék vagyunk a Nobeldíjasainkra, magyar származású Nobeldíjasainkra, és büszkék vagyunk a diákolimpikonjainkra, akik a különböző versenyeken komoly eredményeket érnek el, akkor nem mindig lehetünk büszkék arra, hogy a tehetséges fiataljaink által előállított produktumoknak milyen a hasznosulása, mert ez egy nagyon fontos dolog, ennek folyamata van: megtalálunk egy tehetséget, segítjük, támogatjuk, beteljesedik, létrehoz egy produktumot, és azt hasznosítani tudjuk egy ország szempontjából; meg kell tartani őket. Kőkemény és nagyon komoly verseny folyik Európában és a világban a jó képességű szakemberek megtartása és elszívása tekintetében. Sokszor beszélünk arról, hogy agyelszívás, a különböző szakmai területen dolgozóknak a megtartása milyen fontos. Éppen ezért mondom azt, látva azt a törekvést, ami Molnár Károly miniszter úr irányításával a kutatásfejlesztés területén egy új rendszer és koncepció kialakítása formájában jelenik meg - és itt talán egyetértve Pósán képviselő úrral és másokkal is, hogy vannak olyan területek, amit a korábbi időszak gyakorlatából meg kell haladnunk, újra kell gondolnunk, és rendszerbe kell ezt foglalnunk , úgy látom, hogy a nemzeti tehetségprogram és a kutatásfejlesztés emberi erőforrásainak fejlesztési programja, amit a miniszter úr és csapata kidolgozott, és remélhetőleg hamarosan ezt részleteiben több képviselőtársam megismeri, ezek teljes összhangban vannak. Tehát ma azt mondom, hogy Magyarország számára stratégiai kérdés, hogy rendelkezike nemzeti tehetségprogramm al és működő tehetségprogrammal. Aki azt mondja, hogy hiteltelen a program, az nem az előterjesztő képviselőket vagy a támogatókat sérti meg, hanem azokat a szakmai szervezeteket, nem sorolok fel most, felsorolhatnék sokat, csak sokat megbántanék, mert nem biztos, hogy el tudnám mondani, de azért egykettőt mondok: akár a kutató diákokat, a TDKmozgalomban dolgozókat és sok olyanokat, akik már ilyen közösségeket támogatnak, akik azt várják, hogy valóban egy integrált nemzeti tehetségprogram segítse ezt a fa jta tevékenységet. Aki azt mondja, hogy Magyarországon nem szükséges tehetségtérkép, az nem tudja, sajnos, azt kell mondanom, és elnézést, nem akarok senkit megbántani, hogy mit jelent a tehetségtérkép. Föl kell menni a www.tehetseg.hu oldalra, a tehetségp ontok című sorra rákattintani, s látszik, hogy Magyarországon hány helyen mozdultak meg olyan szakmai szervezetek, akik különböző kritériumok alapján, nem is könnyű kritériumok alapján úgy gondolták, hogy regisztrálnak tehetségpontként. Miért fontos, hogy lássuk, hogy hol vannak? Egyrészt érzékeljük azt, hogy az országnak mely pontjainál nem biztosítható az egyenlő hozzáférés, mert viszonylag kevesebb ilyen szervezet vagy ilyen szolgáltatópont működik, a másik pedig, hogy rákattintva egyegy pontra, érdemes venni a fáradságot, akkor látszik, hogy annak a pontnak mi a tevékenysége, milyen területen és milyen fejlesztést tud lebonyolítani. Ez fontos információ a szülőnek, iskolának és mindenki másnak.