Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 28 (169. szám) - A Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KORMOS DÉNES, az oktatási és tudományos bizottság előadója:
1752 Sokat vitatkoztunk, sok szó esett a bizottsági üléseken korábban arról, hogy rendelkezésre állnake forrá sok ehhez a programhoz, vagy megint egy forrás nélküli programról van szó. Ez nagyon fontos és nagyon lényeges kérdés. Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy nagyon pontosan megnevezi a nemzeti tehetségprogram azokat a forrásokat, amelyek rendelkezésre állnak a tehetségsegítés céljára. Idetartozik az állami költségvetésnek a költségvetési törvényben elkülönített előirányzata. Idetartozik a Munkaerőpiaci Alap képzési alap része tárgyévi eredeti bevételének 3 százaléka. Idetartozik a Kutatási és Technológ iai Innovációs Alap 1 százaléka. És lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy a magánszemélyek jövedelemadójának 1 százalékából is az adózók rendelkezése szerint utalhassanak erre a programra. Természetesen számítunk arra, hogy ez valóban egy nemzeti progr am lesz, amelyben az állami befizetések mellett megjelenik a természetes és jogi személyek, illetve a gazdálkodó szervezetek befizetése is. Érdemes megemlíteni azt is, hogy bár a nemzeti tehetségprogramnak közvetlenül nem lehet része, a nemzeti tehetségpro gram céljaihoz, elképzeléseihez kapcsolódik az európai uniós forrásokból elindított és finanszírozott “Magyar géniusz” program, amelynek legfontosabb céljai és intézkedései szorosan kapcsolódnak a nemzeti tehetségprogram céljaihoz. Tisztelt Ház! Az Országg yűlés elé terjesztett javaslat tehát megfelel az Országgyűlés korábban meghozott határozatának, biztosítja a megfelelő szakmai kereteket és a szükséges forrásokat a nemzeti tehetségprogram számára, létrehozza azt az intézményrendszert, amelyik képes ennek a programnak a folyamatos monitorozására, fejlesztésére és támogatására. Ezért kérjük ehhez a programhoz a tisztelt Ház támogatását. De kérem, engedjék meg, hogy még egy kérdésről röviden szóljak. Azt is kérdezhetik, van is, aki megkérdezi, hogy a jelenleg i gazdasági nehézségek között, a jelenlegi kényszerek között szabade, érdemese ilyen hosszú távú, előremutató programmal foglalkozni. Egy kiváló publicista úgy fogalmazott egy írásának a címében, hogy vihar idején nem szokás palántázni. Én azonban annak az embernek a magatartását tartom bölcsnek, aki a vész idején, a vihar esetén is menti a legfontosabb eszközöket, menti az újrakezdéshez szükséges legfontosabb dolgokat. Én hiszem azt, hogy a magyar tehetség az az eszköz, amellyel gazdasági nehézségek idej én az egyre erősödő versenyben is sikeressé és eredményessé tehetjük ezt az országot. A nemzeti tehetségprogram ennek a tehetségnek a megvédéséhez és kibontakoztatásához kínál a jelenleginél sokkal jobb feltételeket és eszközöket. Ezért, miközben természet esen várjuk és kérjük a parlamenti vitában a kritikát, a jobbító szándékú javaslatokat, és ígérhetem, hogy ahogy korábban is, most is nyitottak leszünk erre, azt is kérem, hogy a parlament minden pártja, minden oldala érezze át azt a felelősséget, amelyik egy ilyen hosszú távú program esetében az egyetértés, a jó megoldások közös keresésére is lehetőséget nyújt és egyben kényszert teremt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, elnök úr. (Taps az MSZP, az SZDSZ és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! Most a kijelölt bizottságok állásfoglalásának ismertetése és az oktatási és tudományos bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetése következik 55 perces időkeretben. Először megadom a szót Kormos Dénes képviselő úrn ak, az oktatási és tudományos bizottság előadójának. A képviselő urat illeti a szó. KORMOS DÉNES , az oktatási és tudományos bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Ne mzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló országgyűlési határozatot az oktatási és tudományos bizottság megtárgyalta, és többségi szavazással általános vitára alkalmasnak találta.