Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 28 (169. szám) - A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GYULA FERENCNÉ (MSZP):
1706 infrastruktúra, az úgynevezett INSPIRErendszer kialakításának rendszerét. A másik követelm ény a környezetvédelmi tervezés megújítása, a programok tartalmi elemeinek kiegészítése, illetve pontosítása. A következő kisebb horderejű változás a természetvédelmi törvény módosítása az eddigi tapasztalatok, a környezetben bekövetkezett változások alapj án. A ramsari egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat egy ponton egészül ki. A vízgazdálkodási törvény módosítása a környezetvédelmi törvénnyel való összhangot szolgálja, valamint tervezési, szervezeti rendelkezések mellett felhatalmazást tartalmaz az egyedi szennyvízkezelési nemzeti megvalósítási programra. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat bizottsági tárgyalása során a képviselők fontosnak tartották, hogy Magyarország érdekeit szolgálja a térinformatikai rendszer kiépítése, amely jelentősen hozzájáru l a környezeti állapot figyelemmel kíséréséhez, segíti a szükséges intézkedések meghozatalát, elengedhetetlen a globális kistérségi környezeti problémák megoldásában. A hozzászólások során felvetődött, hogy a módosítás alapján a tervezési szinteknek milyen mélységig kell a meglévő programokat, terveket átdolgozni, jelente pluszfeladatot, terhet az önkormányzatoknak. A kérdésre adott válaszból kiderült, hogy a tervezési szinteken nem jelent komolyabb terhelést, mivel a programok kiegészítését, pontosítását igényli a törvénynek való megfelelés. A bizottság egyetértett azzal a módosítással, hogy a kistérségi fejlesztési tanácsok, települési társulások is készíthetnek a megyéhez, illetve a régióhoz illeszkedő környezetvédelmi programot. Vidékfejlesztési szempon tból kiemelt kérdésként szerepelt a bizottság ülésén, hogy a települési, kistérségi fejlesztések hátrányt szenvedhetneke abban az esetben, ha nincs elfogadott programjuk, a környezetvédelmi hatóság diszkriminálhate ezért. A válasz megnyugtató volt, mivel nem gátolja, hanem ellenkezőleg, ha igénylik, szakmai segítséget is nyújtanak. A bizottság támogatta azt a változást is, hogy az országos jelentőségű vízgazdálkodási feladatok, koncepciók egyeztetésére, véleményezésére országos vízgazdálkodási tanácsot ke ll létrehozni. Felvetődött ugyanakkor, hogy a tanács összetételét törvényben kellene szabályozni. Tisztelt Ház! A bizottság szerint a törvény számtalan eleme igazolja, hogy a változtatások szolgálják a hazai környezetvédelmi érdekeket, hozzájárulhat a körn yezeti állapot javításához, formailag megfelel az előírásoknak. Ezért a mezőgazdasági bizottság általános vitára, megfelelő pontosítással, egyhangúlag alkalmasnak tartotta. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, ké pviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót a Házszabály szerint 1515 perces időkeretben. A Magyar Szocialista Párt részéről Gyula Ferencné képviselő asszonynak adom meg a szót. GYULA FERENCNÉ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Hallottunk két bizottsági véleményt. Én néhány gondolattal szeretném megerősíteni az előttünk álló törvénymódosítás jelentőségét. A törvény két legfontosabb tartalmi elemének egyike a környezeti tervezés, pontosabban a tervezési rendszer megerősítése, a tervezési rendszer olyan rendszerének megteremtése, amelyik nem ró újabb feladatokat a korábbi tervekhez képest a szereplőkre, hanem rendezi a tervek rendszerét, strukturálja azt, és jobb összhangot valósít meg a ma is létező tervek között. Ha végiggondoljuk, a ma létező környezetvédelmi programok, amelyek területi szinten készültek, az országra, egyes területi egységekre vonatkoznak, önmagukban is átfogó környezetvédelmi tervek. Azt g ondolom, a tematikus környezetvédelmi tervek, a hulladékgazdálkodási tervek vagy programok fogalmai nem jelentenek újdonságot nekünk. Az egyes környezetvédelmi tervek közé pedig azok a sajátos, kiemelt földrajzi területekre vonatkozó