Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 27 (168. szám) - A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
1618 Államtitkár úr! Képviselőtársaim! DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm. A vita e szakaszánál azért kértem szót, mert Szatmáry képvise lő úr indítványa a beterjesztett módosító indítványok között jelentős indítvány, ami mindenképpen azt igényli, hogy váltsunk róla szót, és a mellette és ellene szóló érvek is hangozzanak el lehetőség szerint. Nem gondolnám, hogy akármilyen módon, egyszerű többséggel valamilyen döntést lehet hozni. A vita és a beszélgetés azért is van, hogy értsük egymás szempontjait. Mindenekelőtt nagyon határozottan szeretném rögzíteni, hogy képviselőtársam adminisztrációval kapcsolatos megállapításával és azzal a helyes t örekvésével, hogy ezt csökkenteni kell, egyetértünk. Csakhogy a jelenlegi adminisztrációs terhek nem a mostani törvénymódosítás elfogadásával jelennek meg, hanem éppen hogy - és erről talán az általános vitában is volt szó - a mostani törvénymódosítás a ko rábbi adminisztrációhoz képest egyszerűbb végeredményt produkál. Ismerve azt a javaslatot, amit letett az asztalra, azt is tudom mondani, hogy természetesen annak másfajta adminisztratív igényei vannak, az még ennél is egyszerűbb tud lenni szerintem, mint ami itt van. Csakhogy a mostani törvénymódosításnak nem kizárólagos célja az adminisztráció csökkentése, hanem, akár tetszik nekünk, akár nem, a magyar vállalkozók egy csoportjának kedvezményt biztosító, ha úgy tetszik, versenyképességüket javító korábbi i ntézkedésünkkel kapcsolatosan más, részben magyar vállalkozások kezdeményezte európai uniós eljárás eredményeként kellett a kormánynak és kell most nekünk górcső alá vennünk a javaslatot. (17.40) Ez pedig a darabalapú termékdíjas szabályozás úgynevezett an omáliáit jelenti. A brüsszeli Bizottság abban nem foglalt állást, hogy darabalapú legyen vagy tömegalapú; elég egyértelmű egyébként, hogy ahol előre lehet lépni, ahol a darab okoz igazából gondot, ott a darabbal érdemes foglalkozni. Ebből még persze nem az következik, hogy a darabalapú feltétlenül megőrzendő. Ugyanakkor, ha végiggondoljuk azt az általános vitában is felmerült gondolatot, miszerint a mostani törvénymódosítás kizárólag arra alkalmas, hogy ebben a Magyar Köztársasággal kapcsolatos kötelességsz egési eljárásban produkáljuk azt a törvénymódosítást, ami e kötelességszegési eljárást okafogyottá teszi, és ezt követően e hónap közepétől - úgy tudom, az ezzel kapcsolatos intézkedések már megszülettek - jövő év május 15éig az egész termékdíjas szabályo zást, valamint ezzel párhuzamosan egy, a korábbiakhoz képest más logikájú betétdíjas szabályozást vizsgáljunk felül, és ezt terjesszük ide az Országgyűlés elé. Azt gondolom, azt az indítványt, amit letett Szatmáry úr, ebben a körben kell megbeszéltünk. Ann ál is inkább, mert abban biztos vagyok, hogy az italcsomagolásban érintett szakmai szervezetek nagyonnagyon egyetértenek Szatmáry úr indítványával. De ha megnézzük, hogy mikor tudja a darabalapú termékdíj nélkül a termékdíjas szabályozás hozni azt a költs égvetési tételt, ami most - tetszik, nem tetszik nekünk - mégis itt van az asztalon, hogy produkálni kell, akkor azt látjuk, hogy ezt csak olyan úton tudja megoldani, erről természetesen az indítványa nem szól, de tudnunk kell, hogy akkor igen, szét kell t eríteni a termékdíjat fizetők teljes körére a megnövekedett termékdíjfizetési kötelezettséget, darab alapon. E tekintetben tehát, hogy az italcsomagolásban érintettek egyetértenek azzal, hogy még nagyobb méretben legyen szétterítve, ezen nem csodálkozom, de azt tudom mondani, hogy a többit viszont - merthogy nem volt tárgya az egyeztetéseknek - nem igazán kérdezte meg senki, úgy gondolom, talán Szatmáry úr sem. Éppen ezért azt gondolom, hogy ezért is abban a bizonyos újragondolási fázisban van helye ennek a gondolatnak, nem pedig a mostaniban. És lássuk be, a hazai vállalkozások versenyképesebbé tétele persze mindannyiunk szándéka, de ha úgy tetszik, éppen egy ilyen elemét tekintették diszkriminatívnak és nyilvánították megszüntetendőnek Brüsszelben. Vallju k be, mi is az Európai Unió tagja vagyunk, és a korábbi szabály, amely bizonyos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , az áruk szabad mozgásának szabályait sértette, annak is az volt a célja.