Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 27 (168. szám) - Vincze László (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Miért nem kívánja megsegíteni a jégkárt szenvedett tömörkényi lakosokat?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
1608 Ebben az é vben mintegy 3,3 milliárd forint kerül kiadásra ezen a tételen, és 2,1 milliárd forint az a teljes összeg… - valóban a 64 százaléka a szociálisan rászorulók támogatásának fajlagos összegét hivatott fedezni, illetve a fedezetből csupán 1,2 milliárd forint, ami alanyi jogon kerül kifizetésre, tehát közel sem akkora, mint amennyit képviselő úr éppen említett. Azt meg kell hogy említsem, hogy a szociális alapú támogatási rendszer keretében a távfűtött háztartások megsegítésére 12,7 milliárd forintot költhetünk, ami a teljes év tekintetében eléri, sőt meg is haladja a 15 milliárd forintot. Abban az esetben, ha nagyságrendekkel több forrás állna rendelkezésünkre, ahogy említettem volt, sokkal jobban lehetne differenciálni. Éves szinten ebből az összegből mindössze sen 8 százalék kerül szétosztásra nem szociális alapon. Tehát közel sem akkora ez a hányad, amely, azt gondolom, említést érdemelne. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) Vincze László (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Miért nem kívánja megsegíteni a jégkárt szenvedett tömörkényi lakosokat?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Vincze László, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a f öldművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: “Miért nem kívánja megsegíteni a jégkárt szenvedett tömörkényi lakosokat?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. Parancsoljon! VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Tömörkény településen 2008 májusában a szabadföldi zöldségtermesztők jégverés áldozataivá váltak. A területükön lévő, néhány nappal előtte kihelyezett palántákat százszázalékos mértékben megsemmisítette a jégverés. De a már majdnem piackész zöldségféléket sem lehetett később értékesíteni, mi vel értékesítésre teljesen alkalmatlanná váltak. A termelők kérdésükkel megkeresték a Csongrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatóságát. Valamennyien ajánlott küldeményben eljuttatták kérelmüket. Bejelentésükre mind a mai n apig választ sem kaptak. A Magyar Országgyűlésben többször hangoztatták az FVM vezetői, hogy ha a gazdák befizetnek a kártérítési alapba, a jövőben kapnak elemi kár esetén kártérítést. Talán arról van szó, hogy az önök minisztériuma nem érez felelősséget a jégkárt elszenvedett gazdálkodók megsegítéséért? Kérdezem hát, miért nem kaptak még választ sem a hivataltól, de egyetlen fillért sem az érintett termelők. Úgy gondoljuk, hogy túlságosan sok idő is eltelt ahhoz, hogy türelemmel várják a károsult gazdák a kártérítési összeget. A további tétlenkedés az FVM részéről a jégkárt elszenvedett gazdák ellehetetlenüléséhez vezet, illetve már vezetett is. Vidéken a szabadföldi zöldségtermesztés az ott élő emberek egyik alapvető munkalehetősége, így ha az illetékes mi nisztérium késlekedik, a munkanélküliek amúgy is népes tábora tovább gyarapodhat. Kérdezem tehát államtitkár úrtól, miért nem kívánják - vagy nem tudják - megsegíteni a jégkárt elszenvedett tömörkényi lakosokat. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz é s a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Gőgös Zoltán államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon! GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár :