Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 27 (168. szám) - Herényi Károly (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Robin Hood mint a versenyképesség megtestesítője” címmel - ELNÖK (Mandur László): - HERÉNYI KÁROLY (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - HERÉNYI KÁROLY (MDF): - ELNÖK (Mandur László):
1597 ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Viszontválasz ill eti meg az államtitkár urat. KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A többségi állami tulajdonos, az ÉDV Zrt. felügyelőbizottságába delegált önkormányzati tag útján, valamint 2008. augusztus 1jén írásban is tájékoztatta éppen polgármester urat a tervezett változásokról. Egyben kérte, hogy a jogsértő állapot megszüntetésében és a rendkívüli közgyűlés összehívásában támogassa a többségi állami tulajdonost. Tatabánya megyei jogú város polgármesterének helyett ese 2008. augusztus 11ei válaszlevelében elutasító választ adott erre a kezdeményezésre. Tehát a törvénytelen állapot mellé állt. Az a változtatás pedig, amit ön volt kedves említeni, megítélésem szerint törvényes lépés volt, és a gazdálkodás hatékonyságá t mindenképpen javítja, és nagyobb felelősséget biztosít az egyszemélyes vezető számára. Ezt számon kérni megítélésem szerint itt a parlamentben, főleg ilyen körülmények között nem túl praktikus, nem túl racionális. Köszönöm szépen. Herényi Károly (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Robin Hood mint a versenyképesség megtestesítője” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Herényi Károly, az MDF képviselője, kérdést kívá n feltenni a pénzügyminiszternek: “Robin Hood mint a versenyképesség megtestesítője” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt Keller László államtitkár urat jelölte ki válaszadónak. Elfogadjae, vagy sem? - kérdezem. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Persze, elfogadom. ELNÖK (Mandur László) : Akkor öné a szó. Parancsoljon! HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten a Robin Hoodadóról mint a versenyképesség megtestesítőjéről vagy fokozójáról szót váltottunk államtitkár úrral. Megmondom őszintén, engem nem győzött meg a válaszában, azért gondoltam, hogy teszek még egy kísérletet arra, hogy esetleg közelebb jussunk az igazsághoz. A mai napig az a véleményünk, hogy nem egy átgond olt előterjesztés, ami most a parlament asztalán fekszik, ez nem a versenyképességet fogja ezen a piacon előidézni, hanem sokkal inkább az árat fogja támogatni ahelyett, hogy a rászoruló embereket támogassa. Tehát a rendszer nem jó és nem is javul ettől. A másik nagy probléma, hogy nem a versenyképességet fogja javítani, hanem inkább versenyhátrányt okoz a szereplőknek, hiszen ez egy többszereplős piac, és az igazi nagy profit valahol az energiatermelőknél képződik. Ennek a láncolatnak 78 szereplője van, v agyis az összes többi rosszabb helyzetbe fog kerülni. Ennek az adónak a bevezetése helyett talán jobb lenne a rendszer egyszerűsítése, átdolgozása, ami nyilván nagyobb és nehezebb feladat, de talán ez lenne a célravezetőbb. Mégis, ami arra ösztönzött, hogy ma erről újra szót váltsunk, egy sajtóhír, aminek a tartalma lényegében az, hogy a kormány újragondolja ennek az adótípusnak a bevezetését, és fontolgatja, hogy esetleg eláll ettől az ötlettől. Azt szeretném tisztelettel megkérdezni államtitkár úrtól, hog y vane ennek a hírnek valóságalapja, mert ha van, akkor ez egy jó hír. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) :