Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 27 (168. szám) - Lengyel Zoltán (MDF) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Mit ér a munkahely, ha vidéki?” címmel - LENGYEL ZOLTÁN (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (MDF):
1592 LENGYEL ZOLTÁN (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Sárbogárd DélFejér megyében található, ÉszakTolnával határos, ez a rész a Dunántúl Szabolcsa, folyamatosan magas munkanélküliségi ráta jellemzi szinte évtizedek óta, mondhatjuk azt is, ez a térség a rendszerváltás vesztese. Államtitkár Úr! Az országot gazdasági válság fenyegeti. Végre hosszúhosszú évek után pályázati támogatással felépült egy üzem. Az üzem megépítés éhez a vállalkozó elmondása szerint jelentős hitelt kellett felvennie, hiszen csak pályázati pénzekkel tudta megvalósítani, és utófinanszírozott a projekt, ezt az összeget meg kellett előlegeznie. Ebben az üzemben, ha megindulhatna a termelés, 160 sárbogár di vagy Sárbogárd környéki ember dolgozhatna. Elkészült az üzem, túl vagyunk a próbaüzemen, ott áll egy csodálatos, új létesítmény, majd jött az önkormányzat, jöttek a hatóságok, és jött egy hasonló szituáció, mint a pócsmegyeri híd átadása körül. Amikor a zt hittük, hogy végre minden révbe érkezett, akkor a hatóságok megtagadták a hatósági engedélyek kiadatását, az önkormányzat heteket ült a dokumentumokon, majd kézen fogva megjelent egy Magyarországon be nem jegyzett alapítvánnyal, bocsánatot kérek: lovagr enddel, amelyik hirtelen pont azt a területet akarta megvenni, ami ennek az üzemnek a műszaki bejárata lenne. Ettől a pillanattól kezdve a vállalkozónak többszörös áron meg kellett vennie a hátsó bekötő utat mint üzemi bejáratot, ami további hitelfelvételr e kényszerítette. Az átadás határideje lejárt, a termelésnek már folynia kellene, a bank természetesen jogosan várja vissza a pénzét. Államtitkár Úr! Mit tehetünk egy ilyen helyzetben? ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a sz ót Korózs Lajos államtitkár úrnak. Parancsoljon! KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Minden olyan vállalkozói program, amely munkahelyeket teremt, borzasztóan dicséretes és a kormány által támogatandó dolog . Én magam a helyzet előtt tehetetlenül állok. Annyit tudok itt önnek mondani: mivel nem ismerem konkrétan ezt az egész szituációt, minden törvényes eszközzel és természetesen a jogszabályok megtartásá val meg fogjuk keresni a települési önkormányzatot és azokat a hatóságokat, amelyeknek különböző engedélyeket kell kiállítaniuk, hogy a jogszabályok figyelembevételével, a törvények betartásával a lehető leggyorsabban adják ki ezeket az engedélyeket, hisze n ha 160 ember foglalkoztatásáról van szó, akkor nem kell hozzá nagy matematikusnak lenni, hogy ez legalább 500600 ember megélhetését biztosítja. Ha a vállalkozó, a befektető mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt el, bízva abban, hogy megkapja ezt az állami támogatást, és hitelfelvételre kényszerült, azt hiszem, akkor joggal várhatja el, hogy a szakhatóságok és a települési önkormányzat a lehető leggyorsabban járuljon hozzá az üzembe helyezéshez. Képviselő Úr! Annyit tudok önnek mondani, hogy a holn api nap folyamán konzultáljunk ebben a dologban, számíthat rám. Meg fogunk tenni mindent annak érdekében, hogy minél előbb rendelkezésükre álljanak ezek a hatósági engedélyek. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megadom a szót viszontválaszra a képviselő úrnak. Parancsoljon! LENGYEL ZOLTÁN (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a biztatást. Úgy gondolom, a parlamenti patkó nem a reklám helye, ezért nem említettem cégnevet, c sak várost és régiót.