Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 21 (167. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MÉCS IMRE (MSZP):
1545 ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor. Napirenden kívüli felszólaló: ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalás következik. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mécs Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselője: “Ötven éve végezték ki Zó dor János csillést” címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben a képviselő úrnak. MÉCS IMRE (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. 1958. október 24én, a forradalom második évfordulóján alacsony termetű, izmos, a fogságban nagy bajuszt növesztett, 22 éves, kedves ar cú fiatal bányászt ragadtak karon és vezettek a bitófához, mialatt ő bátran, meg nem csukló hangon éltette a szabad Magyarországot. Ki volt ő, mit tudunk róla? 1936ban Nagykőrösön született hatgyermekes szegényparaszti családban, édesapja a háború előtt n apszámos, a forradalom idején utcaseprő volt. A négy elemi elvégzése után az aszódi javítóintézetbe került, ahol két évig a kovácsmesterségre tanították. ’54ben elvégezte Tatabányán a vájáriskolát. ’55ben üzemi lopás vádjával nyolc hónapi börtönre ítélté k. Ebben az időben százezrek vitték haza az üzemekből a dolgokat, őt elkapták. Szabadulása után Pestre került, a Ganz Vagongyárban dolgozott segédmunkásként. ’56. október 23án munkásszállón értesült a tüntetésről. A Hősök terére sietett, ahol szemtanúja v olt a Sztálinszobor ledöntésének. Miután híre jött, hogy a Rádiónál az ÁVHsok lőnek a tüntetőkre, felugrottak egy teherautóra, s odamentek, mint ahogy én is egyetemi társaimmal a Kossuth térről. Fegyvert kaptak a katonáktól, és csatlakoztak az épületet o stromlókhoz. Annak elfoglalása után a Rákóczi úton bocsátkozott harcba a bevonuló szovjet csapatokkal. 25én már a Corvin közi forradalmárok között harcolt, este pedig a Berzenczey utcai - Wágner István, a Göndör által szervezett - felkelők között találhat ó, velük harcolt bátran a fegyverszünetig. A foglyul esett szovjet katonákat a Corvin közi parancsnokságra kísérte be, vigyázva és óva őket. A fegyverszünet idején felügyelt a rendre, a vöröskeresztes élelmiszerszállítmányok igazságos szétosztására. Járőr szolgálatot, kapuőrséget adott, részt vett igazoltatásokban akkor már nemzetőrként, a törvényes magyar kormány felhatalmazásával. November 4én a második szovjet agresszió ellen az Üllői úton a Kiliánlaktanyával szemben foglalt társaival állást, és harcol tak az iszonyatos túlerővel szemben. Miután a szovjet agresszorok szétlőtték az épületet, szétszóródtak, főhadiszállásuk közelében folytatták a harcot. November 7én társai rábeszélésére tette le a fegyvert. Tatabányán dolgozott 1957. július 5ei letartózt atásáig. Társaival együtt a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette népbírósági tanácsa elé állították. Ő volt a tizenharmadrendű vádlott, s ő kapta Onestyák Lászlóval együtt a legsúlyosabb, a halálbüntetést ’58. március 31én. Május végén ismertem meg őt, ami kor én is a halálsorra kerültem. Elmondta, hogy a tárgyaláson a tanácselnök, a taláros gyilkos megkérdezte tőle, használtae fegyverét a szovjet csapatokkal szemben. Természetesen - volt a válasza. És célzotte vele? Persze - válaszolta büszkén kihúzva mag át. Nem tudta, hogy a Legfelsőbb Bíróság hozott egy elvi döntést, amely szerint nem kellett bizonyítani, hogy fegyveres összetűzésnél vane összefüggés a haláleset és a fegyverhasználat között, mindenki tettestárs gyilkosságban, aki a fegyverét elsütötte. Ennek alapján ítélték el gyilkossági váddal nemcsak felkelők sokaságát, többek között az én vádlotttársaimat is, hanem reguláris katonai egységek katonáit, például a Jutadombiakat, akik a törvényes kormány utasítása alapján, katonai feljebbvalóik parancs ára harcoltak a betolakodó agresszorok ellen. Ezért tudta a sunyi és gyáva
