Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 20 (166. szám) - Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) - az önkormányzati miniszterhez - “A kormány emel, az önkormányzatok pedig fizetik a számlát” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
1375 Ismernie kell a képviselő úrnak azt a döntési re ndszert, amely alapján Magyarországon az energiahordozók bizonyos fajtáinál a kormány kötelessége, hogy a belföldi árakban valamilyen késéssel, valamilyen moderálással, de tükröztesse a világpiaci árakat, beleértve azt is, hogy lehetőség szerint szűrje ki a hektikus, jelentősen nagyobb áringadozásokat. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy a kormány a világpiaci trendektől eltérő, alacsonyabb árat határozzon meg, csakhogy akkor ezt valakinek fizetnie kell. Nyilvánvalóan tartósan ilyen áreltérítés nem tartható fenn, ebből következően nem is lehet elvárni, nem is lehet követelni, gondolom én, nem is igazán lehet gazdaságpolitikusi fejjel erre számítani tartósan. Igaz, volt erre példa korábban, fizettük is később ennek a kamatait a 2000es, 2001es és 2002es idő szakban. A második megjegyzésem az lenne, hogy az önkormányzatok az állam helyett nyilvánvalóan nem látnak el semmilyen feladatot. Az önkormányzati rendszer része a magyar államnak, ebből következően azt gondolom, hogy az állam részeként látnak el feladato t az önkormányzatok, ennek megfelelően részesülnek is állami kiegészítő támogatásokban működési feltételeik biztosításához, nyilvánvalóan sohasem elégséges forrással e működési feltételek biztosításához. Minden évben elmondható, és minden évben igaz is vol t, hogy az önkormányzatok működésének biztonságos finanszírozásához további forrásokra lenne szükség, részben a központi költségvetésből, részben pedig az önkormányzatok saját bevételeiből kell ezeket a forrásokat biztosítani. Arról pedig azt gondolom, ha az önkormányzatnak nincs elégséges forrása, ahogy a képviselő úr föltette a kérdését, akkor természetesen megvan az a működő mechanizmus, amely a költségvetésben rögzített, már csak rövidítve úgy maradt meg a köztudatban, hogy önhikis támogatás igényléséve l tudják az önkormányzatok hiányzó forrásaikat biztosítani a költségvetésből, az állami költségvetésből, minden évben több mint tízmilliárd forintos kerettel számolunk, és szoktunk kifizetni ilyen összegeket. 2008tól a villamosenergiaáremelkedéssel kapcs olatban a legrászorultabb települések külön erre a célra az önhikis támogatáson belül igényelhettek forrást. Ez egy felülről nyitott előirányzatként 500 millió forintos kerettel volt megnyitva a költségvetésben, és azt tudom mondani, hogy akik a forrásigén ylés feltételeivel rendelkeznek, azok meg is kapták mind a júniusi döntésnél, mind pedig az őszi döntésnél meg fogják kapni azokat a forrásokat, amelyeket az energiaáremelkedés miatt megalapozottan tudnak igényelni a központi költségvetésből. (15.00) A 20 09. évi költségvetésben is, ha megengedi a képviselő úr, válaszolnék arra is, hogy az önhiki feltételei között a dologi kiadások emelésére a korábbiaknál kedvezőbb mértéket javasolunk az Országgyűlésnek elfogadni. A tervezett infláció 80 százalékos mértéké vel javasoljuk ezen költségek elismerését, és ennek a 2009. évi költségvetésben is része lesz a villamosenergiaár emelése is, úgyhogy a 2008. évi hatás 2009. évi figyelembevételére a benyújtott költségvetési javaslat elfogadása esetén lehetőség lesz. Éppe n ezért azt gondolom, hogy a képviselő úr mindkét kérdésére, amely érintette az energiaáremelés hatását, a 2008. évi költségvetésben és a 2009. évi költségvetésben is megfelelő előirányzattal és működőképes mechanizmussal rendelkezünk. Kérem válaszom elfo gadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a miniszteri választ. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ön sem gondolja komolyan, amikor azt mon dja, hogy a kormány nincs befolyással az energiaárak emelkedésére. Nyilván mindenki tudja, hogy komoly befolyással rendelkeznek e tekintetben.