Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 13 (164. szám) - Font Sándor (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Eltökélt kormányzati szándék-e a maradék falugazdász-hálózat megszüntetése?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - FONT SÁNDOR (Fidesz):
1220 Ilyen körülmények köz ött azt tapasztaljuk, azt élik meg az emberek, hogy nincs segítség, és nincs hova fordulniuk. Mind a munkahelyek megszűnése tekintetében, mind az új munkahelyek vonatkozásában nem látnak esélyt az ott dolgozók. Én személyesen is erről értesültem a mai nap folyamán is a beszélgetésem során. Ilyen körülmények között garanciát nem tapasztalunk, azt tapasztaljuk igazából, hogy utólag próbálnak utánamenni az eseményeknek, és ez nem jelent igazából reális esélyt az ott dolgozó emberek számára, ezért nem tudom elf ogadni a válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm. A képviselő úr a miniszteri választ nem fogadta el. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlé s a miniszteri választ 204 igen szavazattal, 170 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! 16 óra 19 perc, az azonnali kérdések előtt két perc technikai szünetet tartunk. (Rövid szünet.) (16.20) Tisztelt Országgyűlés! 16 óra 21 perc van, rátérünk az azonnali kérdésekre . Font Sándor (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Eltökélt kormányzati szándéke a maradék falugazdászhálózat megszüntetése?” címmel ELNÖ K (Lezsák Sándor) : Font Sándor, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: “Eltökélt kormányzati szándéke a maradék falugazdászhálózat megszüntetése?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat a ellátása miatt válaszadásra Gőgös Zoltán államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem Font képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Font Sándor: Igen.) Igen. Köszönöm. Öné a szó, Font Sándor képviselő úr. FONT SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön bizonyára tudja, hiszen már volt szó itt a parlamentben arról, hogy az elmúlt hetekben a mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok mindegyik önkormányzathoz, ahol falugazdász működik, egy levelet küld tek ki, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal továbbra is igazán magas színvonalon és hatékonyan kívánja a feladatokat ellátni a falugazdászhálózat működtetése tekintetében. Ezért aztán a fenti okból arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok legyenek szívesek a falugazdászhálózat működtetéséhez szükséges irodát megfelelő infrastruktúrával és szélessávú internetelérhetőséggel ingyenesen, térítésmentesen az MGSZH rendelkezésére bocsátani. Egyben felhívják a figyelmét minden polgármesternek, hogy amennyiben ezt 2008. szeptember 30áig nem teszik meg írásbeli tájékoztatással, akkor nem biztosított, vagy nem tudják, hogyan lesz biztosított a falugazdászi ügyfélszolgálat a későbbiekben. Tisztelt Államtitkár Úr ! Azt gondolom, hogy olyan határt ért el a minisztérium, amely azt követeli meg, hogy itt a parlamentben is szóvá tegyük. Tényleg most már nincs határa itt az önök gátlástalanságának? Tényleg azt gondolják, hogy azokat az önkormányzatokat, amelyeket előszö r