Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. szeptember 15 (155. szám) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról ... - ELNÖK (Harrach Péter): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
108 Csengersimánál? Min d a három hely jelentkezni fog, és szükségesnek tartja majd a lecsatlakozást. De ha nem építjük meg ezt a szakaszt, akkor erre nem lesz lehetőség. Úgy gondolom, jelentős összeg az, amit a kormány ennek az autópályának a megépítésére fordít. Elképzelhető, h ogy lehet vitatkozni azon, a PPPben való megoldás a gazdaságos vagy az állami, nemzeti forrásból való megvalósítás, de szerintem ma nem ez a kérdés, hanem az, hogy legyene megkezdve ez az autópálya, vagy nem lehet megkezdeni, mert más forrás nincs. Én me sszemenően azt az elvet tartom szem előtt, hogy ha nem versenyképes esetleg egy nem létező nemzeti forrással, akkor is meg kell indítani ezt az autópályát, mert ennek az autópályának a megépítésétől nemcsak a továbbvitel lehetősége teremtődik meg, hanem a leghátrányosabb helyzetű térségben elmozdulást jelent a mostani nagy szegénységből. És azt hiszem, politikailag is fel kell vállalni, hogy az ország leghátrányosabb térségét megközelítjük, és megteremthetjük azokat a feltételeket, ami a boldogulásukat is j elenti. (20.30) Közlekedési szempontból pedig indokolt. Úgy gondolom, hozzá kell kezdeni, hiszen a 2013ig a későbbiek során rendelkezésünkre álló forrás lehetőséget teremt majd, hiszen tudjuk, hogy a KÖZOP programban benne van az M49es részbeni megépítés e. Szeretném kérni az államtitkár urat, aki itt van, hogy a közeljövőben megtartandó MagyarországRománia közös kormányülés során fel kell vetni a határmetszés kérdését az M49es vonatkozásában, hogy egy nyomvonal kijelölésével műszakilag elő lehessen kész íteni majd a következő fázis megépítését is. Úgy gondolom, aktuálissá válik majd a következő fázisban Záhony megközelítése, hisz ott is egy nagy logisztikai beruházás előkészítése, illetve kivitelezése folyik, és lehetőség kínálkozik majd a 41es teherment esítésére is, amikor az ukrán határt eléri majd ez az autópálya. Azt hiszem, igazából az ott élők érdekeit az szolgálja, ha a lehetőségek figyelembevételével a leghamarabb hozzákezdünk ennek az autópályának a megépítéséhez. Kérem ezért a képviselőtársaimat , kérek mindenkit, segítsenek bennünket abban, hogy ebben a most lehetséges formában minél hamarabb megkezdődjön ennek az autópályának az építése. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Harrach Péter) : Kétperces felszólalások következnek. Pettkó Andrásé a szó. PETTK Ó ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja már a tavaszi ülésszakon az általános vitában elmondta az álláspontját az autópálya megépítésével kapcsolatban. Ehhez most csak két r övid gondolatot szeretnék hozzátenni. Azt gondolom, fontos volna, hogy minél hamarabb megkezdődjön az autópálya építése. A másik dolog, ami tudom, amikor milliárdokról, tízmilliárdokról, esetleg százmilliárdokról van szó , akkor az, amit most fogok javasolni és kérni az államtitkár úrtól, nem egy olyan hatalmas összeget tesz ki. De ha ma valaki megy az autópályán, és megérkezik Nagykálló térségébe, akkor csak Nyírbátor van kiírva. A térség polgármestere, Juhász Zoltán már többször kérte, hogy egy kis táblát helyezzünk már el, hogy itt van Nagykálló. Ha ennek a táblának az elhelyezésére minél hamarabb sor tudna kerülni, akkor azt gondolom, néhány ezer forintból több száz vagy több ezer ember életét meg tudnánk könnyíteni. (P uch László: PPPben…) Tehát ebben a kis vitában arra kérem az államtitkár urat, hogy ezt a kis táblát minél hamarabb helyezzük el, hiszen a Nagykállóba menő embereknek ez egy tájékoztatás. Tudom, hogy azért nincs tábla, mert a végső célt szokták mindig kií rni, mégis azt gondolom, egy ilyen kis tábla elhelyezése nem egy akkora összeg, hogy ezt ne lehetne megoldani. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)