Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 11 (130. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - ALMÁSSY KORNÉL (MDF):
877 fontos, hogy Magyarország részt vesz a Déli Áramlat megvalósításában, másképp fogalmazva : Magyarország nemzeti érdeke az, hogy ez a projekt megvalósuljon. Érdemes arról is beszélnünk, hogy mit rejt a két ország közötti megállapodás. Erről kevesebbet beszéltünk az elmúlt hetekben. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a megállapodás rögzít i a kölcsönösen előnyös együttműködést azért, hogy megbízható legyen a Magyarországra irányuló szállítás. A megállapodás azt is rögzíti, hogy Európa energetikai biztonságát is szeretné növelni ezzel a két ország, amely a megállapodást megköti. A két ország elhatározza, hogy elősegítik a gázvezetékrendszer tervezését, kiépítését, üzemeltetését. A megvalósítás formájaként a társaság létrehozását határozták el 5050 százalékos arányban. Figyelemre méltó, hogy a két, megállapodást aláíró ország mindegyike egyen súlyban van, tehát nem próbál egyik a másik kárára előnyt szerezni a megvalósításból. Az áteresztőképessége ennek a vezetékrendszernek 10 milliárd köbméter földgáz/év. Azt tudni kell, hogy az EU összes felhasználása 500 milliárd köbméter évente. A gáztároz ókapacitás pedig 1 milliárd köbméter, amit Magyarországon létesítünk az elkövetkezendő években. A létrehozott vagyontárgyak, létesítmények a társaság tulajdonát képezik, nem sajátíthatók ki, nem államosíthatók. A működtetéssel kapcsolatos feladatokat a tá rsaság végzi. Magyarország vállalta, hogy a gázvezeték nyomvonalát törvényben rögzíti, és azt is rögzíti a megállapodás, hogy mit kell nekünk, Magyarországnak teljesíteni: megfelelő földterületet, megbízható és folyamatos energiaellátást kell a működtetésh ez biztosítani, és a szerződés 30 évig hatályban marad, nyilván ezt követően is a szerződés meghosszabbítható. Tehát, ha valaki végiggondolja, hogy milyen részletes elemeket tartalmaz ez a megállapodás, akkor nem vélekedhet úgy, ahogy az ellenzék vezére vé lekedett néhány nappal ezelőtt, hogy ez gyakorlatilag egy üres papír. Ez egy lényeges papír, ez egy lényeges megállapodás éppen annak érdekében, hogy minél több gáz legyen Magyarországon, minél több helyről érkezzen Magyarországra a gáz, valódi gáz érkezze n. Ez Magyarország érdeke, és ez Magyarország biztonságát tudja megalapozni. Ezért elemi érdekünk az, hogy minden lehetséges projektben aktívan részt vegyünk, legyen az Nabucco, Déli Áramlat vagy Északi Áramlat. Köszönöm, képviselő úr, hogy felhívta az ors zág figyelmét erre a fontos megállapodásra. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Almássy Kornél frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Demokrata Fórumból. ALMÁSSY KORNÉL (MDF) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Február 25én az Európai Unió versenyképességi tanácsának ülésén Magyarország hivatalosan bejelentette, hogy Budapest pályázik az Európai Innovációs és Technológiai Intézet székhelyére. A z MDF kiemelten fontosnak tartja ezt, és azért akarunk ma is szólni ebben az ügyben, és megtettük ezt már Brüsszelben is, hiszen a kutatásfejlesztés támogatását a gazdasági versenyképességünk növekedése egyik legfontosabb eszközének tartjuk, úgy látjuk, h ogy ennek a székhelynek az idehozatala komoly eredményekkel kecsegtet Magyarország számára. Hiszen az EIT az Unió gyorsabb gazdasági növekedést célzó stratégiájának egyik eszköze, célja a legmagasabb színvonalú felsőoktatási, kutatási és innovációs tevéken ységek integrálása, koordinálása, ezáltal járul hozzá az Európai Közösség és a tagállamok innovációs kapacitásának fejlesztéséhez. Feladata az egyetemek és kutatóintézetek partnerségén alapuló hálózatok szervezése. Magyarországon az EIT lenne az első uniós szervezeti székhely, és örömünkre szolgál, hogy a szlovén elnökség nemrég úgy nyilatkozott, hogy igyekszik még ebben a félévben napirendre tűzni a döntést, hogy hol is legyen az Európai Innovációs és Technológiai Intézet központja. Bízunk benne,