Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 10 (129. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ):
802 pedagógusszakszervezettel, majd következő nap a Kollég iumi Szövetséggel tárgyaltam. Ezek az egyeztetések úgy a szakmai szervezetekkel, mint a szakszervezetekkel és a társadalmi szervezetekkel folytatódnak az elkövetkező napokbanhetekben, egészen addig, amíg azt a fajta vitát, konszenzust el nem lehet érni, a melyről a képviselő úr is beszélt. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Ami pedig a szakmai felvetések egy részét illeti, kérem, engedje meg, hogy a képbe behelyezzem a legkisebb gyermekek, a korai fejlesztés időszakában velük foglalkozók kérdését. Azt lá tjuk, és minden tapasztalat azt mutatja, frakcióvezető úr, hogy minél gyorsabban be tudunk hozni egy gyermeket - és ez hatványozottan igaz a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekre - a nevelési rendszerbe, annál több esélye van arra, hogy akár szakmunkásk ént, akár később diplomásként a munkaerőpiacon is jó pozíciót vívjon ki. Megfordítva is igaz, tudniillik minél később sikerül bevonni, annál kisebb az esély, annál nagyobb az esély arra, hogy szociális segélyen élő állampolgár legyen. Ezért azt a megközelí tést, hogy a halmozottan hátrányos helyzetűekkel való foglalkozást és a szakképzést, szakmunkásképzést összekapcsoljuk, azt én egy jó és megfelelő szakmai javaslatnak tekintem, és feltétlenül beemelendőnek tartom. Ami pedig a pedagóguspótlékokat illeti, a pedagóguspályakezdési pótlék azt a célt szolgálja, hogy az egyetemi, főiskolai hallgatók közül a jó teljesítménnyel rendelkező és ne csak az elkötelezett hallgatók jöjjenek a pályára, magyarul: ne egyszerűen az elkötelezettség legyen - ez nagyon fontos , hanem legyen egy olyan motiváltság, anyagi motiváltság, hogy meg is éri a pályára jönniük azoknak is, akik jó képességűek, tehát más területen is találnának munkát. Ugyanakkor kétségkívül felmerülhet olyan gond, amelyről ön beszél, bár szeretném megemlíte ni, hogy a programban azok számára, akik már hosszú évek óta a pedagóguspályán dolgoznak, éppen a teljesítményelv alapján megemeltük mintegy 2 milliárd forinttal, így 2009ben 3,1 milliárd forintra azt a lehetőséget és keretet (Folyamatos zaj. - Az elnök c senget.) , amely kimondottan teljesítményelv alapján ezt a lehetőséget biztosítja. Javaslataikat és szakmai észrevételeiket ebben a párbeszédegészben szívesen várom, és fel is kívánom használni. Még egyszer köszönöm hozzászólását. (Taps az MSZPs képviselők soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Bocsásson meg, miniszter úr, nem azért jeleztem, hogy lejárt az ön ideje, mert még mindig van, hanem egyszerűen csak képviselőtársaim figyelmét szerettem volna felhívni arra, hogy ön beszél, és képviselőtársaimhoz szó l. Tisztelt Képviselőtársaim! Kóka János frakcióvezető úr ugyancsak napirend előtti felszólalásra kért lehetőséget: “Népszavazás után” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr. DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Megragadnám a lehetősé get, hogy végre az ellenzéki képviselők is bent vannak az ülésteremben, és beszélnék még egy kicsit a népszavazás következményeiről, a népszavazás utáni helyzetről. Azt már megállapítottuk a miniszterelnök úr felszólalásával kapcsolatban, hogy tegnap ordít óan antiszolidáris döntés született, az eredmény tulajdonképpen visszalépés a szocializmus irányába a Fidesz eredeti rendelése szerint. (Moraj, derültség a fideszes és KDNPs képviselők soraiban. - Az elnök csenget.) Mindazonáltal meg szeretném köszönni an nak a mintegy 700 ezer embernek, akik megértették, hogy miért olyan fontos kiállni az öngondoskodás mellett - ez az SZDSZ politikájának egyik legfontosabb alapja , elmentek, és nemmel szavaztak (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) , megértették, hogy.... ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Egy pillanatra, frakcióvezető úr! DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ) : ...ami ingyen van...