Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 4 (128. szám) - A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KATONA KÁLMÁN (MDF): - ELNÖK (Mandur László):
756 környezetünket környezettudatos életformára, és miként épüljön be az emberek mindennapjaiba az energiatakarékosság fontossága. Nos, ez egy kétjelű történet. Mindannyian tu djuk, hogy ami olcsó, az nagy energiafogyasztó, ami pedig energiatakarékos, az jelentősen drágább. Sajnos elértünk arra a pozícióra, hogy vannak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a 3040 éves ablakokat kicseréljék - még támogatással együtt sem , és vannak, akik nem tehetik meg azt, hogy megvegyék a drágább, energiatakarékos égőket, mint amiről a képviselő úr is beszélt. Mindenféleképpen úgy gondolom, hogy figyelembe kell vennünk az energiatakarékosságnál és a takarékosságra való nevelésnél azt, hogy ha energiatakarékosan akarunk valamit megvalósítani, akkor az a jelenlegi tapasztalat szerint sokkal többe fog kerülni a fogyasztónak, mint egyébként egy régebbi, nem energiatakarékos megoldás felhasználásával. Mindenféleképpen figyelmet kell fordítanunk a rra, hogy ösztönző legyen az emberek számára az új technológia, az energiatakarékos technológia felhasználása. Szó volt erről egyébként akkor is, amikor a gépjárműsúlyadó módosítása volt. Akkor a kormánypárti képviselők azt támogatták, hogy a magas energia fogyasztású és korszerűtlen gépkocsik kapjanak adókedvezményt, szemben a korábbival, így volt a jelenlegi súlyadót felváltó adónál. Ez a végeredmény. Úgy gondolom, hogy ezt koncepciózusan végig kéne vinni, és minden támogatást meg kell adni egyrészt a körn yezettudatos nevelésre, másrészt pedig az energiatakarékosság megvalósítására. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Jelen állás szerint még két darab kétperces hozzászólásra kerül sor. Elsőként megadom a szót Katona Kálmán képviselő úrnak, MDF. KAT ONA KÁLMÁN (MDF) : Köszönöm szépen. Azért tettem szóvá ezt a háttéranyagmelléklet dolgot, mert mi kaptunk egy mellékletet. Tehát eredetileg így jött be a parlament elé, és valamilyen, szerintem nem jó döntés alapján háttéranyaggá lett visszaminősítve. Ha m elléklet lenne - és az előző napirend nagyon jól mutatta, hiszen a klímastratégia egy vastag anyag , arra lehetett hivatkozni. Ez itt egy rossz döntés volt szerintem, mert egyébként sok jó gondolat van az anyagban. Tehát nem az anyaggal van a baj, hanem a határozattal. Államtitkár úr, nehogy félreértse! Pontosan azt hiányolom, hogy arra nem hivatkozhatok, mert ez egy háttéranyag, amit utána, a későbbiekben már csak úgy lehet emlegetni mint ajánlott irodalmat. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlé s alelnöke foglalja el.) A másik dolog, amit fontosnak tartanék elmondani, hogy itt most nappal van egyébként - képviselő úr azt mondta, hogy éjszaka. Nem, itt most nappal van, de olyan érzése van az embernek, mintha éjszaka lenne. S ha már erről beszélünk , az építési szabályokban arra is ki kellene térni, hogy miért engedünk ablaktalan plázákat építeni - egész nap döngetnek a lámpák egyébként - és ilyen tárgyalókat; olyan épületek sokasága van az országban, ahová a természetes fény már be sincs engedve. Ez rossz irány, éppen abból a szempontból, hogy az energiatakarékosságban van a legnagyobb készletünk, és nem tudom, ki mondta, az előbb nem figyeltem, hogy Ausztriához képest is egyébként nem egyszeres, hanem több mint kétszeres az energiafelhasználásunk a GDPhez viszonyítva. Tehát a hatékonyságnövelésben elképesztő készleteink vannak. Legalább egy határozati javaslat esetéig ezt föl kéne erősíteni és a sorrendben hátrarakni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Hozzáteszem, hog y az MSZP módosító indítványáról sokkal hatékonyabb vitát tudnánk indítani, mert szerintem az már erről szól. ELNÖK (Mandur László) :