Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 4 (128. szám) - A nemzeti éghajlat-változási stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - VELKEY GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
730 Miután többen beszéltek már a megállapodások tartalmáról, ezért ezt én nem részletezném. Én is optimista vagyok ugyanakkor abban, hogy a továbblépések az Európai Unió kezdeményezésével kiteljesednek, áttör és érzékelhető néhány korábban kevésbé aktív ország klímapolitikájában, ezek neve is elhangzott korábban. Most térjünk át a hazai konkrét tennivalókra! A nemzeti éghajlatváltozási stratégia a szükséges hazai intézkedések két nagy csoportját különbözteti m eg: a kibocsátáscsökkentést és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást. Kezdjük a kibocsátáscsökkentéssel! Hazánk az üvegházhatású gázok kibocsátásában 2005ben, a kiotói vállalásánál 24,6 százalékkal alacsonyabb szinten állt, mindez az 19851987es bázisév nek és a ’90es évek elején bekövetkező súlyos gazdasági visszaesésnek volt köszönhető. 1992 és 2000 között a kibocsátás nagyságrendjében érdemi változás nem történt. Az előttünk fekvő anyag a 20082020as időszakra vonatkozóan két alternatív kibocsátáscsö kkentési célt vázol. Akár a 20, akár a 30 százalékos EUs célról beszélünk, mindenképpen érdemi változásokra, érdemi lépésekre van szükség hazánkban is. Ennek lényegét a stratégia egy alacsonyabb széntartalmú gazdaság elérése felé tett lépéssorozatként hat ározza meg, a cél helyes. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának érdemi arányú csökkentése a visszafordíthatatlan klímaváltozás elkerülése érdekében valóban nélkülözhetetlen, vagyis a stratégia nagyon helyesen érdemi változásokat kíván, nem elégszik meg azz al a megközelítéssel, amely a technológiai fejlődést a jövőben a problémák utólagos kezelésére alkalmasnak gondolja. De hogyan érhetők el valódi változások? Mit kell tennünk ennek érdekében? A stratégia sikerességének vélemé nyem szerint ez az igazi kulcskérdése, vagyis fontos, ma mégsem a legfontosabb kérdés, hogy miként rajzoljuk fel, milyen részelemekből állítjuk össze mai tudásunk szerint a kibocsátási előírásokat teljesítő, alacsonyabb széntartalmú gazdaságot. Helyesnek é s támogatandónak gondolom azokat a célokat, amelyek a gazdasági szerkezetben a kevésbé energiaintenzív ágazatokat preferálják, érdemben növelnék a megújuló energia arányát, a közlekedésben a felszíni tömegközlekedést és például a kerékpározást helyeznék el őtérbe, egyúttal radikálisan csökkentve a szállításban a közúti szállítás szerepét vagy a mezőgazdaságban a külterjes munkaintenzív, kis kemikáliaigényű termelést, illetve a helyi piacokra való termelést emelik ki. A kérdés azonban ma elsősorban az, hogy m ilyen eszközökkel érhetők el és milyen időtávban ezek a célok. Nos, mindkét elem, vagyis az eszközök és az időtáv szempontjából is meggyőződésem szerint a legfontosabb feltétel a társadalom szemléletének megváltoztatása, a környezettudatos gondolkodás elte rjedése, az, hogy az emberek ismerjék és értsék a kockázatokat, mert csak így lehetnek valódi támogatói, kikényszerítői és aktív részesei a szükséges intézkedéseknek. Ebből a szempontból is kiválóan teljesít az előttünk fekvő anyag, tudományos igényességge l, ugyanakkor érthetően fogalmaz, átlátható, logikus szerkezetű, valódi ismeretterjesztő missziót is szolgálni képes munka. A folyamatokat kezdeményező és azok eredményességéért felelős kormányzatnak ebben az ismeretterjesztő, tájékoztató, meggyőző és egyú ttal cselekvésre is mozgósító munkában hatalmas a felelőssége. Önmagában természetesen kevés eredményt érhet el, ezért nagyban kell támaszkodni az oktatás teljes intézményrendszerére, az önkormányzatokra, a civil társadalomra és nem utolsósorban a média sz ereplőire. Itt szeretnék megállni; úgy vélem, hogy az oktatás szerepe ebben a témakörben is kimagaslóan fontos. Felelősen gondolkodó jövő generációt csak úgy tudunk elősegíteni, ha az oktatás minden részelemében, minden szintjén megjelenik a környezettudat os gondolkodás, beépül ez a szemlélet a tananyagokba, és a jelen generációk szempontjából pedig a média szerepe kiemelkedően fontos. Úgy vélem, hogy a tájékoztatásban a média immár nemcsak eszköz, hanem partner kell legyen, ha a klímapolitikai célokról bes zélünk. E feladatok fontosságát azért sem elegendő hangsúlyozni, mert épp a társadalom környezettudatos szemlélete az, amely kikényszerítheti a stratégia érvényesítését a fejlesztéspolitikában, a gyakorlati megvalósulás szempontjából nélkülözhetetlen részs zabályozásban,
