Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 25 (125. szám) - Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) - a honvédelmi miniszterhez - “A C17-essel kapcsolatos kormányzati intézkedések” címmel - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. VADAI ÁGNES honvédelmi minisztériumi államtitkár:
470 DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Országgyűlés! “A C17essel kapcsolatos kormányzati intézkedések” címmel nyújtottam be kérdést. A SACprogram a döntést követően Pápán kerül megvalósításra. A projekt előkészítése során a magyar kormány a döntést elősegítve felajánlotta a 83as számú főút felújítását, az M1es autópálya győri lehajtójától Pápáig, hiszen információm szerint mintegy harminc éven ke resztül zajlik ez a program. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megkezdte az útkorszerűsítés előkészítését, amely eddig nem volt azon az indikatív listán, amely a KÖZOP keretében a felújítandó, korszerűsítendő utakat tartalmazza. A programban érintett utak teherbíróképességét 11,5 tonnára bővítik, hiszen sok esetben teherautókon szállítják a szomszédos országok a repülőtérig a humanitárius segítségnyújtáshoz szükséges eszközöket. A tervek szerint az útpályát szélesítik, a településeken műszaki megoldá sokat fognak eszközölni, s ittott még kerékpárút építésére is sor kerül. Az érintett program azonban nem tartalmazza a Pápa és Győr közötti községek közötti elkerülő szakaszokat, a Koroncótól Győrig tartó rész négysávosítását, annak ellenére, hogy ezek a 2003. évi XXVI. törvényben szerepelnek. (17.20) Kérem tehát, hogy szíveskedjenek választ adni a következő kérdésekre. Valóban harmincéves programról vane szó a C17es program keretében: Célszerűnek tartjae az elkerülő utak egyidejű megépítését az említet t települések mellett? Ha nem egyidejűleg, akkor mikor kerül erre sor? Megerősítike a csornai elágazástól Pápáig tartó szakaszt? Ha igen, mikor? Számíthatunke a 83as út és a repülőtér közötti, korábban már a pápai elkerülővel egy időben előkészített sza kasz megépítésére? Ha igen, mikor? Várhatóe és mikor a koroncói kereszteződéstől Győrig tartó szakasz négysávosítása? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kérdésre Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára válaszol. Parancsoljon! DR. VADAI ÁGNES honvédelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban szóljunk néhány szót a C17es programról, mert talán vannak olyanok, akik ezt nem teljesen ismerik. A Magyar Köztársaság és különösen a Magyar Honvédség NATO általi elismeréseként és sikereként értékelhető az, hogy 2007. november 15én úgy döntött a szövetség, hogy Magyarország, közelebbről pedig Pápa repülőtere lesz a bázisa a “stratégiai légi szállítási képesség” program C17es flottájának. A képviselő úr mint Pápa polgármestere jól ismeri a projektet, ahogy persze vannak még az Országgyűlésben olyan képviselők - Gőgös államtitkár úr mint a térs ég szocialista képviselője , akik szintén aktívan részt vettek abban, hogy ez a projekt Magyarországra jöjjön, és konkrétan Pápára. Azt gondolom, hogy a C17es flotta ügye az a nemzeti ügy, amely összekötött ellenzéket és kormánypártot, és engedjék meg, h ogy megköszönjem azt a munkát, amit Pápa városa és személyesen ön is végzett ebben, ahogyan természetesen a térség országgyűlési képviselője. Ami a kérdéseit illeti, valóban harmincéves programról van szó a SAC C17es program keretében, hiszen a SACprogra m keretében tizenöt NATO- és európai uniós ország állt össze annak érdekében, hogy három darab C17es típusú katonai szállítórepülőgépet vásároljanak többnemzeti alapon. Természetesen a használat intenzitásától függ az, hogy mennyi lesz ezeknek a szállítórepülőgépeknek az üzemideje, ez 2630 év is lehet. Nyilván mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minél több ország csatlakozzon a programhoz, hosszabb legyen az üzemidő, és tovább működjön Pápán ez a bázisrepülőtér.