Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 9 (154. szám) - Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - VELKEY GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
3521 kezdeményezői ezeknek az egyeztetéseknek. Meggyőződésem, hogy annak ellenére, hogy nyár lesz, a szakmai szereplők érdekeltek lesznek abban, hogy vegyenek részt ezeken az egyeztetéseken, hisz ők is tudják, hogy valóban a jövőjük múlik a törvényjavaslat elfogadásán. E négy hónap alatt, aki még nem tájékozódott, megfelelően tehesse ezt meg, juthasson hozzá az elkészült szakértői anyagokhoz, elemz ésekhez, megismerhesse a nemzetközi példákat, a próbaszámításokat, mondhassa el véleményét, kezdeményezhessen módosítást, és érvelhessen az elfogadás vagy az elutasítás mellett! Nem utolsósorban emiatt is mondtunk igent a bizottságban a törvény általános v itára bocsátására, és emiatt is képviseljük most is ezt az álláspontot. Meggyőződésem, hogy a korábbi vitaszakaszban elhangzott ügyek is úgy zárhatók le, ha konkrét, lemodellezett eseteket tár az előterjesztő az érdekeltek elé, többek közö tt a tekintetben is, hogy a földbirtok értékesítésének, illetve a vagyoni jog értékesítésének egyes esetekben konkrétan milyen következménye lesz, a félelmek és sztereotípiák ugyanis csak ezzel az eljárással cáfolhatók. Úgy tudunk felelősen dönteni, ha pon tos információink vannak, ehhez pedig, még egyszer mondom, modellszámításokkal és lemodellezett esetek kellenek, anélkül ez nem megy, anélkül a félretájékoztatás, az indulatkeltés és a politikai hisztériakeltés működik, ami szerintem senkinek nem érdeke. M ielőtt rátérnék a konkrét javaslatra, szeretnék néhány szót szólni a tágabb összefüggésekről, folyamatokról is. A bizottsági ülésen és itt is többen jelezték, hogy a vezetés kényszere megszűnt. Ez valóban igaz, nincs kényszer. Ez azonban nem jelenti azt, h ogy bizonyosan nem is áll érdekünkben az átállás. E tekintetben is sokféle véleményt hallottam már. Valóban csak sejtésünk lehet arról, hogy a közös agrárpolitika hogyan módosul 2013 után. Azt azonban kizártnak tartom, hogy a 2013 utáni folyamatok nem az S PSre áttért EU 15ök és néhány új, a bevezetés mellett döntő tagállam, hanem az áttérést elutasító tagállamok érdekei szerint alakulnak. Majdnem kizárt ez. A másik kérdés az, hogy képesek vagyunke a gördülékeny, problémamentes átállásra. Ha jól emlékszem , 2004ben, a csatlakozáskor - szemben Szlovéniával - elsősorban adminisztrációs és nyilvántartási okok miatt döntöttünk az egyszerűsített támogatási rendszer bevezetése mellett. Négyzetméterpontos területi nyilvántartásra lett volna szükség, amelyet a táv érzékeléssel készített digitális térképek és az ezekre alapozó informatikai rendszer tett volna működőképessé. Mára ezek a feltételek biztosíthatók, és a bevezetés ma már megoldható, képesek vagyunk arra, az ehhez szükséges feltételek és források is biztos íthatók. Számunkra azonban - véleményem szerint - nem a 2013 utáni időszak az alapvető kérdés, hanem a következő négyöt év, vagyis az, hogy mi lesz 2013ig. S ezzel el is érkeztünk a lényegi kérdésekhez. Hallgatva a bizottságban és itt elhangzott érveket, ki kell mondani, hogy rengeteg indulat, ideológiai és politikai előítélet feszíti ezt a vitát is. Formálisan mindenki a termelőkről beszél, ugyanakkor az érvelésből egyértelműen látszik, hogy az esetek egy jó részében valóban a földtulajdonos érdeke jelen ik meg, amivel szemben a háttérben ott van a nagyüzem szocialistának tekintett, elutasított öröksége, illetve a kilencvenes évek eleje agrárpolitikájának védelme, amiről ma már nyugodtan kimondhatnánk, hogy teljesen elhibázott birtokszerkezetet eredményeze tt, amit épp az ideológiai, politikai jelleg miatt máig nem sikerült konszenzussal helyrehoznunk, és a mai vitánk gyökere is részben ebből adódik. Mi, liberálisok kezdettől fogva a termelőt, a földet valóban megművelő embereket szerettük volna helyzetbe ho zni, és nem azokat, akik pozíciójukból, kapcsolataikból, előjogaikból élnek és szereztek maguknak lehetőségeket, illetve azokat sem, akik nosztalgiából, igazságérzetből vagy spekulációs céllal szereztek földet. Ráadásul a nagyüzemmel szembeni szokásos szte reotípiák cáfolására ma már mindenki példák sokaságát tudja sorolni. Az elmúlt évek folyamatai különben épp az akkumuláció, a mérethatékonyság irányába mutatnak. Talán épp az állattenyésztés az az ágazat, ahol a történelmi hagyományok és a piaci körülménye k együttesen azt eredményezték, hogy többségében csak a nagyobb üzemméretben dolgozók voltak képesek túlélni a gazdasági kríziseket. Meggyőződésünk azonban, hogy az
