Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 9 (154. szám) - Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3508 magyar birtok, tulajdon- és földhasználati viszonyok k ialakulatlanok. Ez a támogatási rendszer stabilizálja, de nem rögzíti ezeket a viszonyokat. Stabilizálja a földhasználati viszonyokat, stabilizálja az agrárgazdasági szerkezetet, de mint hangsúlyoztam, nem rögzíti. Viszonylag pozitívan befolyásolhatja a ha szonbérleti díjat, és ezzel a stabilizációval, de nem rögzítéssel azt is el tudjuk érni a nemzeti tartalékon keresztül, hogy azok a fiatal kezdő gazdák, és azok, akik a gazdaságukat át kívánják adni, azok is kivegyék részüket ennek a lehetőségnek a felhasz nálásából. Végül, de nem utolsósorban nagyon fontosnak tartjuk, hogy az állattartókat is megfelelő mértékben segíti, és biztosítja azt, hogy Magyarországon az állattartás ne visszafejlődjék, hanem reményeink szerint pozitív irányban nőjön a súlya az ágazat on belül. Összességében az a véleményünk, hogy azt a vitát, amit a bizottság előtt lefolytattunk, és amit itt feltehetően majd az általános vitában lefolytatunk, ki kell vinni e falak közül. No, nem az utcára, hanem az érdekképviseletek szintjére, az érint ett gazdák közé, és ott megfelelő higgadtsággal, az előnyök és hátrányok felsorolásával legalább olyan egyetértési szintre kell jutni, hogy a gazdák, megértve ennek a gazdaságtámogatási rendszernek a jelentőségét, úgy álljanak hozzá, hogy a kezdeti pillana toktól kezdve az előnyeit tudják élvezni. Véleményünk szerint ahhoz, hogy a megértés mélyebb és tartalmasabb legyen, azokat a rendeleteket és kapcsolódó jogszabályokat is mellé kell tenni, amelyek a jobb megértést, a bevezetést elősegítik, és azt gondolom, hogy ezzel mintegy segítjük a magyar gazdaság, a magyar agrárgazdaság fejlődését. A bizottság többségi véleménye szerint általános vitára alkalmasnak tartjuk ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kise bbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak. FONT SÁNDOR , a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A FideszMagyar Polgári Szövetség elutasítja ezt a törvénytervezetet, mint jeleztük, a napirendről is javasoltuk levenni azt. Nagyon súlyos sérelmet okoz a mai adataink szerint 1 millió 800 ezer földtulajdonosnak. Egyetlenegy indokot nem tudott megfogalmazni a kormány, hogy miért gondolja ezt bevezet ni. Gyakorlatilag az Európai Unióra való hivatkozása két héttel ezelőtt megdőlt. Addig ugyanis azt mondta, hogy azért kell bevezetni, mert az Unió ezt követeli. Az Unió azonban pontosan érzékelte, hogy az Európában és világjelenségként megnövekvő élelmisze ráraknál nem egy termelést csökkentő, termeléscsökkentésre ösztönző rendszert, az SPSrendszert kell bevezetni, hanem fenn kell tartani a termelés növelését támogató támogatási rendszert. A magyar kormány valami érthetetlen oknál fogva, de csak a kívülálló k számára érthetetlen oknál fogva most vezeti be a termelést csökkentő támogatást, amikor a világban mindenkit arra ösztönöznek, hogy akinek kapacitásadottsága van, az termelést növeljen. Teszi ezt úgy, egy olyan technikával, amelyben mintegy 1 millió 800 ezer földtulajdonost most már a jog segítségével fog végérvényesen kifosztani, tönkretenni. No, ez miatt mi már Alkotmánybírósághoz fordultunk, mint ahogy ezt jeleztük is az általános vitában. Miért mondom azt, hogy a jog segítségével vagyoni jogától foszt ja meg a földtulajdonosokat? A rendszer egyik lényege, amiről nem szeretnek beszélni államtitkár úr és az előterjesztők, hogy a 2006os évet jelölték meg bázisévnek. Ez azt jelenti, hogy aki akkor a földnek valamilyen szinten használója volt, legyen az bér lő vagy tulajdonos, az akkori bérlő vagy tulajdonos kapja meg az adott művelt föld után járó földalapú támogatást. Ez azt jelenti, hogy amikor a bérleti jogviszony lejár, a tulajdonos visszakapja a földjét a támogatási jogosultság nélkül, és ez a föld forg alomképtelen lesz. Maga a gazda nem fogja tudni művelni, hiszen támogatás nélkül nincsen rá esélye. Eladni vagy újra bérbe adni képtelenség, mert támogatás nélküli földet nincs olyan bolond, aki megvenne vagy újra bérbe venne.