Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 9 (154. szám) - Az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 56/2006. (XII. 20.) OGY határozat módosításáról - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
3482 Köszönöm szépen. Most a módosító javaslatokról döntünk. Az előerjesztő mindkét benyújtott indítványt támogatja. Kérdezem önöket, elfogadjáke ezeket az ajánlás 1. és 2. pontjai szerint. Kérem, szav azzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványokat 348 igen szavazattal, 13 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Az elfogadott Házszabálytól való eltérés értelmében most a zárószavazás követke zik. A döntéshozatal előtt megkérdezem, kívánjae a kormány álláspontját ismertetni Szekeres Imre honvédelmi miniszter úr. Ismerteti a kormány álláspontját. Miniszter úr! DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter : Köszönöm szépen, elnök asszony. (Zaj. - Az el nök csenget.) Baj esetén a szövetségesekre fogunk támaszkodni, mert ez az Európai Unió és az északatlanti szövetség működésének a lényege. Tartalékosokra azért van szükség, mert egy 25 ezer fős hivatásosokból álló haderő esetében mindig van szükség olyano kra, akik átveszik a feladatot, és akik a civil életben dolgoznak. (19.10) Ennek a feltételeit kell megteremteni mind munkajogi, mind gazdasági oldalról, mind pedig a honvédelmi politika oldaláról. Ezért a kormány tá mogatja a javaslatot, hogy ez az elemzés és a javaslat készüljön el, még egyszer hangsúlyozva, hogy ennek az önkéntes tartalékos feladatnak, amely ma is létezik a Magyar Honvédségben, semmilyen köze nincs semmilyen politikai szervezet, semmilyen politikai irányultság semmilyen más típusú szerveződéséhez, legyen az Magyar vagy Honi Gárda, vagy bármilyen más néven is említtessék. A Magyar Honvédségről van szó, a Magyar Köztársaság egyedüli honvédelmi szervezetéről. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr . Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom figyelmüket arra, hogy a határozathozatal során az előterjesztés címe megváltozott. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Magyar Honvédség önkéntes tartal ékos rendszerének felülvizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot 346 igen szavazattal, 16 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 56/2006. (XII. 20.) OGY határozat módosításáról ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Most bizottsági tagcserére tett javaslatról határozunk. A Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztettem elő H/5955. számon. Ebben azt kezdeményeztem, hogy az Országgyűlés az Új Magyarország fejlesztési terv végreh ajtását felügyelő eseti bizottságba Szűcs Erika képviselő asszony helyett Kárpáti Tibor képviselő urat válassza meg a bizottság tagjává. Kérdezem a tisztelt képviselőtársaimat, egyetérteneke ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.