Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 3 (153. szám) - Az “e-Befogadásügyi eseti bizottság a magyarországi digitális szakadék csökkentéséért” létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz):
3376 A civil szervezetek, a sajtó és a politika nyomására lelassult ez a folyamat az internetadó bevezetése kapcsán, azonban még mindig nem vették le a napirendről a kérdéskört, sőt tudomásom szerint - ezt egyben kérdezem is a teremben tartózkodó államtitkár úrtól - folyamatos háttéregyeztetések folynak a kulturális miniszter irodájában, hol a miniszter részvételével, hol nélküle, ahová meghívják az érintett szektor céges képviselőit, és azt ké rik tőlük, hogy az internetadóból befolyt összeget, amellyel már előzetesen kalkuláltak, valamilyen útonmódon önként és dalolva fizessék be. Ez egy kicsit kötelezően ajánlott verzió a cégek számára egyfajta támogatás nyújtására, amit valójában - nevezzük a nevén - burkolt internetadóként a kormány mégiscsak megpróbál valahogyan behozni a rendszerbe. Többször elmondtuk azt is, hogy nem feltétlenül az összeg nagyságával van problémánk, hiszen nem olyan nagy összegről van szó. Az elvvel nem értünk egyet, azza l, hogy az ebefogadás évében az internetadó kérdése előkerülhet a magyar parlamentben, s létezik olyan kormányelőterjesztés, amelyik ezt behozza. Mi a Fidesz nevében többször hangsúlyoztuk azt is, hogy semmilyen új adónem bevezetését, semmilyen adóemelés t nem tudunk támogatni; az internetadó bevezetését, az internet megadóztatását, amely alapvetően a szabadság világa, azt pedig semmiképpen sem tudjuk támogatni. Egyébként ez a törvényjavaslat ragyogó példája annak, hogy miközben érdemi kormányzás egyáltalá n nem folyik ma Magyarországon, aközben ilyen teljesen koncepciótlan, átgondolatlan ötletek jönnek be a Magyar Országgyűlés, a magyar parlament elé. Magáról az informatikai és hírközlési szektorról pedig azt tudom mondani, hogy miközben szakmai munka megít élésem szerint nem folyik, egyébként a háttérben és féligmeddig az előtérben eléggé keszekusza hatalmi harcoknak, átrendeződéseknek lehetünk szemtanúi - amit nem is bánnánk, hogyha végre valami értelmes irányba menne a dolog, de igazából ezen a javaslaton kívül, amiről most itt beszélünk, ennek a jeleit sajnos nem nagyon láttam. Mint említettem, a Fidesz akkor tudja támogatni az előterjesztést, ha az nem pusztán a lealibizés szándékával történik, hanem ténylegesen ezeket a szép szavakat komoly tettek is kö vetik. Úgyis ki fog derülni, uraim, szerintem az eseti bizottsági egykét első ülésén, hogy komolyan tudjuke végezni ezt a munkát vagy sem. Mi addig vagyunk benne partnerek, ameddig erre lehetőséget látunk; természetesen akkor részt fogunk benne venni, és minden szakmai, politikai segítségünket, támogatásunkat meg fogjuk adni az ügy kapcsán. Még egy pontról mindenképpen beszélnem kell. Van egy országgyűlési határozat is, Pettkó András kollégám, Márfai Péter kollégám itt már szót ejtett róla az elmúlt pár p ercben: akkor tudunk partnerek lenni ezen mostani javaslat elfogadásában, ha ezt megelőzi egy első lépés; megelőzi annak az országgyűlési határozatnak az elfogadása, amelyikből logikusan következhet ennek az eseti bizottságnak a létrehozása, hiszen a magya r parlament hivatalosan még nem mondta ki azt, hogy 2008 az ebefogadás éve, hogy fontosak számunkra azok a megállapítások, amelyek az országgyűlési határozati javaslatban szerepelnek, hogy igenis tenni akarunk a Magyarországon kialakult digitális szakadék csökkentéséért, és ennek már egy eszköze lehet ez az eseti bizottság, amelyik létrejöhet. De először, könyörgök, fogadjuk már el azokat a főbb megállapításokat, iránymutatásokat, amelyek kijelölik ennek az eseti bizottságnak is a munkáját a jövőben vagy a z elkövetkezendő időszakban. Tehát mi egy erős változatú eBefogadásügyi eseti bizottságban és országgyűlési határozatban vagyunk érdekeltek, nem egy gyenge eseti bizottságban vagy országgyűlési határozati javaslat elfogadásában. Nagyon fontosnak tartom, h ogy kimondjuk azt, hogy az eseti bizottság a működése során mindenképpen szorosan működjön majd együtt azokkal a projektekkel, amelyek egyébként induljanak bárhonnan, a piaci szektorból vagy a civil szektorból, elő akarják segíteni a magyarországi ebefoga dás kérdéskörét. De még egyszer mondom: csak együtt működik a kettő, ha az országgyűlési határozati javaslat elfogadására sor kerül, csak akkor jöhet létre az eseti bizottság. Nos, azt gondolom, a frakciónk főbb iránymutatásait, álláspontjait elmondtam, és valóban bízom benne, hogy a jövő héten hétfőn, 9én, ami az utolsó rendes parlamenti nap lesz, tudja tárgyalni az